Lázár János lehet a Magyar Tenisz Szövetség elnöke

Shares

A volt kancelláriaminiszter, Lázár János elnökként teheti rendbe a a csődközelbe került Magyar Tenisz Szövetséget – értesült a Pesti Hírlap.

Lázár János

Idén derült ki, hogy nagyon nagy bajban van a szövetség: szó szerint a megszűnés fenyegeti. Korábban megírtuk, hogy a sportszövetség 3,6 milliárd forintot kért az Emberi Erőforrások Minisztériumától, hogy elkerüljék a csődöt. A Pesti Hírlapnak a szövetség vezetéséből többen is megerősítették, hogy a kormány partner lenne a konszolidációban, már tárgyalnak is a folyamatról.

A Pesti Hírlap információi szerint azt minden résztvevő egyértelműnek veszi: a helyzet rendezése nem megy a jelenlegi vezetéssel. Az elnökségből öten távoztak azt követően, hogy kiderült: a februárban lemondott főtitkár, Richter Attila működése alatt tetemes adósságot halmozott fel az MTSZ és csak az állam segítsége mentheti meg a megszűnéstől.

Az MTSZ belső ügyeit ismerő forrás, neve elhallgatását kérve azt mondta: csak abban az esetben menekülhet meg a szövetség, ha a kormány olyan erős embere kapja meg a vezetését, aki révén dől majd a pénz is a szövetséghez.

„A sportszervezet évi működése 600-700 millió forintot tesz ki, a versenyek azok, amelyek megrendezése milliárdokra rúg.”

Lázár János Hódmezővásárhely fideszes országgyűlési képviselője jelenleg a nemdohányzók védelméért felelős miniszterelnöki biztos, illetve a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos.

A szövetségből többen megerősítették a Pesti Hírlapnak: szerdán, június 3-án Lázár a szövetség vezetésében érintettekkel folytatott tárgyalásokat. Állítólag, abban is megállapodtak, az MTSZ lemondott főtitkára és a rövidesen távozó elnök mentesülhet a felelősségre vonás alól.

(Pesti Hírlap)

Bardóczky Kornélt javasolják a magyar szövetség szakmai elnökének