Magyar ügyvéd az Antarktiszról

Shares
Egyetlen magyarként teljesítette eddig a Volcanic Seven Summits-sorozatot Tóth Sándor, aki azért is kezdett el hegyet mászni, mert tériszonya van.
 

A komfortzónán kívüli élet az igazi élet – vallja Tóth Sándor, aki ennek szellemében állít maga elé kihívásokat, s 2016 óta sorra mássza meg a világ különleges hegyeit.

„A hegyen nem foglalkozom a tériszonnyal, sokszor nincs is rá időm, egy bizonyos magasság felett minden lépésre koncentrálni kell, nem lehet mással foglalkozni, miközben itthon, mondjuk, kétméteres magasságban se mernék végigmenni„ – mondta Tóth Sándor, aki első és egyetlen magyarként teljesítette a Volcanic Seven Summits sorozatot, amely keretén belül hét földrész (Észak- és Dél-Amerika külön szerepel a listán) legmagasabb vulkánjait kellett megmászni, amire eddig a világon is csak 17-en voltak képesek.

”Minden hegy más miatt nehéz, és nem is mindig magával a heggyel van a probléma, lehet nehézség egy csonthártyagyulladás, vagy éppen egy polgárháborús helyzet. Utóbbi Pápua Új-Guineában fogadott, ahol a közúton rendőrök kísértek.”

Tóth Sándor vallja, a rá váró kihívások nagyjából nyolcvan százalékára fel lehet felkészülni, a többit helyben, az adott pillanatban kell megoldani, s az is adja a hegyek megmászásnak különlegességét, hogy elhagyja az ember a modern kor vívmányait, csak magára és a környezetre kell figyelnie.

A Volcanic Seven Summits sorozat legmagasabb csúcsa a 6893 méteres dél-amerikai Ojos de Salado volt, mellette további négy ötezer és két négyezer méter feletti, már nem működő vulkánt kellett leküzdeni, köztük az Antarktiszon található Mount Sidley-t, amelynek csúcsra Tóth Sándor első magyarként ért fel.

Érdekesség, hogy az antarktiszi expedíciója során találkozott Neszmélyi Emillel, aki azóta a cégei ügyvédje. Neszmélyi és Németh Alexandra nevét azért kell kiemelni, mert a magyarok közül eddig ők tudták teljesíteni a Seven Summits-sorozatot, s hozzájuk csatlakozna Tóth Sándor, aki első lehetne honfitársaink közül, aki a Seven Summits és Volcanic Seven Summits kihívást is teljesíti.

Utóbbihoz neki hét helyett „csak” öt hegyet kell teljesíteni, mert a Kilimandzsáró és az Elbrusz mindkét sorozatban szerepel.

Célja a Volcanic Seven Summits, a Seven Summits és a felfedezők Grand Slamje, az északi és dél sark gyalogos elérése.

A különleges kihívásokat kereső és leküzdő sportember a hegymászás kapcsán elmondta, noha többnyire csak a csúcsokra való feléréséről beszélünk, nem szabad elfeledkezni arról, hogy olyankor még csak félúton van az ember, viszont az eufória, a siker, a fáradtság miatt sokkal veszélyesebb lehet a visszaút, amelyre szintén oda kell figyelni és fel kell rá készülni.

„Kitartás, alázat, fókusz, fegyelem – sorolta Tóth Sándor, hogy mire van szükség a sikereihez. – Nem tartom magam hegymászónak a klasszikus értelemben, a hegymászó végzettséghez több tanfolyam elvégzése szükséges, de én ilyenen nem vettem részt, és 2016 kezdtem csak el hegyet mászni. Ami a Seven Summits-sorozatba tartozó Mount Everestet illeti, azt tervezem utoljára megmászni, 2022-ben, és a nehezebbnek tartott északi oldalról. Egy különleges kamrában nagyjából 7000 méteres magasságig tudom modellezni a felkészülést, és ennek köszönhetően kevesebb időt kell a helyszínen töltenem az akklimatizációval.”

Most viszont jöhet a Seven Summits harmadik állomása, a Dél-Amerikában található 6961 méteres Aconcagua.

(csupasport.hu)