Milák Kristóf: Kicsit megreccsentem!

Shares

Milák Kristóf 100 méter pillangóúszásban aranyérmet szerzett, míg a férfi 4×100-as gyorsváltóval a második helyet szerezte meg. Két úszása között azonban a 200 méteres gyorsúszás középdöntőjében a tizedik legjobb idővel kiesett. A mozgalmas estét követően az úszó a Nemzeti Sportnak értékelt.

Milák Kristóf (fotó:MTI)

– Nem látni a mosolyt az arcán.
– Mert meg vagyok halva, azért.

– Pedig az egyik internetes portál szerint száz mellen is Európa-bajnok…
– Igen, Sós Csaba kapitány és az edzőm, Virth Balázs mintha mutatta volna ezt nekem az este folyamán, de akkor éppen félholtan feküdtem.

– Na, erről meséljen kicsit. Megnyerte a száz pillangót, és körülbelül tíz perc múlva jelenése volt a kétszáz gyors középdöntőjében. Ahogy hallom, kicsit…
– …kicsit megreccsentem. Mondtam délelőtt, hogy este vagy sírás, vagy sírásás lesz – sírásás lett. A száz pillangó jól ment, bár nem olyan jól, mint szerettem volna. De beszéltem már erről korábban is: ha nincs mellettem olyan, aki ki tudja belőlem hozni a maximumot, akkor ez van. Egyelőre. Azon vagyok, hogy százon is képes legyek egyedül is kihozni magamból a maximumot. Száz pillangón még nem érzem magam olyan jól, mint kétszázon.

– Hogy állt oda a kétszáz gyors rajtjához?
– Nagyon becsapós volt. Levezettem, úgy éreztem, rendben vagyok, aztán jött az ötvenes forduló… Ott megkotlottam kicsit, száz méternél már vége volt, próbáltam minél előrébb jutni, kiúszni magamból mindent, de már az első középdöntő időeredményeiből láttam, hogy itt bizony nekem nagyon fel kell kötni a gatyát. Sorozatterhelésben vagyok, ez ilyen – edzett vagyok, de erre még jobban rá kell készülni. Itt az volt a kulcs, hogy száz után kétszázat kellett úszni,márpedig a terhelés utáni kétszáz méter elég nagy szívás… Én beleadtam mindent. A váltóban is helytálltam, ott már tényleg feltettem mindent egy lapra. Örültem a második helynek, két testhosszal előttem voltak az olaszok, azt már egy nagyon jó idővel sem tudtam volna behozni. Az időeredményemnek annyira nem örülök, de az ezüstnek igen.

– Sós Csaba szövetségi kapitány azt mondta, ez a nap arra volt jó, hogy megnézze, mit bír, hiszen egy sportoló mindig feszegeti a határait.
– Ezért vagyok itt. Meg kicsit nyaralni is. Mondtam az edzőmnek és a kapitánynak is, hogy nyaralni jövök Rómába – kellő komolysággal. Egyelőre két aranynál és két ezüstnél járok, kétszáz gyorson sajnos nem tudom növelni az érmeim számát. Majd kétszáz pillangón.

(nemzetisport.hu)