Ma a Roland Garroson: Djokovics – Nadal csúcstalálkozó

Shares

Összejött az álommeccs a Roland Garroson, ahol már a negyeddöntőben találkozik a világelső, kétszeres párizsi győztes Novak Djokovics a salakpályás Grand Slam-tornát 13-szor megnyerő, világranglista 5. Rafael Nadallal.

Novak Djokovics

A szerb és a spanyol sztárteniszezőnek ez lesz az 59. egymás elleni meccse, jelenleg Djokovics vezet 30-28-ra, a Roland Garroson viszont Nadal áll jobban kettejük párharcában, 7-2 a javára. Legutóbbi a tavalyi torna elődöntőjében találkoztak, akkor a világelső, címvédő négy szettben legyőzte a 35 éves spanyolt, akinek egész pályafutása során az volt a harmadik veresége a francia nyílt teniszbajnokságon.

– A negyeddöntőben vagyok. Két és fél héttel ezelőtt a lábsérülésem miatt még azt sem tudtam, hogy itt tudok-e lenni – jelentette ki Nadal, aki közel négy és félórás, ötszettes csatában tudott csak túljutni legutóbbi ellenfelén, a kanadai Felix Auger-Aliassime-n. – Szóval csak élvezem, hogy játszhatok. Bármelyik meccs lehet az utolsó számomra a Roland Garroson. Nagy kihívás lesz a Djokovics elleni meccs. Kilences győzelmi szériában van, a római torna megnyerése óta itt már négy meccset nyert, úgy hogy még szettet sem veszített. Tisztában vagyok vele, hogy most nem én vagyok az esélyes, de harcolni fogok.

Djokovics természetesen nagy önbizalommal várja kettejük rangadóját.

– Jól éreztem magam a pályán, remekül megy a játék. Tudom, mit kell tennem, hogy legyőzzem Nadalt – tette hozzá a szerb.

Roland Garros

Férfi, nyolcaddöntő:

Casper Ruud (norvég, 8.) – Hubert Hurkacz (lengyel, 12.) 6:2, 6:3, 3:6, 6:3
Holger Rune (dán) – Sztefan Cicipasz (görög, 4.) 7:5, 3:6, 6:3, 6:4
Andrej Rubljov (orosz, 7.) – Jannik Sinner (olasz, 11.) 1:6, 6:4, 6:2-nél Sinner feladta.
Marin Cilic (horvát, 20.) – Daniel Medvegyev (orosz, 2.) 6:2, 6:3, 6:2

Negyeddöntő:

Novak Djokovics (szerb, 1.) – Rafael Nadal (spanyol, 5.)
Alexander Zverev (német, 3.) – Carlos Alcaraz (spanyol, 6.)
Casper Ruud (norvég, 8.) – Holger Rune (dán)
Andrej Rubljov (orosz, 7.) – Marin Cilic (horvát, 20.)

Nők, nyolcaddöntő:

Iga Świątek (lengyel, 1.) – Qinwen Zheng (kínai) 6:7(5), 6:0, 6:2
Jessica Pegula (amerikai, 11.) – Irina Begu (román) 4:6, 6:2, 6:3
Veronika Kugyermetova (orosz, 29.) – Madison Keys (amerikai, 22.) 1:6, 6:3, 6:1
Darja Kaszatkina (orosz, 20.) – Camila Giorgi (olasz, 28.) 6:2, 6:2

Negyeddőntő:

Iga Świątek (lengyel, 1.) – Jessica Pegula (amerikai, 11.)
Veronika Kugyermetova (orosz, 29.) – Darja Kaszatkina (orosz, 20.)
Martina Trevisan (olasz) – Leylah Fernandez (kanadai, 17.)
Cori Gauff (amerikai, 18.) – Sloane Stephens (amerikai)

(blikk.hu/sport)

Következik az újabb Djokovics-Nadal összecsapás