Marozsán Fábián: nincs sok időm feldolgozni a sikert

Shares

Lélekben már a következő feladatra készül Marozsán Fábián, aki hétfőn szenzációs mérkőzésen legyőzte a volt és leendő világelső spanyol Carlos Alcarazt a római tenisztornán.

Marozsán

A 23 éves játékos az MTI-nek először a diadal óta történt eseményeket elevenítette fel: „természetesen tömegével érkeznek a hívások, üzenetek a telefonomra, soha nem tapasztaltam még ilyet, ezt is meg kell tanulnom kezelni. A meccs után megcsináltuk a szokásos rutint, nyújtást, energiapótlást, ehhez most még jeges kezelés és több interjú is társult.”

A Hajdúszoboszló SE sportolója szerényen úgy vélekedett, ez csak az első állomás volt afelé, hogy megvesse lábát az élmezőnyben.

„Ahhoz, hogy itt maradjak ezen a szinten, sok győzelem kell még. Még mindig nehéz elfogadni, hogy ma mi történt velem, de óriási feeling, most érünk csak vissza a szállásra, ahol még próbálom feldolgozni a helyzetet”

– mondta Marozsán Fábián hat órával a meccse után.

Five Things To Know About Fabian Marozsan

„Kedden ismét egy top 20-as ellenfél vár rám Borna Coric személyében, úgyhogy minimum száz százalékot kell kiadnom magamból” – vélekedett.

Arra a kérdésre, hogyan tudta megőrizni hidegvérét a kritikus pillanatokban, annyit mondott: „talán nem látszik rajtam, mert én egy ilyen típus vagyok, aki nemigen mutatja ki az érzéseit, de közben belül nagyon izgulok. Sok embernek nehéz elfogadnia ezt, én azonban így érzem jól magam a pályán.”

Marozsán negyeddöntőbe jutásért következő mérkőzése kedden 19 órakor kezdődik.

Internazionali BNL d’Italia

3. forduló (a 16 közé jutásért):

Eső miatt félbeszakadt mérkőzések

Alexander Zverev (német, 19.) – J.J. Wolf (amerikai) 6:4, 3:3
Sztefanosz Cicipasz (görög, 5.) – Lorenzo Sonego (olasz) 6:3
Lorenzo Musetti (olasz, 18.) – Frances Tiafoe (amerikai, 12.) 5:7, 6:4, 2:1

4. forduló (a 8 közé jutásért):

Novak Djokovics (szerb, 1.) – Cameron Norrie (brit, 13.)
Alexei Popyrin (ausztrál, Q) – Holger Rune (dán, 7.)
Casper Ruud (norvég, 4.) – Györe László (szerbiai)
Francisco Cerundolo (argentin, 24.) – Jannik Sinner (olasz, 8.)
Andrej Rubljov (orosz, 6.) – Yannick Hanfmann (német, Q)
Daniel Medvegyev (orosz, 3.) – 

Borna Coric (horvát, 15.) – Marozsán Fábián (magyar, Q)

Forrás: ATP / MTI

Köves Gábor: Marozsán bárkit meg tud lepni a mezőnyben