Magabiztos soproni győzelem Franciaországban

Shares

A címvédő Sopron 11 ponttal nyert szerdán a Landes vendégeként, míg a Szekszárd hazai pályán kilenc ponttal legyőzte a Bolognáta női kosárlabda Euroliga hatodik fordulójában.

Jelena Brooks
Jelena Brooks (#32) 22 pontja mellett leszedett 7 lepattanót és kiosztott 5 gólpasszt. Fotó: FIBA.basketball

A Sopron 3/2-es győzelmi mutatóval kezdte a franciaországi találkozót. Az 1/4-gyel álló hazaiak sokáig jól tartották magukat, a harmadik harmad megnyerésével, az utolsó szakasz előtt két ponttal vezettek (37-35).

A záró tíz percben azonban a magyar bajnokságot 11/1-es mutatóval vezető soproniak sokkal eredményesebben játszottak, így végül magabiztosan nyertek. A franciák úgy kozmetikázták 13-26-ra az utolsó negyedet, hogy két hárompontossal fejezték be a mérkőzést.

Gáspár Dávid: Egy mentálisan nagyon nehéz mérkőzést játszottunk!

„Nagyon büszke vagyok a csapatra, hogy a végén sikerült győzelemmel zárnunk. A kulcsa a mérkőzésnek a második-harmadik-negyedik negyedben, a számszerűen 7-11-13 kapott pont, és az, hogy összességében 50 ponton tudtuk tartani hazai pályán a Basket Landes-ot. Nagyon sok ziccert hibáztunk, és sokszor estünk abba a hibába, ami korábban jellemzett minket támadásban. Ezeken tovább dolgozunk. Látok azonban előrelépést is, és a legfontosabb az, hogy az eddig elvégzett munkát egy győzelemmel sikerült nyugtázunk, mely remélhetőleg a későbbiekre kellő lökést ad. Még két mérkőzés van hátra a kisebb pihenés előtt. Addig is keményen dolgozunk!”

Fegyverneky Zsófia: Nagyon örülök a győzelemnek, Franciaországban nagyon nehéz nyerni!

„50 pontot kaptunk, mely mutatja, mennyire koncentráltak voltunk, védekezésben milyen nagy erőket mozgósítottunk. Örülök, hogy az úton, amin elindultunk az előző bajnoki meccsen, azt sikerült folytatni!”

A magyar csapat jövő kedden az olasz Schiót fogadja.

Női kosárlabda Euroliga

B csoport, 6. forduló: 

Basket Landes (francia)-Sopron Basket 50-61 (19-23, 7-8, 11-4, 13-26)
Basket Landes:
Fauthoux 14/6, Turcinovic -, Chery 2, Magarity 14, Harmon 4. Csere: Paget 10/6, Gil 6, Kristen Mann -, Dumerc -, Roumy –
Sopron Basket: Fegyverneky 6, Böröndy -, Kunek -, Brooks 22/3, Stankovic 4. Csere: Magbegor 15, Czukor 8/6, Turner 6, Varga A. –

Szekszárdi siker a Bologna ellen

A bajnoki ezüstérmes Szekszárd egy hete kikapott az Európa Kupa-címvédő és Európai Szuperkupa-győztes francia Bourges csarnokában, ezzel 2/3-ra rontotta győzelmi mérlegét. A Bologna ugyanilyen mutatóval érkezett a Városi Sportcsarnokba.    

Djokics Zseljko vezetőedző együttese – amely 9/4-gyel áll az NB I-ben – a harmadik és negyedik negyedben fordította maga javára a mérkőzést.A nagyszünetben még döntetlen (32-32) volt az állás.

A Szekszárd – amely az előző szezonban nyeretlenül debütált az Euroligában – egy hét múlva a lengyel Polkowicéhez látogat.

A csoport, 6. forduló:

Atomerőmű KSC Szekszárd – Virtus Segafredo Bologna (olasz) 73-64 (16-19, 16-13, 19-13, 22-19)
Szekszárd:
STUDER 14/6, Holcz, Wallace 11/3, GOREE 13, HEBARD 19. Csere: Vivians 13/3, Miklós M. 3/3, Boros J., Szücs G., Horváth D.
Bologna: Pasa 3, LAKSA 23/15, Cinili 6, ZANDALASINI 14/6, PARKER 14/3. Csere: Orsili, Andre 4, Barberis, Del Pero. 

Súlyos DVTK-vereség Spanyolországban

Az újonc DVTK 2/3-as győzelmi mutatóval állt a mérkőzés előtt, míg a Salamanca négy meccsét nyerte eddig meg és egyet veszített el. A magyar bajnokságban 9/2-vel álló miskolci csapat az összecsapás első felében tartotta még valamelyest magát, két negyed után 44-35 volt az állás, a harmadik szakaszban azonban a DVTK 29 pontot kapott, miközben csak ötöt dobott, ezzel végleg eldőlt a mérkőzés.     

Völgyi Péter, a DVTK vezetőedzője

„Sajnos csak egy negyedig tudtuk tartani ellenfelünk iramát. A msodik játékrészre elfogytunk fizikailag, egyszerűen kevesen voltunk. Köszönjük, hogy szurkolóink közül néhányan a helyszínen buzdítottak minket.”

A magyar csapat jövő szerdán a francia Landes-ot fogadja.

B csoport, 6. forduló:

Perfumerias Avenida (spanyol) – DVTK-Hun-Therm 94-52 (21-18, 23-17, 29-5, 21-12)
Salamanca: Dominguez 15/9, Cazorla 8/6, Crvendakić 16/6, Carleton 10, Reisingerova 5. Csere: Vilaro 3/3, Fasoula 14, Onyenwere 9, Nogić 5/3, Rodríguez 7/3, Gulbe 2. Vezetőedző: Roberto Íñiguez.
DVTK: Aho N. 3, Kányási 4/3, Guirantes 13/3, Garbin 7/3, Green 6. Csere: Bernáth 10/6, Kiss A. 6, Aho T. 3/3, Oláh, Vég-Dudás. 

Forrás: DVTK.eu / MTI / wb-sopron.com

Soproni fiaskó a Salamanca ellen, DVTK-bravúr Gironában