Nagy kihívás előtt áll a Ferencváros

Shares

„Alkalmazkodnunk kell a körülményekhez – mondta lapunknak a feröeri szállodában Hajnal Tamás. – A műfüves talajra is készülnünk kellett, és azt is tudjuk, hogy a pálya mérete kisebb a megszokottnál. Ettől függetlenül is nagy kihívás előtt állunk, még véletlenül sem szabad lebecsülnünk a feröeri bajnokot. A keretek értékét figyelembe véve egyértelműen mi vagyunk a párharc esélyesei, de ezt a pályán is bizonyítanunk kell. A célunk a Bajnokok Ligája csoportköre, úgyhogy sikerrel kell megoldanunk ezt a feladatot .”

Hajnal Tamás és Sztanyiszlav Csercseszov. Fotó: Török Attila, archív

Nehezíti a zöld-fehérek helyzetét, hogy amíg a Klaksvík lendületben van, ők mindössze néhány felkészülési mérkőzésen vannak túl. Ráadásul a Fradi kerete jelentősen átalakult a nyáron, sok új játékos érkezett, arról nem is beszélve, hogy a sérültek közül sem mindenki épült fel, többek között Tokmac Nguen és Henry Wingo sem utazott a csapattal. Hajnal Tamás elismerte, egyelőre túlságosan sokan vannak, a következő időszak feladata kialakítani a szűkebb keretet.

„Ehhez idő kell, nem megy egyik napról a másikra. Az összeszokást az sem segítette, hogy a különböző válogatottaknál lévő játékosok csupán a második ausztriai edzőtáborban csatlakoztak, Varga Barnabás, Mohammed Abu Fani és a többiek így kevesebb időt töltöttek új társaikkal. Ezért a csapatszellem kialakítására is figyelnünk kellett, az edzőtáborokban ezt segítő időtöltéseket iktattunk programba. Bízunk benne, hogy a keddi mérkőzésre azért összeállunk, ám a keret végleges kialakítása a nyár végéig is eltarthat.”

A Ferencváros számára a program sem éppen optimális, hiába az elmúlt évek csoportkörös kupaszereplése, korán indul a menetelés. Akadnak klubok, amelyeknél még ezekben a napokban is nyári szabadságukat töltik a játékosok, a magyar bajnok labdarúgói ellenben máris tétmérkőzésen lépnek pályára.

A feröeri aranyérmesen azonban így is kötelező túljutni.

„Nehéz első összecsapásra számítunk a párharc első felvonásán. A legutóbbi selejtezősorozatban nulla nullás döntetlennel kezdtünk a kazah Tobol otthonában, de hazai pályán erősek vagyunk, saját szurkolóink előtt öt egyre legyőztük vetélytársunkat. Természetesen győzni jöttünk most Feröerre, nagy céljaink eléréséhez sikerrel kell vennünk az előttünk álló akadályt.”

JÚLIUS 11., KEDD
BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉS

20.45: KÍ (feröeri)–Ferencváros (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!