Labdarúgó Vb-történet, 1978: Lelki terror is kellett az argentínok sikeréhez!

Argentin öröm (Fotó: Europress, AFP)

1978-ban Argentínában szerepelt utoljára csak tizenhat csapat a labdarúgó-világbajnokságon, de köztük volt tizenkét év szünet után a magyar válogatott is, amely aztán először és egyben utoljára távozott pont nélkül a seregszemléről. A vb-t körüllengte a helyi diktatúra elleni politikai tiltakozás, ám ez nem különösebben zavarta Kempeséket abban, hogy némi külső segítséggel otthon tartsák az aranyérmet. Megszületett az első afrikai meccsgyőzelem. továbbá zsinórban a második holland ezüstérem is.

Argentína az 1970-es vb-rendezésre is pályázott, de akkor Mexikó kapta a jogot azzal az indoklással, hogy az 1968-as olimpiára felépített több stadiont, amelyeket vétek lenne nem kihasználni. Nyolc év múlva, amikor a vetésforgó szerint visszatért a labdarúgás nagy seregszemléje Amerikába, már az argentin pályázat maradt legfelül. Csak épp azt nem kalkulálták be a FIFA döntéshozói, hogy közben 1976-ban katonai puccs történik a házigazdánál.

A vb szervezésében nem akadt fennakadás – itt, Kelet-Közép-Európában jól tudjuk, hogy amit nagyon akar egy diktatúra, azt tűzön-vízen át véghezviszi –, ám politikai megfontolások miatt több játékos a távollétével tüntetett, például a német Paul Breitner. A holland és a világfutball akkori legjobbjáról, Johan Cruyffról is hasonlót híreszteltek, de ő mintegy harminc évvel a történtek után bevallotta, hogy nem a junta elleni tiltakozás miatt mondott le a szereplésről, hanem mert a vb előtt őt és családját túszejtők zaklatták Barcelonában, s ez mély nyomokat hagyott benne. S ha már távol maradó klasszisok, a dán Alan Simonsen, az angol Kevin Keagan vagy épp az 1976-os Eb-győztes csehek legjobbja, Antonin Panenka saját válogatottja selejtezős elvérzése miatt csak messziről követte az eseményeket.

Ellentétben a magyar válogatottal, amely tizenkét évnyi szünet után újra ott lehet a nagy eseményen, hiszen selejtezőcsoportjában megelőzte a görögöket és a szovjeteket, majd az interkontinentális pótkvalifikációban kiütötte Bolíviát (6-0, 3-2). Ezek után messze a legnehezebb csoportba kerültek az előző három vb-szereplést (1958, ’62, ’66) is levezénylő Baróti Lajos fiai, a házigazdák, valamint az olaszok és a franciák mellé, s gyakorlatilag az első mérkőzésen el is dőlt a sorsuk. Csapó még vezetést szerzett, de előbb egyenlítettek, majd a hajrában fordítottak az argentinok. A végén a portugál játékvezető, Antonio Garrido kiállította Törőcsiket és Nyilasit, amin a felvételek alapján nehéz vitatkozni, ám korábban nem torolta meg azokat a mieinket ért szabálytalanságokat, amelyek a törlesztéshez vezettek.

Ezek után két sima 3-1-es vereség következett, így a mieink először s eddig utoljára távoztak pont nélkül a világbajnokságról.

A csoportmérkőzések során megszületett a vb-történet első afrikai sikere (Tunézia 3-1-re verte Mexikót), s a nyolc közé két meglepetéscsapat került, a brazilokat megelőző Ausztria, valamint a Hollandia előtt szintén csoportgyőztes Peru. A középdöntős kvartettekben aztán már nem sok sót ettek meg, ráadásul a peruiak részt vettek egy nyilvánvaló bundában. Ehhez persze nem ártott, hogy az argentinok minden meccsüket később játszhassák a többieknél, így a záró kör közben pontosan tudták, hogy legalább négygólos diadal kell a fináléba jutásukhoz. Biztos, ami biztos, 6-0-ra nyertek…

A machináció bő három évtized múltán bizonyítást nyert, hiszen egy korábbi perui szenátor, Genaro Ledesma elismerte, hogy a két ország akkori vezetője, Francisco Bermudez perui és Jorge Videla argentin elnök alkut kötött egymással. Eszerint Videla a csapat döntőbe jutásának biztosításáért cserébe fogadott és börtönzött be tizenhárom perui politikai foglyot (más hírek szerint élelmiszer-szállítmányokkal is támogatta a „segítő” országot). Erre reagálva a kiváló argentin csatár, Luque úgy fogalmazott, nem mondhatja, hogy az új információk tudatában büszke lenne csapata sikerére, de a játékosok nem tudtak a megegyezésről, egyszerűen csak futballoztak. S valóban, ők nem tehettek róla, hogy Cubillasék hagyták magukat.
Ennek az egyedül veretlen Brazília itta meg a levét, amely már a csoportban is megjárta, hiszen két szabályos gólját sem adta meg a bíró a svédek ellen, mondván, hogy lejárt a játékidő, így maradt az 1-1. Ennek ellenére a bronzmérkőzésen csak lebirkózta a selecao az olaszokat, s a dobogóra állhatott. A fináléban az argentinok lelki presszióval próbálták kibillenteni a hollandokat, nem álltak oda időben a kezdéshez, majd reklamáltak René van de Kerkhof kézgipsze miatt, amivel addig végigjátszotta a vb-t. A derbi így bő negyedórával később kezdődött a kiírtnál, ez a mai, reklámok és televíziós közvetítések vezérelte világban már nehezebben menne. A lényeg, hogy a „gauchók” 1-1-es rendes játékidő után 3-1-re nyertek (a gólkirály Mario Kempes duplázott), a világbajnokságok történetében az ötödik házigazdaként arattak végső sikert. No meg ez volt Argentína első aranya! A diktátor tehát örülhetett, hiszen részben legitimálta rendszerét, amely aztán az 1983-as, falklandi háború után omlott össze. Ám addig már lezajlott egy újabb vb, a most még számításba nem vett Diego Maradona tündöklésével és bukásával.