Magyar házidöntőt rendeznek a férfi vízilabda Eurokupában
Magyar házidöntőre kerül sor a férfi vízilabda Eurokupában, miután a legjobb négy közül az OSC és a Szolnok is könnyedén, kettős győzelemmel jutott tovább.
A Tisza-parti együttes volt kedvezőbb helyzetben a szombati visszavágók előtt, ugyanis idegenben nyolc góllal (12-20) nyert a szerb Crvena zvezda vendégeként. Zivko Gocic együttesének a második meccsen sem kellett izgulnia, ezúttal hét góllal, 15-8-ra diadalmaskodott.
Az OSC az első mérkőzésen három góllal múlta felül (10-7) a görög Vuliagmenit, majd Varga Dániel játékosai a visszavágón, egy végig kiélezett mérkőzésen diadalmaskodtak 11-9-re úgy, hogy az összesített továbbjutásuk egy pillanatra sem forgott veszélyben.
„Olyan meccs volt, mint amilyenre számítottunk. Nagyon kemények voltak a görögök, amit engedtek is nekik, ennek ellenére végig ott volt a két csapat egymás mellett és végül egy kétgólos sikerrel jutottunk a döntőbe” – összegzett Manhercz Krisztián a közösségi oldalán.
A finálé első mérkőzését április 24-én rendezik, míg a visszavágóra május 8-án kerül sor.
A második számú európai kupában korábban egyszer, 1997-ben rendeztek magyar döntőt, akkor az Újpest hódította el a trófeát a Ferencvárossal szemben.
Férfi Eurokupa, elődöntő, visszavágó:
Szolnoki Dózsa-Crvena zvezda (szerb) 15-8 (4-1, 4-3, 2-2, 5-2)
Gól: Konarik 4, Angyal 2, Pijetlovic 2, Kovács Gergő 2, Drasovic 2, Schmölcz, Filipovic, Teleki illetve Subotic 3, Sulc 2, Smijlevic, Tankosic, Vickovic.
Továbbjutott: a Szolnok, kettős győzelemmel.
Vuliagmeni (görög)-OSC 9-11 (3-3, 2-2, 3-4, 1-2)
Gól: Troulos 2, Kalogeropoulos 2, Basic 2, Mylonakis, Alafragkis, Chalyvopoulos, illetve Erdélyi 2, Burián 2, Bundschuch 2, Manhercz 2, Dala D., Tóth M., Hárai.
Továbbjutott: az OSC, kettős győzelemmel.
A döntőben:
Szolnoki Dózsa – OSC Újbuda
Az első mérkőzést április 24-én rendezik, a visszavágót május 8-án.
Forrás: MVLSZ/MTI