Zuigeber Ákos ismét győztes gólt szerzett
A magyar férfi U17-es labdarúgó-válogatott pénteken 1-0-ra győzött Telkiben a bosnyák csapat ellen, ezzel kijutott a májusi írországi Európa-bajnokságra.
Preisinger Sándor több helyen is változtatott keddi kezdőcsapatán, Balogh Botond eltiltása miatt nem kapott helyet a kezdőben (helyére Posztobányi Patrik húzódott vissza, Tóth Borisz pedig a középpályára került), valamint Molnár Rajmund és Komáromi György is bekerült a csapatba.
Lendületesen kezdtük a mérkőzést, már az első percekben megszerezhettük volna a vezetést, de Molnár Rajmund 2 méterről már nem tudta irányítani a jobbról, félmagasan érkező labdát. Az első húsz percben irányította a meccset a magyar válogatott, de a támadójátékunk nem volt kellően hatékony, az ellenfél tizenhatosának közelében kissé pontatlanul futballoztunk.
A félidő derekán kissé felhoztuk a bosnyákokat, kiegyenlített lett a meccs, egy-egy lehetőség a vendégek előtt is adódott. Mielőtt azonban elhihették volna, hogy megszerezhetik a vezetést, a magyar válogatott gólt szerzett: egy szép, ziccerig játszott akció végén Buna Gábor centerezett a jobb oldalról, Zuigeber Ákos pedig 10 méterről, állítgatás nélkül a kapu jobb alsó sarkába továbbított (1-0).
A második játékrészt egy Hegyi Krisztián-védés vezette be, a folytatásban viszont jóval aktívabb volt a magyar válogatott. Többször is közel jártunk a második gól megszerzéséhez, Németh András néhány percen belül két fejessel is veszélyeztetett. A bosnyákok nem adták fel, szélen vezetett támadásaik végén kialakítottak lehetőségeket, ezért egészen a hajráig nyílt maradt a mérkőzés. A bosnyákok a hajrában mezőnyfölénybe kerültek ugyan, de az egyenlítő gólt nem tudták megszerezni, a magyar csapat 1-0-ra nyert, és biztosította helyét az írországi Európa-bajnokságon!
A csoport másik mérkőzésén Belgium 3-0-ra legyőzte a norvégokat, így biztossá vált, hogy a magyar és a belga válogatott is ott lesz a május 4-én kezdődő írországi Európa-bajnokságon. A két továbbjutó csapat hétfő délutáni, egymás elleni mérkőzésén a csoportelsőség lesz a tét.
– Büszke vagyok a játékosaimra, és gratulálok az egész csapatnak az Eb-részvétel kiharcolásához – értékelt a mérkőzés után Preisinger Sándor. – Nem játszottunk jól, ezt el kell ismerni, de óriási mentális erőről tettünk tanúságot, az utolsó pillanatig küzdött a csapat azért, hogy elérje a célját. Hatalmas dolog, hogy sikerült megvalósítani, amit terveztünk, és két kör után bebiztosítottuk a továbbjutást. Vár még ránk azonban egy nagyon nehéz mérkőzés, ezért nem engedhetünk ki, a csoportgyőzelemnek is nagy jelentősége van, mindent megteszünk azért, hogy sikeresek legyünk a jó erőkből álló belga csapat ellen.
Magyar U17-es válogatott két éve vett részt legutóbbi Európa-bajnokságon, akkor a 2000-es korosztály játékosaiból álló csapat a hatodik helyet szerezte meg.
(MLSZ)