Ligeti Dániel és Veréb István a vigaszágon folytathatja

Shares

A szereplését kedden kezdő négy magyar szabadfogású birkózó közül a nehézsúlyú Ligeti Dániel (125 kg) és a 92 kilós Veréb István került vigaszágra, mivel az ő legyőzőjük döntőbe jutott a bukaresti Európa-bajnokságon.

Ligeti Dániel

 

Ligetinek jó esélye volt erre, mivel a nyolcaddöntőben az előző két világbajnokságon aranyérmes Geno Petriashvilitől kapott ki 7-4-re. A georgiai sportolónak aztán az elődöntőben váratlanul meggyűlt a baja az ukrán Olekszandr Hocianivszkijjel, de végül kétpontos hátrányról fordítva 3-2-re győzött. A Haladás versenyzője a szerdai programban így a lengyel Robert Barannal küzdhet, aki hozzá hasonlóan három Eb-medállal rendelkezik – arany nélkül. Mérkőzésük győztese a bronzmérkőzésen léphet majd szőnyegre.

Öccse, a 86 kilós Richárd nem járt szerencsével, mivel a 16 közé jutásért őt felülmúló azeri Murad Szulejmanov sima 7-0-ás vereséget szenvedett a két éve vb-bronzérmes orosz Vlagyiszlav Valijevtől.

Veréb Istvánt a lengyel Zbigniew Mateusz Baranowski segítette vigaszágra, aki a négy között óriási küzdelemben 6-5-re kerekedett felül a török Ibrahim Bolukbasin ellen. A magyar birkózó az ukrán Bohdan Hricajjal harcol majd az éremcsatáért.

Az már a délelőtt rajtoló programban eldőlt, hogy a 74 kilós Antal Dániel kiesett, mivel legyőzője, a román Maxim Vasilioglo a negyeddöntőben vereséget szenvedett, míg a 97 kilós Szabó Mihály a vigaszágon kapott ki.

Szerdán a nők is megkezdik szereplésüket: a közép-európai idő szerint 10.30-kor kezdődő programban a szabadfogású vigaszágasok mellett szőnyegre lép az egy hónapja U23-as kontinensbajnok 59 kilós Galambos Ramóna, illetve a két éve Eb-ezüstérmes, októberben a budapesti világbajnokságon ötödik, 76 kilogrammos Németh Zsanett is. Előbbi a georgiai Teona Jandagasvilivel, míg utóbbi a márciusban szintén U23-as Európa-bajnok orosz Darija Siszterovával találkozik a nyolc közé kerülésért.

Két-két azeri és török, egy orosz arany

Az egyik döntő mérkőzés nélkül dőlt el, mivel a 79 kilogrammos kategóriában az oroszok címvédője, Ahmed Gadzsimagomedov térdsérülést szenvedett a hétfői elődöntőben, melynek utolsó perceiben féltérdre ereszkedve is növelte előnyét. Azonban az azeri Dzsabrajil Haszanov elleni fináléra már nem tudott kiállni.

Címvédés így is volt, ugyanis a 65 kilós azeri Hadzsi Alijev és a jelenleg az egyik legjobb birkózónak tartott 97 kilós orosz Abdulrasid Szadulajev megismételte tavalyi sikerét.

Szabadfogású 57 kg, Európa-bajnok:

Suleyman Atli (Törökország)
2. Muszlim Szadulajev (Oroszország)
3. Vladimir Egorov (Észak-Macedónia) és Mahir Amiraszlanov (Azerbajdzsán)
a döntőben:
Atli-Szadulajev 8-3

Szabadfogású 65 kg, Európa-bajnok:

Hadzsi Alijev (Azerbajdzsán)
2. Selahattin Kilicsallayan (Törökország)
3. Nacsin Szergejevics Kular (Oroszország) és Vaszil Suptar (Ukrajna)
…12. Molnár József
a döntőben:
Alijev-Kilicsallayan 7-0

Szabadfogású 70 kg, Európa-bajnok:

Mustafa Kaya (Törökország)
2. Aghahuszejn Musztafajev (Azerbajdzsán)
3. Magomedraszul Muhtarovics Gazimagomedov (Oroszország) és Magomedmurad Gadzhiev (Lengyelország)
…12. Vida Csaba
a döntőben:
Kaya-Musztafajev 6-2

Szabadfogású 79 kg, Európa-bajnok:

Dzsabrajil Haszanov (Azerbajdzsán)
2. Ahmed Gadzsimagomedov (Oroszország)
3. Muhammet Nuri Kotanoglu (Törökország) és Nika Kencsadze (Georgia)
a döntőben:
Haszanov-Gadzsimagomedov – mérkőzés nélkül

Szabadfogású 97 kg, Európa-bajnok:

Abdulrasid Szadulajev (Oroszország)
2. Aljakszandr Hustin (Fehéroroszország)
3. Nurmagomed Gadzsijev (Azerbajdzsán) és Elizbar Odikadze (Georgia)
…11. Szabó Mihály
a döntőben:
Szadulajev-Hustin 3-1

(MTI)