Manhercz Krisztián nappali tagozaton készül pszichológusnak

Az Index új sorozatot indított, amelyben hazai sportolókat mutat be egy kicsit más szemszögből. Ezúttal nem az érmek, eredmények, pontok, gólok kerülnek előtérbe, hanem ők maguk mesélnek saját lelkivilágukról, belső és külső küzdelmeikről. A hetedik epizódban az olimpiai bronzérmes és Európa-bajnok Manhercz Krisztián beszél arról, hogy már nagyon hamar szupertehetségként kezelték, hogy miért kezdett Szegeden új életet 17 évesen, hogy mi ment félre a ferencvárosi szezonban, és hogy miért ment sportpszichológushoz közvetlenül a budapesti Eb-győzelem után.

Manhercz Krisztián (fotó:INDEX, Papajcsik Péter)

Szeptember óta heti két meccse van, valamint elkezdte az egyetemet. Mennyire fáradt? Azt tudja, hány mérkőzésen játszott az olimpia óta?

Ősszel számontartottuk még, decemberben tartottunk 36-nál. Erőltetett menet volt, mert az OSC-vel Bajnokok Ligája-kvalifikációt kellett játszanunk, Montenegróban négy nap alatt hat meccsünk volt, utána három nap alatt három Franciaországban.

Hogy jut ideje így nappali tagozaton a pszichológiai tanulmányaira?

Budapesten nem volt levelező, én viszont mindenképp itt szerettem volna maradni, és sikerült is bekerülnöm az ELTE-re. Ez az időszak már kicsit nehezebb, én ugyanis nagy barátja voltam az online oktatásnak. Hazaértem, bekapcsoltam a laptopot, és mozidélutánt tartottam. Most azért más, hiszen két edzés között valahogy át kell érnem A-ból B-be, amit nem egyszerű megoldani. Még úgy sem, hogy egy kis szerencsém is van, mert a biológia–pszichológia gyakorlatom közel van a Tüskecsarnokhoz, a legtöbb viszont a belvárosban található. Éppen ezért a gyakorlatokat nehezebb összehozni, igyekszem úgy kimatekozni, hogy két edzés közé beférjenek. Sokáig egyébként pont azért nem kezdtem el a pszichológiát, mert ez is olyan tanulmány, ami 100%-os koncentrációt igényel.

Most is szoktam problémákba ütközni, nemrég rendkívül fontos meccsünk volt a Szolnok ellen, és emiatt nem mentem be gyakorlatra, mert nem hagyhattam, hogy egy egész év munkája kárba vesszen.

A vizsgaidőszak volt talán a legjobb, mert akkor a bajnokság is szünetelt, úgyhogy volt időm tanulni, és igyekeztem a vizsgákat is letenni a két ünnep között. Meg néha elkap az érzés, hogy jó lenne az igazi egyetemista életmódot élni.

Elnézőbbek önnel az oktatói, különleges bánásmódban részesül?

Három gyakorlatra próbáltam egyéni tanrendet kérni. Nem azért, mert könnyebbséget akarok, csak hát a BL-meccsek időpontja sokszor ütközik. Végül az lett a megoldás, hogy a tanárokkal egyenként kellett egyeztetnem. Akadt olyan, aki engedékenynek bizonyult, és olyan is, aki azt mondta, hogy az adott tárgyban nagyon fontos a jelenlét, de felajánlotta, hogy nem muszáj pont az ő óráján részt vennem, máshoz is beülhetek, csak legyek ott. Számonkérés így is lesz mindenhol, erről folyamatosan kommunikálunk. Az előadás más, ott nem kötelező, csak erősen ajánlott a jelenlét, de azok szinte mind egybeesnek az edzések időpontjával.

Az ön esetében nem is lehet túl egyszerű megkérni egy évfolyamtársat, hogy írja fel a jelenlétire.

Á, nem is merném, ráadásul szinte mindegyik tanárral rendszeresen levelezem, hogy mikor tudok ott lenni, és elég furcsán nézne ki, hogy megegyezünk abban, hogy kedden nem leszek ott, a nevem meg mégis ott van a katalógusban…

Azt mondta, karácsonykor volt ideje tanulni. Teljesen félre tudta tenni a vízilabdát, leült, és megállás nélkül bújta a jegyzeteket?

Volt elég vízilabda előtte. Nagyon furcsa szezon volt olimpiával együtt, és utána is csak három hét szünetünk volt. Nekem annyi jutott egész évben, aztán jött a már említett 36 meccses dömping. Ráadásul azt jól zártuk, legyőztük idegenben a Jug Dubrovnikot, ami után jött 10 nap leállás. Nálunk bevett szokás, hogy december 25-én nálunk, Pilisvörösváron gyűlünk össze, ahol degeszre esszük magunkat, másnap vagy 27-én megyünk a menyasszonyomhoz Szolnokra, aztán vissza. Ilyenkor tudok pihenni és tanulni is, és egész jó jegyek jöttek össze. A menyasszonyom, Bogi – aki jogász – nem is értette, hogyan tudtam megcsinálni egy januári vizsgát négyesre úgy, hogy három napig készültem rá, napi 2×2 órát, ő meg amikor vizsgákra tanult, akkor öt nap alatt kb. 100 órát tett bele. Igaz, más jellegű a tananyag.

Nekem megvan a magam tanulási stratégiája, amit már általános iskolában el kellett sajátítanom, hiszen akkoriban már reggelente edzésekre jártam. Be volt táblázva minden napom, 3-4 óra állt rendelkezésre arra, hogy tanuljak.

Hozzáteszem, általánosban és gimnáziumban nem voltam a tanulás és a szorgalom legnagyobb híve… Kilencedik osztálytól ez már teljesen más volt, reggel 7-től voltak a Margitszigeten korosztályos válogatott összetartások, utána tömegközlekedéssel vissza Pilisvörösvárra, az iskolába. Nem mindig értem be az órákra, de mindig kellett vizsgáznom, ráadásul úgy, hogy többnyire nem is hallottam a tananyagot, más jegyzeteiből és a könyvekből tanultam. Most viszont a pszichológia érdekel is, nyüstölöm magam, továbbra is érzem a lelkesedést, és ez remélem, ki is tart!

Miért éppen a pszichológiát választotta? Mik a tervei ezzel a jövőben? Esetleg már sportolóként is hasznosítaná a tanultakat?

Édesapám mindig azt hitte, hogy majd a bátyám lesz pszichológus, mert ő jól tud hallgatni, én meg beszélni… Sokáig nem volt arról konkrét elképzelésem, hogy mit szeretnék tanulni vagy csinálni a későbbiekben.

Amikor pszichológushoz jártam, sokféle véleményt hallottam, de mindig azt éreztem, hogy ezek könyvből tanult dolgok. Nem éreztem a hitelt és az empátiát, azért is indultam el ebbe az irányba, hogy így is tudjak ebből profitálni, aztán később mások is.

(A teljes interjú az index.hu/sport tárhelyen olvasható.)