A Magyar Úszó Szövetség is a Magyar Edzők Társaságát választotta

Shares

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Magyar Edzők Társasága, amely május 5-én újabb sportági szakszövetséggel, az edzőképzésre egyébként eddig nagy hangsúlyt fektető Magyar Úszó Szövetséggel (MÚSZ) kötött együttműködési megállapodást.

A megállapodást a két szervezet elnöke, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) részéről Wladár Sándor, a Magyar Edzők Társasága (MET) részéről pedig Molnár Zoltán írta alá. A megállapodás súlyát jelzi, hogy a MET által ellenőrzött három programban összesen 78 úszóedző érintett: 32 a Kiemelt Edző Program, 16 az Utánpótlás Edző Program, 30 pedig a Gerevich Aladár-sportösztöndíj révén.

Wladár Sándor és Molnár Zoltán

Egy tavaly decemberi kormányrendelet révén ugyanis a Gerevich Aladár-sportösztöndíjjal rendelkező edzők számára is kötelező a részvétel szervezetünk továbbképzési programjában, melyben az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) és Testnevelési Egyetem (TE) is segítséget nyújt.

„Egy ilyen rangos szövetséggel kötött megállapodás számunkra újabb komoly visszaigazolása és elismerése annak, hogy jó úton haladunk annak a kitűzött célnak a megvalósítása felé, hogy a MET a magyar edzők szolgáltató tudásközpontja legyen. Így tudjuk az ő érdekeiket leginkább segíteni, hiszen ahhoz, hogy eredményesek legyenek, a legfontosabb a tudás megszerzése” – mondta Molnár Zoltán, a MET elnöke.

Hasonlóan az elmúlt időszakban a Magyar Edzők Társasága és több szakszövetség (kajak-kenu, öttusa, ökölvívás és tenisz) között létrejött együttműködési megállapodáshoz, a cél ezúttal is a sportági edzők szakmai továbbképzésének segítése és az edzői továbbképzésben kitűzött kölcsönös célok támogatása és megvalósítása.

„Minden, általunk létrehozott szakmai anyaghoz ők is hozzáférnek, amivel ugyancsak szeretnénk az edzői továbbképzést a lehető leghatékonyabban segíteni” – tette hozzá Molnár Zoltán, aki megemlítette, hogy a MET heti rendszerességű szakmai konferenciáinak négy és hatszáz fő között van a látogatottsága, és a szakmai tudás átadását segítik az e-learninges képzés valamint a nyelvtanfolyamok is, melyekre egyre több edző jelentkezik.

„Mivel 2018 előtt elég kaotikus volt a helyzet ezen a téren, például még erkölcsi bizonyítványt sem kellett bemutatni az edzőknek, a szövetséggel 2019. január 1-től felépítettünk egy akkreditációs rendszert, és csak azok kapták meg a működési engedélyt, akik ezen részt vettek – fogalmazott Wladár Sándor az együttműködés aláírása után. – A Magyar Edzők Társasága hasonló szakmai kritérium-rendszert épített fel, az együttműködés kifejezett célja az ő és a mi rendszerünk összefésülése és finomhangolása.”

A Magyar Úszó Szövetség elnöke hozzátette, hogy évtizedes barátságot ápol Molnár Zoltán MET elnökkel, és kiváló munkakapcsolatban vannak Csabai Edvinnel, a szervezet sportigazgatójával, így a két szervezet kapcsolatát a szakmaiság és bizalom határozza majd meg, amelyet kiemelten fontosnak tart.

„Ezzel a megállapodással nem is lehet más célunk, mint olyan tudást biztosítani az edzőknek, amely alapot biztosít a jövő sportgenerációjának, és továbbra is olyan sportolók képzését teszi lehetővé hazánkban, mint amilyeneket a magyar olimpiai mozgalom az elmúlt 125 évben kinevelt – fogalmazott Wladár. – Bőven van teendő, de az teljesen biztos, hogy az elszántság megvan mindkettőnkben, ugyanakkor az edzők saját érdeke, hogy a továbbképzésen részt vegyenek, magukat tovább fejlesszék és a legjobb tudás birtokában legyenek.”

(Magyar Edzők Társasága)