Liu Shaolin Sándor: Bencével megyünk tovább Milánóig!

Shares

Az olimpiai bajnok rövid pályás gyorskorcsolyázó, Liu Shaolin Sándor csak a Nemzeti Sportnak szólalt meg újra a pénteki váltóelődöntő kapcsán.

Itt, Pekingben is érezni a Liu Shaolin Sándorra zúduló népharagot – érezzük mindannyian: a magyar rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott minden egyes tagja, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok sportoló is.

Nem tisztünk sem ügyésszé, sem védőügyvéddé avanzsálni ebben a helyzetben, ám ha érteni is véljük azokat, akik ellenérzésüket fejezték ki a témában, értsük kicsit a másik oldalt is.

És engedjük, hogy valaki őszinte legyen!

Liu Shaolin Sándor a szombatot regenerálódással töltötte, s erre minden tekintetben szüksége is volt, hiszen vasárnap kőkemény negyeddöntős futam vár rá 500 méteren, s a viszonylag gyengébb előfutamos időeredménye miatt (amellyel egyébként futamgyőztes lett…) a négyes helyről rajtol.

Lehetőleg úgy, hogy – ha csak időlegesen is – elfelejti a pénteki történéseket. Amelyeket egyébként Nógrádi Bencével megbeszéltek egymással.

Az idősebbik Liu testvér a Nemzeti Sportnak kissé más világításba helyezte a sokak által támadott pénteki megnyilvánulását:

„Kevesen vannak ugyan, de akik igazán ismernek, tudják jól, szinte mindenből viccet csinálok, mert így érzem jól magam. Ám ha a short trackről van szó, nem ismerek tréfát: szóvá teszek minden kis hiányosságot és mulasztást, mert csak az őszinteség visz előre. Magamtól is elvárom, hogy mindig a lehető legtöbbet adjam ki magamból. Igen, elmondhattam volna a váltóelődöntő utáni értékelésemet név nélkül is, de az jobb lett volna…? Nagyon szerettem volna, ha Bence elbírja a terhet, hiszen ő az egyik olyan versenyző a csapatban, aki rengeteget dolgozott az elmúlt hónapokban, aki nagyon komolyan vette a feladatát, és beleállt a munkába – innentől még többet, még jobban edzünk, hogy Milánóban már úgy állhassunk fel a jégre, tényleg van esélyünk az éremszerzésre. Bencével együtt!”

XXIV. TÉLI OLIMPIA, PEKING
RÖVID PÁLYÁS GYORSKORCSOLYA –  VASÁRNAPI PROGRAM
12.00:
férfiak, 500 m, negyeddöntő, elődöntő, DÖNTŐ (Krueger John-Henry, Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor)
12.35: női 3000 m váltó, DÖNTŐ

(NSO.hu)