Lábát törte, feladás helyett világszínvonalon ugrik Bácskay Csenge
Bácskay Csenge három éve a Buenos Aires-i ifjúsági olimpia tornaversenyein 15 esztendősen ezüstérmes volt ugrásban, idén pedig a felnőtt mezőnyben is „beugrott” a földkerekség legjobbjai közé. Kedvenc szerén szériavilágkupa-győztes lett, a múlt hét végén pedig a Japánban, Kitakjushúban rendezett vb-n az ötödik helyen zárt. Úgy tervezi, hogy jövőre az Egyesült Államokban tanul tovább, és cikkünk megjelenésekor éppen a Nebraskai Egyetemen tart terepszemlét – még elutazás előtt beszélgettünk vele.
Bácskay Csenge (fotó: NS, Dömötör Csaba)
– A vb elején olyan hírek érkeztek Japánból, hogy minősíthetetlen a szállás és az étkezés is, alig adnak valamit reggelire. Pedig ha valakik, akkor a tornásznők a versenyek előtt nem szoktak lakmározni… Így is kevés volt az adag?
– A megérkezésünk után reggelire csupán egy kisebb halkrémes szendvicset kaptunk, ami sokunknál kiverte a biztosítékot. Amúgy minden úgy indult, hogy betettek bennünket egy kicsi, koszos szállodába, el sem fértünk, kész katasztrófa volt. Szerencsére sikerült elintézni, hogy átköltözhessünk egy másik, ugyancsak kicsi, de legalább tiszta hotelbe, ahol az étkezésnél már figyeltek arra, hogy európai vendégek is vannak, és itt az adagok is nagyobbak voltak.
– A Covid-helyzet is megnehezítette az életüket a sok teszteléssel, és amikor a japánok egyetlen pozitív mintát találtak, félbe is szakították a férfiak selejtezőjét, hogy a csarnokban mindent fertőtlenítsenek. Ám önt a jelek szerint semmi sem zökkentette ki.
– Igyekeztem arra figyelni, hogy minél jobban teljesítsek, és nagyon boldog vagyok, hogy sikerült. Örültem, hogy bejutottam az egyéni összetett döntőjébe, ahol végül a 21. lettem, de a csúcs persze az ugrás döntőjében az ötödik hely. S az sem bosszant, hogy a negyedik helyezettnek is ugyanannyi pontja lett, mint nekem, de a holtverseny most nem nekem kedvezett. Ez az év mindenképpen fantasztikus számomra, és a vb feltette rá a koronát.
– Kétségkívül hosszú a lista, ha az idei eredményeit akarjuk számba venni.
– Nagyon sok challenge világkupa-versenyre kijutottam, és ugrásban sorban szereztem az érmeket. Eszéken és Mersinben az első, Koperben a második, Kairóban a harmadik helyen végeztem, és az eredményeket összesítve a szeren én lettem a szériavilágkupa-győztes, ezért egy nagyon szép serleget kaptam. Kairóban pedig egy nagy álmom is teljesült. A verseny után nem volt repülőjáratunk, így lett egy napunk, ezen pedig elmentünk megnézni a gízai piramisokat. Erre már régóta vágytam, és most két piramisba is be tudtam menni. Hatalmas élmény volt, a sok lépcsőzéssel együtt.
– Legalább megvolt az aznapi edzése is… Ami a közeljövő tréningjeit illeti, tervbe van véve, hogy a jelenlegi 5,0-s és 4,8-as erősségű ugrásain nehezít?
– Igen, a Jurcsenko nyújtott testű másfél csavaros ugrásomból mindenképpen szeretnék dupla csavarost, annak már 5,4 az erőssége. A másik, Cukahara egész csavaros ugrás helyett pedig lehet, hogy belevágok egy teljesen újba, ha összejön, az 5,2 pontot érne.
– Felemás korlátról és gerendáról is nagyot lehet esni, de kívülről nézve a legfélelmetesebb az ugrás, aligha véletlen, hogy a tokiói olimpián a tornasport jelenkori legnagyobb sztárja, az amerikai Simone Biles is itt blokkolt le. Mit gondol erről?
– Teljesen meg tudom érteni. Bizony előfordul, hogy valaki hirtelen nem tudja, mit is kell csinálnia, hiába hajtotta végre azt a mozdulatot már több százszor is. Én is jártam már így, de nem ugrásban, hanem felemás korláton.
– Három éve ezüstérmes volt az ifjúsági olimpián, tavaly a mersini felnőtt Eb-n bronzérmes csapatban, most ötödik lett a vb-n. Töretlen a felfelé ívelő pályafutása?
– Ezt nem mondanám, mert 2019 elején éppenséggel eltörtem a lábam egy edzőtáborban, így lemaradtam az Európai Játékokról is, pedig már be voltam nevezve. Elúsztak számomra a világkupák is, és a nyáron hiába kezdtem újra a felkészülést, nem nyertem vissza a formámat, így a vb-re sem jutottam ki. Ekkor nagyon magam alá kerültem, egy ideig a terem közelébe sem mentem, és az is megfordult a fejemben, hogy abbahagyom a tornát.
Elmentem egy pszichológushoz, aki azt mondta, hogy valójában egy időre csak környezetváltozásra lenne szükségem, és ezt megfogadtam. Három-négy hónapra kimentem Dániába, ahol két magyar edző felügyelete mellett kezdtem újra, és ez segített.
Amikor beütött a koronavírus-járvány, hazajöttem, és utána már itthon is minden rendben lett. Úgy tervezem, hogy jövőre megint útra kelek, de most négy évre megyek, mert az Egyesült Államokban szeretnék továbbtanulni, és így ott folytatnám a tornát is. Egyébként éppen csak hazajöttem Japánból, most csütörtökön megyek ki egy négynapos vizitre a Nebraskai Egyetemre. Izgulok is, mert egyedül utazom.
– Hogy jött létre ez a kapcsolat?
– Igazság szerint már régen megfordult a fejemben, hogy jó lenne a tengerentúl járni egyetemre. Megbeszéltem anyuval, és ő is biztatott, hogy vágjak bele. Az interneten megnéztem, milyen lehetőségek vannak, több egyetemnek is írtam, és ahova most megyek, eleve ők voltak a legszimpatikusabbak, ők is érdeklődtek irántam.
– Mi lesz majd a fontosabb: a tanulás vagy a torna?
– Nehéz kérdés, de világ életemben mindkettőt próbáltam egy szinten tartani, eddig sikerült, bízom benne, hogy majd Amerikában is így lesz. Itthon természetesen Draskóczy Imre szövetségi kapitánynak is szóltam a terveimről, ő is azt mondta, hogy mindenben támogat. Úgy beszéltük meg, hogy a világversenyek előtt majd két héttel hazajövök a válogatókra, és ebbe az egyetem is beleegyezik. Nekik sem rossz reklám, hogy ha olyan versenyzőjük van, aki világbajnokságon szerepel.
– Főleg, ha olimpián is.
– Hát igen, az a nagy célom, hogy kijussak a 2024-es párizsi olimpiára, mégpedig a csapattal együtt. S szerintem erre nagyon jó esélyünk van.
(magyarnemzet / Fábik Tibor)
