Minden a pénzről szól – még az olimpiai bajnokoknál is!

  Kökény Roland, Szilárdi Katalin, Dombi Rudolf

Az emberfia sokszor azt hiszi, nehéz, vagy talán már lehetetlen is a döbbenetet fokozni. Kezdek rájönni, nem szabad ilyesfajta, könnyelmű gondolatokat komolyan venni! Az élet ugyanis rohamtempóban írja felül a korábbi történéseket – ami tegnap még az elképzelhetetlen kategóriájába tartozott, mára már meg is valósult.

Itt van például a legutóbbi „színes” hír: Szalai Vivien újságírónő bekapcsolódik kedvese, az olimpiai bajnok kajakos, Kökény Roland felkészítésébe. Amint a Nemzeti Sportban olvashattam, a minden kétséget kizáróan a „bombázó” kategóriába tartozó hölgynek jó meglátásai vannak. „…ő tudná képviselni maximálisan az érdekeimet…Kiss István szerintem a legjobb edző Magyarországon, így Vivi a lehető legjobb embertől tanulná meg az alapokat.”

Félelmetes dolgokat mond a fent idézettek szerint Kökény Roland, aki 2012-ben, Londonban Dombi Rudolffal párban olimpiai bajnok lett a kajak kettesek 1000 méteres versenyszámában. Akkor még Szilárdi Katalin volt az edzője, szó sem volt sem Kiss István „legjobbságáról”, sem Viviről, sem másról. A felfelé vezető úton ugyanis elképzelhetetlen lenne egy, a szakmát messziről sem ismerő valakivel összeállni, hogy majd az irányítja az edzéseket. Amikor azonban valaki komoly, évtizedes tapasztalatokkal rendelkező, valódi szakember hátán felkapaszkodik a nemzetközi elismertségre, akkor jönnek az új megváltók.

A belső kajakos berkekben mondta valaki: ez a bomlási folyamat Kozák Danuta vőlegényének „beeresztésével” kezdődött. Cseppet sem irigylem én Somogyi Bélától, „Bécitől” a sikert, a pénzt vagy akár mindkettőt együtt sem! De azért nagyon halkan megkérdezném: miért nem vette át mindjárt ismeretségük elején Danuta felkészítését, elvégre nyílt titok, hogy kapcsolatuk nagyságrendileg évtizedre nyúlik vissza.?. Azért nem, mert sem Béci, sem Vivi nem tudta volna felhozni arra a magasságra emberét, ahová a hatalmas ismeretanyaggal és tapasztalatok sokaságával rendelkező, valódi szakemberek, sokéves, olykor verejtékes munkával felvezették tanítványaikat.

Amikor a csúcsra érkezik valaki – ez esetben immár nem első, s nem is második kajakosunk – akkor azután színre lépnek a „jó meglátással” rendelkező önjelöltek, akik dupla pénzt akarnak kivenni a fazékból.

Persze semmi nem történik véletlenül! Az új módi csírái már 2006-2007-ben elkezdődtek, a női kajaknégyesnek Peking előtti „átrendeződésével” felerősödtek. Már London előtt nyílt feszültségeket okozott, első látványosságként Janics Natasa férjének edzőként való foglalkoztatása – mondja egy másik, magát ugyancsak megnevezni nem akaró, kajakos forrás. Az igazi robbanást London után Kozák Danuta lépése okozta, amelyet követően hamarosan szinte valamennyi válogatott női kajakosnak új, hirtelen választott edzője lett.

Ha bejön – dupla lesz a pénz. Ha nem – hát legfeljebb mellélőnek. Igaza van Szilárdi Katalinnak, hogy a szövetségnek kellene egyértelmű helyzetet teremtenie: ki foglalkozhat válogatott versenyzővel. Ellenkező esetben ugyanis előbb-utóbb kitörhet a teljes anarchia…

Persze, ne legyünk igazságtalanok a kajakosokkal, hiszen ebben a témában „össznépi” érdekeltséggel találkozhatunk, ha csak kicsit is körülnézünk. Elég csak a nevelőedzők megjelölésénél meglévő, számos, egyáltalán nem örvendetes esetre hivatkozni. És itt megint csak a pénz a motiváló erő, hiszen köztudott, hogy az olimpiai érmesek nevelőedzői szintén életjáradékban részesülnek. E témakörben ismerek olyan bajnokot, akinek az anyukája lett megnevezve nevelőedzőként, miközben az illető mamának fogalma sem volt gyermeke sportágának alapjairól sem. A legismertebb eset az olimpiai aranyérmes birkózóé, Repka Attiláé, aki – miért, miért nem? – az évekkel később elhunyt  Görcsös Józsefet jelölte meg Guttmann József helyett. Az ügy több bírósági fórumot is megjárt, s máig sincs nyugvóponton. „Magyarosch”, nem?

A sort hosszan lehetne folytatni közismert és kevésbé ismert esetekkel, ami nem vet jó fényt a hazai morális állapotokra. Minden a pénzről szól, amiből egyébként leginkább soha nem elég. Pedig a mondás szerint „a pénz nem boldogít, csak hozzásegít!” Azon viszont csak nagyon kevesen gondolkodnak el, hol az a határvonal, amelyet már nem lenne szabad átlépni.

Bármekkora összegről is legyen szó…