Krizsán Xénia célja, hogy világversenyen is a legjobbját nyújtsa

Shares

Krizsán Xénia a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokságon hazai közénség előtt szeretné végre bizonyítani, hogy világversenyen is képes jól teljesíteni.

Krizsán Xénia
Krizsán Xénia a hétpróba 800 méteres síkfutás versenyszámában a müncheni multisport Európa-bajnokságon 2022. augusztus 18-án. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A többpróbázó Krizsán Xénia a közmédiának kifejtette: a következő év nagyon fontos a magyar atléták számára, hiszen Budapesten rendezik meg a világbajnokságot, így Magyarország fővárosa látja vendégül a sportág legjobb versenyzőit.

 „Vannak jó eredményeim, de ez világversenyen nem sokszor jött még ki. Ezért különösen szeretném magyar közönség előtt megmutatni, hogy egy világversenyen is képes vagyok jól teljesíteni”

– nyilatkozott.

Kiemelte: jelenleg zajlik az alapozás, rengeteg futással, erősítéssel, így nagyon fontos szerepet kap a pihenés, a regeneráció is, hiszen nagy a terhelés. Hozzátette: a gyorsaságra különösen odafigyelnek az edzésmunka során, ami majdnem minden versenyszámuknál az alapot jelenti.

A jövő évi terveit illetően kiemelte: nagyon szeretne rajthoz állni a fedett pályás Európa-bajnokságon, majd legnagyobb céljaként a budapesti vb-n való részvételt jelölte meg. Hozzátette: a kvalifikációt viszont nehéz lesz megszerezi. Kiemelte: vb-szereplés esetén nem feltétlenül helyezésben gondolkodik, hanem elsősorban arra koncentrál, hogy a legjobbját nyújtsa.

„Ha jó formában vagyok és kijön az, ami bennem van, akkor biztosan a legjobb nyolc közé tudok majd kerülni”

– fogalmazott.

A tavalyi fedett Eb-n bronzérmes Krizsán idén az egyesült államokbeli Eugene-ben rendezett világbajnokságon a sikertelen távolugrás után feladta a versenyt, majd a müncheni Európa-bajnokságon az ötödik helyen végzett.

Az augusztus 19-én kezdődő vb-re a szervezők 215 ország több mint 2000 versenyzőjét várják.

Forrás: M4 Sport / MTI