Losonczy Árpád is ellátogatott a kosárlabda múzeumba

Shares

Losonczy Árpád a magyar kosárlabda legendás alakja, korábbi sokszoros válogatott játékos, aki például 1982-ben az Európa-válogatottban is helyet kapott. Németországban él, most hazajött, és kihasználva az alkalmat, elment a szövetség budaörsi székházában nemrég átadott múzeumba, ahol többek között saját magával is találkozhatott.

Losonczy Árpád (fotó: MKOSZ)

Néhány hete nyílt meg a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) székházában az a múzeum, amely a sportág hazai történetét dolgozza fel.

Egyedülálló a kezdeményezés és a megvalósítás is, a roppant színvonalas tárlat nagyon alaposan dolgozza fel a magyar kosárlabda mintegy száz esztendejét. Szerencsre sok legenda még közöttünk él, és a egyik legnagyobb, az 1982-ben Európa-válogatott Losonczy Árpád, aki régóta Németországban él, ellátogatott a múzeumba, és egykori honvédos csapattársai közül Heinrich Róbert, Kamarás György, Kiss Tamás és Légrádi Zsolt is elkísérte.

Teljesen zavarban vagyok. Olyan dolgokat találok itt, amikről azt gondoltam, hogy talán újságokban lapozgatva látni fogok, de így összegyűjtve, rendezetten soha – nyilatkozta a DVTK, a Budapesti Honvéd, a Ganz-Mávag és az SG München egykori kiválósága. – A lényeget már elhagytuk, az szerintem az 1955-ös Európa-bajnoki cím, és még nem vagyunk a lányoknál, akik egy-két sikert elkönyvelhettek maguknak olimpián, Európa-bajnokságokon. Számomra a saját részem csak egy kis nosztalgia. A sportot szeretni kell. Nem kell mindenképpen hivatásként tekinteni rá, csak szeretni és élvezni. Ez nagyon szép játék, és ha benne vagy, nem keveredsz el, közösségben vagy, és közösen éled meg másokkal a sikert és a kudarcot is. Az ember jellemének csak jót tesz, ezáltal jó irányba fejlődhet.

Az egykori klasszis magas ember szerint a Honvéd csapatként volt nagyon jó, ebben rejlett a gárda titka a hatvanas, hetvenes években. Nagyon jó csapatot állított ki a MAFC vagy a Csepel is, de a Honvéd nagyon egyben volt, amit az is mutat, hogy évek óta összejárnak az egykori csapattársakkal.

– Nagyon örülnék neki, ha a fiatalok – de nemcsak a gyerekek, hanem a 18-20 évesek is – végignéznék ezt a múzeumot, hátha ad nekik egy kis ösztönzést, hogy még többet akarjanak, még jobbak akarjanak lenni, és együtt, közösen próbálják meg elérni a céljaikat. Ha ez megtörténik, akkor talán még nagyobb sikereket érhetünk el, mint egy-egy Európa-bajnoki részvétel – zárta a gondolatait Losonczy Árpád.

(magyarnemzet.hu)