Látogatóban Ambrus Miklóséknál
Az olimpiai bajnokok jó példával járnak elől. Gyakran összetartanak. Példaként felemlíteném az ökölvívó Gedó Györgyöt, aki ismételten fuvarozta a közelében, Zuglóban lakó vízilabdázót, Ambrus Miklóst. Tokió egyik magyar hőse ugyanis gyalog már nem tudna eljönni a Nagy Béla Alapítvány születésnapi ünnepségeire.
Ambrus Miklós olimpiai bajnok és felesége, Keresztes Márta, kétszeres magyar bajnok atléta. Fotók: jochapress.hu
Miután a Nemzeti Sport mellett e hasábokon is megígértem, hogy meglátogatom a tokiói olimpián győztes magyar vízilabda válogatott egyik markáns egyéniségét, felkerestem hát a ma már 86. évében járó kapust, Ambrus Miklóst. Meggyőződésem ugyanis, hogy szükség van ezekre az együttlétekre, amikor kötetlen beszélgetés keretei között, rendezetlenül kerülnek felszínre azok a témák, amelyekről egyébként csak véletlenül esik szó.
Miklós és felesége, Mártika szeretettel fogadtak társasházi, földszinten lévő lakásukban. A ház asszonya megmutatta az erkélyen még igen jó állapotban lévő karácsonyfájukat, amelyet még nem volt szíve leszerelni. Majd néhány pogácsa elfogyasztása közben az egészen régi idők is szóba kerültek.
– Mivel én nem voltam benne a Melbourne-i csapatban, így átlagos disszidensnek számítottam akkoriban. Melbourne-ben jó dolgom volt, kapus és középcsatár – mai, divatos szóval center – is voltam egy személyben a Melbourne Swimming Club vízilabda csapatában – emlékezett a házigazda. – Talán soha nem jövök haza, ha a Ferencváros akkori klubelnöke, Száraz István „elvtárs” – aki az Ausztráliában túrázott fradista labdarúgók jóvoltából ott nyaralgatott – és társai nem beszélnek rá, hogy jöjjek vissza Magyarországra! De a nagy ígérgetésből itthonra egy-két dolog megvalósítása elmaradt. Többek között az is, hogy felmentenek a nemzetközi eltiltásom alól 1960-ra, a római olimpia idejére. Végül itthon maradtam az ötkarikás játékokról, amiben részben Lemhényi Butykó Dezső szövetségi kapitány is ludas volt. A végső döntés után sírógörcsöt kaptam, pedig akkor még nem is tudtam, hogy a tokiói részvételem is hajszálon fog múlni.
Ambrus Miklós 2006-ban, Melbourne-ben, a magyar klub fotómontázsa előtt. Fotó: jochapress.hu
Felesége a BEAC atlétájaként magasugrásban tüntette ki magát. Jó hatvan évvel ez előtt túljutott a 161 centiméteren is. Kétszer lett felnőtt magyar bajnok (1958, 1960), egyszer pedig ezüstérmes (1959). Fiatalon abbahagyta, mivel 1961-ben megszületett három gyermeke közül az első, Éva.
– Jaj, ezekre a dolgokra már senki nem emlékszik – szabadkozott az egykori atléta, Keresztes Márta. – Az eredményeken pedig sokan mosolyognak, de akkor ennyi kellett az élvonalhoz. Akkor még leginkább csak ollózva ugrottunk, az utána divatba jött újabb technikákkal már sokkal többet elérhettek a követőink.
A kitűnő kapus – aki a IX. kerület díszpolgáraként mindmáig rajong egyetlen klubjáért, a Ferencvárosért – azt is elmesélte, hogy annak idején, a tatai edzőtáborban hogyan ismerkedtek meg Mártával. Bizony, nem úgy mentek a dolgok, mint manapság. Úgy mutatták be őket egymásnak, akik ez év szeptemberében már a hatvanadik házassági évfordulójukat ünnepelhetik.
A galamblelkű egykori bombázó, Dömötör Zoltán. Fotó: jochapress.hu
Még hosszan lehetne sorolni, mi minden került elő az emlékek tárházából, de egyvalakit feltétlenül nevén kell nevezni, mert őt – Dömötör Zoltánt – többször is emlegették a háziak, akikkel nagyon kellemes órát tölthettem együtt.
Ezúton is megköszönöm a szíves fogadtatást!
(jochapress / Jocha Károly)
