Külföldi bírók vezetik a férfi kézilabda döntőt
Külföldi bírók vezetik a Szeged-Veszprém döntő két mérkőzését a férfi kézilabda NB I-ben.
A magyar szövetség (MKSZ) honlapján Horváth Gabriella főtitkár szerdán emlékeztetett, hogy Nagy Lászlót az MKSZ küldöttgyűlése a közelmúltban alelnökké választotta, a jelenlegi szezonban azonban még aktív játékosként, a Veszprém jobbátlövőjeként érintett a bajnoki döntőben.
„Úgy véltük, a legjobb megoldás mind a MOL-Pick Szeged és a Telekom Veszprém, mind a magyar játékvezetők és valamennyi játékos védelmében, ha ezúttal külföldi kettősök működnek közre a bajnoki döntő két találkozóján” – hangsúlyozta a sportvezető.
A főtitkár hozzátette, mindezt egyeztették a két résztvevő csapattal is, a konkrét párosok kapcsán pedig tárgyalásban állnak az európai szövetséggel (EHF), hiszen kizárólag az európai kupákban vagy világversenyeken közreműködő kettősök jöhetnek szóba.
Az MKSZ kedden döntött arról, hogy jövő csütörtökön a finálé első, veszprémi mérkőzésén, illetve vasárnap a szegedi visszavágón videó információs rendszer (VIR) segíti a játékvezetőket. Erre korábban csak világversenyeken, az európai kupák végjátékában, illetve a dán bajnokságban volt példa.
„Szeretnénk ebben is lépést tartani a korral, hiszen a magyar bajnoki döntő nemzetközi összevetésben is a legmagasabb színvonalú és presztízsű párharc” – mondta Horváth Gabriella.
A K&H férfi kézilabda liga döntőjének programja
1. mérkőzés: 2019. május 23., csütörtök, 18:30, Veszprém:
Telekom Veszprém–MOL-Pick Szeged (tv: M4 Sport)
Visszavágó: 2019. május 26., vasárnap, 18:00, Szeged:
MOL-Pick Szeged–Telekom Veszprém (tv: M4 Sport)
(MTI)