Liu Shaoang reményfutamból ezüstérmes
Liu Shaoang a pénteki esése nyomán 500 méteren reményfutamra kényszerült, szombaton onnan küzdötte el magát egészen a döntőig, ahol ezüstérmes lett a rövidpályás gyorskorcsolyázók Calgaryban zajló világkupa-idénynyitóján.
A váltóval olimpiai bajnok korcsolyázó mindkét délelőtti reményfutamát megnyerve jutott negyeddöntőbe, amelyet az ötödik, legrosszabb pozícióból rajtolva is sikerrel vett, egészen a második helyig felküzdve magát.
A selejtezőből egyenes ágon idekerült bátyja, Liu Shaolin Sándor könnyedén, futamgyőztesként jutott a legjobb tíz közé, ahol aztán ugyanabba az ötösbe kaptak besorolást, s ott szerepelt a szám specialistája, a legrövidebb távon Phjongcshangban olimpiai aranyérmes, kétszeres világbajnok Vu Ta-csing is. A kínai versenyző mögött Liu Shaoang lett a második, bátyja negyedikként a kisdöntőbe került. A fináléban nem változott a sorrend, Vu mögött a 20 éves Liu Shaoang ismét második lett, a 22 esztendős Liu Shaolin pedig a B döntőt megnyerve hatodikként zárt.
Szintén 500 méteren a nőknél Jászapáti Petra a negyeddöntőből továbbjutott, a legjobb tíz között pedig harmadik lett a futamában, így szintén a kisdöntőben szerepelhetett, amelyben elsőként haladt át a célvonalon, így ötödik helyen végzett.
A második versenynapon az egyik 500 méteres verseny mellett az 1500 méteres táv küzdelmeit rendezték meg, ebben a selejtezőt és reményfutamokat követően egyedül a Liu fivérekhez hasonlóan ötkarikás aranyérmes Burján Csaba volt érdekelt, de számára az elődöntő jelentette a végállomást, így 18. pozícióban végzett.
A vk-programban ezen a viadalon debütáló vegyesváltó elődöntőjében a magyarok Varnyú Alex, Jászapáti, Bácskai Sára Luca, Liu Shaoang összeállításban harmadikként értek célba a kínai és dél-koreai négyes mögött, azaz vasárnap a kisdöntőben léphetnek jégre. Az olimpiai aranyérmes férfi staféta – a phjongcshangi aranynégyesből az egyéves pihenőt tartó Knoch Viktor helyett Varnyú Alex szerepelt – bírói döntéssel került fináléba, ugyanis a kínai kvartett szabálytalansága miatt elesett, így a zsűri ítélete is kellett ahhoz, hogy az éremkért csatázzon a befejező napon.
ISU short track Világkupa, Calgary:
Férfiak
500m:
- Dajing Wu (kínai)
- Liu Shaoang
- Gun Woo Kim (dél-koreai)
…6. Liu Shaolin Sándor
1500m:
- Yoshinaga Kazuki (japán)
- June See Lee (dél-koreai)
- Vladislav Bykanov (izraeli)
Nők
500m:
- Natalia Maliszewska (lengyel)
- Yara van Kerkhof (holland)
- Alyson Charles (kanadai)
- Sofia Prosvirnova (orosz)
- Jászapáti Petra
1500m:
- Suzanne Schulting (holland)
- Courtney Lee Sarault (kanadai)
- Jekaterina Jefremenkova (orosz)
Vasárnap a másik 500-as és az 1000 méteres viadalra kerül sor a staféták fináléi mellett.
(MTI)
Liu Shaolin, Burján és Jászapáti hibátlan volt a selejtezőben