Liu Shaoang: nem tudok felhőtlenül örülni

Shares

Liu Shaoang nem tud felhőtlenül örülni a férfi gyorskorcsolyázók 1000 méteres döntőjében elért bronzérmének a pekingi téli olimpián, noha ezzel együtt büszke, hogy ő lett az első magyar dobogós egyéniben a téli játékok történetében.

A későbbi harmadik helyezett Liu Shaoang a férfi rövidpályás gyorskorcsolyázók 1000 méteres versenyének döntőjében a Fővárosi Fedett Stadionban a pekingi téli olimpián. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Szerinte testvére, a célvonalon elsőként áthaladó Liu Shaolin Sándor megérdemelte volna az aranyat, a kizárást túlzónak tartja.

„Nagyon nehéz nap volt, már az első futamban, a negyeddöntőben elfáradtam. Érezhető volt, hogy a koronavírusos fertőzésem miatt nem tudtam a csapattal együtt készülni. Hiába szereztem bronzérmet, hiányérzetem van. A short trackben van kontakt, és nem értem, a bíróknál miért nem fért bele, amit Liu Shaolin csinált, és miért nézték el azt a visszahúzást, amit ellene követtek el”

– fogalmazott Liu Shaoang, aki az első összetett világbajnoka Magyarországnak.

Az FTC 23 éves versenyzője elmondta, hátulról próbált segíteni testvérének, de közben vele szemben is szabálytalankodtak, így érezte, hogy ha lesz videózás, ő is előrébb kerülhet a negyedik-ötödik helyről. 

„Azt is sajnálom, hogy előtörtek belőlem az érzelmek, indulatok a bírói döntés után. Nem én vagyok a bíró, nem örültem a kizárásának” – tette hozzá.

Kiemelte, el kell felejteni, ami most történt, két nap múlva jön az 1500 méteres szám, és arra neki és testvérének is össze kell kapnia magát.

„Most jobb, ha nem beszélek Liu Shaolinnal, nem is megyek be hozzá a szobába. Dolgozza fel, aztán kedden nekilátunk a további munkának. Profik vagyunk, nehezen, de túl kell lépnünk ezen. Megoldjuk!” – jelentette ki Liu Shaoang.

Liu Shaolin Sándor ugyanakkor senkinek sem nyilatkozott

Kiment a csarnokból, felszállt a sportolói buszra, és visszament a szállásra.

Krueger John-Henry is csalódott volt, hogy a negyeddöntőben kizárták, de elfogadja a döntést.

„Magabiztosnak éreztem magam, próbáltam előrébb jutni, sajnos, ilyen a short track. Nagyon kicsi a különbség a jó és a rossz futam között. Nehéz megemészteni, hogy nem sikerült jobban a nap. A szívem szakad meg. Volt már olyan versenyem, amely nem tetszett, de akkor az utolsó napon még összejött egy dobogó. Most is ebben bízom”

– mondta Krueger, aki négy éve ebben a számban amerikai színekben ezüstérmes volt.

Bánhidi Ákos: megóvtuk a döntőt

Bánhidi Ákos edző-menedzser elmondta, az ilyen óvásoknak nagy foganatja nem szokott lenni, de az illetékesek legalább látják, hogy az edzők nemcsak bábuk, hanem cselekvő emberek.

„Nem tartjuk igazságosnak a döntést, egy aranyérmet vettek le Liu Shaolin nyakából, ezt nem könnyű megemészteni. Így testvére sem tud örülni a bronzéremnek. Úgy érezzük, picit lejt a hazai pálya. Borzasztó és elkeserítő”

– fogalmazott Bánhidi.

A fináléban három hazai versenyző és a két Liu testvér – akiknek édesapjuk kínai – csatázott. Bánhidi szerint már az első rajtnál látni lehetett, hogy az egyik hazai versenyzőt külön ráállították Liu Shaolinra, de ezért nem ítéltek semmit.

„Már azt sem értettük, hogy a megismételt rajtnál mit keres ott az egyik hazai korcsolyázó” – tette hozzá.

Jászapáti Petra örül az 500 méteren elért hetedik helyezésnek

„Időeredmény miatt kerültem ki a külső pályára az elődöntőben, és onnan nehéz volt előre jönni. Próbálkoztam, de a B döntő így is összejött, bár csak két ezreden múlt a finálé. Összességében kiegyezek ezzel a hetedik hellyel.”

Magyarország első női vk-verseny győztese nem ment el szó nélkül a férfi 1000 méter fináléja mellett:

„Szerintem Liu Shaolin megnyerte az aranyérmet. A sárga lapos büntetés, amivel a teljes mezőny végére sorolták, túlzó. Liu Shaoang bronzérmének viszont örülök”.

A rövidpályás gyorskorcsolya versenyei szerdán a férfi 1500 méterrel folytatódnak a Liu fivérekkel és Kruegerrel, ebben a számban érmeket is osztanak. Emellett a női 1000 méter selejtezőjében Jászapáti és Kónya Zsófia áll rajthoz, míg a női váltó elődöntőjében nem lesz magyar érdekeltség.

Forrás: MTI