Márton és Pusztai elődöntős a BOK Csarnokban

Shares

Márton Anna és Pusztai Liza elődöntőbe jutott a Gerevich-Kovács-Kárpáti budapesti kard világkupa női versenyében.

Pusztai Liza (b) és Márton Anna (j) örül, miután győztek a Gerevich-Kovács-Kárpáti kardvilágkupa legjobb 4 közé jutásért folytatott küzdelmében a BOK Sportcsarnokban Budapesten. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Az egyéniben világbajnoki harmadik helyezett, Európa-bajnoki ezüstérmes Márton Anna magabiztos győzelemmel kezdett Battai Sugár ellen, majd öt tussal verte a francia Malina Vongsavadyt. A harmadik fordulóban a dél-koreai Kim Dzsi Jonnal szemben nehezen lendült bele, az asszó elejét az ázsiai kardozó uralta. Márton 7-6-nál vezetett először, utána viszont nagyon határozott akciókat mutatott be, és ellépett 13-6-ra. Kim innen még valamelyest fel tudott zárkózni, de a magyar kardozó továbbjutását nem veszélyeztette. A biztos éremért Olga Nyikitinával kellett megküzdenie, de igazából nem volt nehéz dolga, csak az asszó eleje volt szoros, 4-4 után Márton pontosan kivitelezett támadásokkal 12-4-re elhúzott, így esélye sem volt a győzelemre a csapatban világ- és Európa-bajnok orosznak.

Az egyéniben Eb-bronzérmes Pusztai Liza, aki kiemeltként Mártonhoz hasonlóan a pénteki selejtezőben még nem vívott, a francia Faustine Clapier-t és a német Anna Limbachot is magabiztosan verte, és önbizalommal telve kezdte asszóját az egyéniben kétszeres olimpiai és kétszeres világbajnok Mariel Zagunis ellen is. A 36 éves amerikait szinte állva hagyta, 7-1-ig nagyon gyorsan és könnyedén adta a tusokat. Rutinos ellenfele azonban magára talált, Pusztai pedig elbizonytalanodott, így fordult a kocka, és 12-14-nél a magyar kardozó került nagyon nehéz helyzetbe. Innen is vissza tudott azonban kapaszkodni, és végül kiharcolta a negyeddöntőbe kerülést. Ott Szofja Pozdnyakova, a 2018-as év egyéni világbajnoka várt rá. Ütközetük az elején hasonlóan alakult a másik magyar-orosz párharchoz, 3-3 után Pusztai akciói voltak pontosabbak. Olyan komoly előnyt, mint Márton, azonban nem tudott kiharcolni, de vezetését végig megőrizve három tussal nyert.

A fináléért válogatottbeli társával vív majd 17 órától.

A 186 fős mezőnyben 13 hazai vívó indult, közülük hét léphetett pástra a főtáblán, amelyen Katona Renáta két, Pohl-Mikulik Júlia pedig egy mérkőzést nyert. Battai, valamint a hozzá hasonlóan junior korú Szűcs Luca és Keszei Kira az első asszójában vereséget szenvedett.

A 64 között:
Pusztai Liza-Faustine Clapier (francia) 15-7
Márton Anna-Battai Sugár 15-4
Katona Renáta – Anne-Elisabeth Stone (amerikai) 15-14
Pohl-Mikulik Júlia – Kamali Thompson (amerikai) 15-12
Bianca Pascu (román)-Szűcs Luca 15-14
Anna Bashta (azeri)-Keszei Kira 15-4

A 32 között:
Pusztai-Anna Limbach (német) 15-9
Márton-Malina Vongsavady (francia) 15-10
Katona-Julika Funke (német) 15-9
Olena Voronyina (ukrán) – Pohl-Mikulik 15-9

A 16 között:
Pusztai-Mariel Zagunis (amerikai) 15-14
Márton-Kim Dzsi Jon (dél-koreai) 15-12
Cecilia Berder (francia)-Katona 15-12

A negyeddöntőben:
Pusztai-Szofja Pozdnyakova (orosz) 15-12
Márton-Olga Nyikitina (orosz) 15-7
Berder – Sao Ja-csi (kínai) 15-11
Jun Dzsi Szu (dél-koreai)-Sara Balzer (francia) 15-14

(MTI)