Lőrincz Tamás olimpiai aranyéremmel koronázta meg a pályafutását
Lőrincz Tamás olimpiai bajnok lett a kötöttfogású birkózók 77 kilogrammos kategóriájában a tokiói játékokon, miután a keddi döntőben 2-1-re legyőzte a kirgiz Akzsol Mahmudovot.
A BHSE 34 éves versenyzője sikerével megkoronázta pályafutását, mert egy világ- és négy Európa-bajnoki cím után a pályafutásából hiányzó aranyérmet is begyűjtötte. Kilenc éve a londoni játékokon – még 66 kilósként – második lett.
A magyarok világklasszisa elszántan vonult be a Makuhari Rendezvényközpont csarnokába, a mérkőzés viszont puhatolózással kezdődött, illetve kétszer is megakadt, mert összefejeltek a felek. Ezt követően a rendkívül dinamikus ázsiai igazolta a hírét, kifejezetten agresszíven, támadó szellemben folytatta a küzdelmet, így másfél perc után elsőként Lőrinczet intették meg (0-1). A parterhelyzetet viszont minden rutinját bevetve védekezte ki, ugyanis néhány másodperc elteltével kiszabadult a fogásból, így állásból folytatódott a harc.
A szünetet követően Lőrincz alaposan meglepte Mahmudovot
Jó ütemben nekirontott, és kitolta a szőnyegről (1-1). A döntetlen később szerzett ponttal máris neki volt kedvezőbb, de nem hagyta nyugton az ellenfelét, akit így meg is intettek passzivitásért (2-1). Ezúttal ugyanakkor a fordított emeléssel próbálkozó Lőrincznek sem sikerült értékelhető akciót bemutatnia.
A hátralévő időben állásból teljesen esélytelen volt a kirgiz birkózó, Lőrincz Tamás pedig a magyar szakvezetés hangos visszaszámlálása mellett lett olimpiai bajnok. A ceglédi születésű klasszis hosszú pályafutása legnagyobb győzelmét hatalmas csatakiáltással ünnepelte, majd összeborult az 1988-ban olimpiai bajnok Sike András szövetségi kapitánnyal.
A Szöcsi becenevű birkózó ezt követően a nemzeti lobogót magasba tartva ünnepelt, végül odakocogott a másik szőnyegen felállított dobogóhoz, és megcsókolta a tetejét.
Lőrincz Tamás diadalával nemcsak teljessé tette medálgyűjteményét, hanem a súlycsoport regnáló olimpiai, világ- és Európa-bajnokaként vonul vissza. Fivérével, Viktorral már háromszor – a 2014-es és 2019-es világ-, illetve a 2017-es Európa-bajnokságon – álltak ugyanazon a világversenyen dobogón, olyan viszont még nem volt, hogy mindketten aranyat nyerjenek. Ettől egyetlen meccs, a 87 kilósok szerdai döntője választja el őket.
Magyar birkózó legutóbb 2004-ben nyert olimpiát. Akkor Majoros István diadalmaskodott a kötöttfogásúak 55 kilós kategóriájában. Lőrinczé a magyar birkózás 20. olimpiai aranyérme, egyúttal ő a 19. magyar aranyérmes birkózó a játékok történetében.
Férfi kötöttfogás, 77 kg, olimpiai bajnok:
LŐRINCZ TAMÁS
2. Akzsol Mahmudov (Kirgizisztán)
3. Jabiku Sohei (Japán)
Rafig Huszejnov (Azerbajdzsán)
Döntő:
LŐRINCZ T.-Mahmudov 2-1
Bronzmérkőzés:
Jabiku-Mohammadali Geraei (iráni) 13-3
Huszejnov-Karapet Csaljan (örmény) 4-1
Orosz és amerikai aranyérem birkózásban
A férfi kötöttfogás 97 kilogrammos súlycsoportjában az orosz Musza Jevlojev, a női 68 kilogrammban pedig az amerikai Tamyra Marianna Stock Mensah nyerte meg a tokiói olimpiát kedden.
A világbajnokságon kétszeres aranyérmes, 2017-ben ezüstérmes Jevlojev a döntőben 5-1-re bizonyult jobbnak a riói olimpián 98 kilogrammban győztes örmény Artur Alekszanjannál. A súlycsoport magyar indulója, Szőke Alex ötödik helyen végzett.
Stock Mensah nigériai ellenfelét, Blessing Oborududut győzte le a döntőben 4-1-re.
Férfi kötöttfogás, 97 kg, olimpiai bajnok:
Musza Jevlojev (Orosz Olimpiai Bizottság)
2. Artur Alekszanjan (Örményország)
3. Tadeusz Michalik (Lengyelország)
Mohammadhadi Saravi (Irán)
5. SZŐKE ALEX
Női 68 kg, olimpiai bajnok:
Tamyra Marianna Stock Mensah (Egyesült Államok)
2. Blessing Oborududu (Nigéria)
3. Alla Cserkaszova (Ukrajna)
Meerim Zsumanazarova (Kirgizisztán)
(MTI)