Magyar szaxofonos a katari stadionok oldalában
A tizennégy éve Katarban élő Marschall Tamás a világbajnoki stadionok mellett lép fel mérkőzésnapokon, itteni tapasztalatai alapján arra is tudja a magyarázatot, miért sétálnak ki a lelátóról játék közben a helybeli szurkolók.
Tűzről pattant brazil szurkolólányok ropják a Ricky Martin-féle Livin’ la Vida Locára, a háttérben az Ahmed bin Ali Stadion fényei világítanak, a parkoló aszfaltján Marschall Tamás fújja szaxofonján a latinos dallamot. A tizennégy éve Katarban élő magyar zenész a világbajnokság fontos mellékszereplője: a torna idején az a feladata, hogy a mérkőzések előtt és után a kijelölt alkalmi fellépőhelyén – a stadion oldalában, a meccshelyszínhez közeli metróállomáson, a hömpölygő tömeg útvonala mentén – szórakoztassa az eseményekre hangoló vagy éppen a történtek lázában égő szurkolókat.
A hangulati rásegítés nem spontán jellegű, a katari szervezők a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséggel (FIFA) egyetértésben tudatosan gondoskodnak az efféle kísérő produkciókról, minikoncertekről, táncbemutatókról, látványosságokról. A műfaji repertoár igen széles, magam láttam már ősi beduin táncot lejtő, törzsi öltözéket viselő táncosokat vagy nemzetközi rockslágereket játszó gitárost éppúgy, mint – a Qatt! című személyes fotórovatban már bemutatott – homlokán gördeszkával egyensúlyozó zsonglőrt. Most pedig figyelem az alapító tagként korábban tizennégy évig a Katari Filharmonikus Zenekar kötelékében muzsikáló magyar szaxofonost, akinek szólóelőadása időről időre megállásra, szelfizésre, kamerázásra vagy rövid táncra sarkallja a stadionból kiáramló sokaságot.
És bujkál bennem a kisördög, nem hagy nyugodni a kérdés: lehet-e szabadon számot kérni? Mondjuk, Rasmus Wold norvég előadó Never Mind the Slavery (Ne törődj a rabszolgasággal) című, a katari világbajnokságnak szentelt forradalmi ellendalát?
„Miután megkeresett a katari szervezőbizottság, elküldtem a portfóliómat a repertoárral együtt, megnézték, leokézták – szól a diplomatikus felelet két szám között, a levegővételnyi szünetben. – Európai fellépőként, a nemzetközi mezőny képviselőjeként a közel-keleti hagyományos dallamok mellett a korábbi világbajnokságok hivatalos dalait, hozzájuk kapcsolódó slágereket játszom. A legfőbb szervezőtestület kilencven százalékban külföldről toborzott előadókat, én helyi erőként azok közé tartozom, akiket akár az utolsó pillanatban is lehet mozgósítani. Ami azt is jelenti, hogy nekem kell beugrani, ha valamelyik helyszínen hirtelen pluszműsorra van szükség.”
Hogy milyen lelkesedéssel fogadja a lendületes szaxofonszólókat a szórakoztatott tömeg, azt látom, tapasztalom. De vajon milyen a szaxofon másik oldalán állni? Mit érzékel a világbajnoki forgatagból a felkért szórakoztató?
„Hatalmas élmény – foglalja össze velősen Marschall Tamás. – Nem tudom kizárólag zenészként figyelni az eseményeket, hanem futballszeretőként, futballszurkolóként is gyűjtöm a benyomásokat. Hogy aktív részese lehetek a történéseknek, és én magam is hozzájárulhatok a jó hangulat megteremtéséhez, hab a tortán. Ki kell ismerni, mikor, mivel, hogyan tudok a leginkább a drukkerek kedvére tenni. A metróállomásoknál általában néhány perc különbséggel, hullámokban érkezik a tömeg, ezekre a sűrűbb pillanatokra pedig fel lehet készülni. Sokszor már messziről, a mozgólépcsőn bekapcsolódnak, énekelni kezdenek, ha meghallják a dél-afrikai világbajnokság dalát, a Wavin’ Flaget vagy a mostani tornára írt Hayya Hayyát.”
(A teljes írás az nso.hu/hírek oldalain olvasható)
