A miskolci botránynak nem szabad megismétlődnie

Shares

Hatalmas hullámokat vetett a magyar és a szlovák jégkorongsportban a péntek esti miskolci gigabotrány.

Mint ismert, zólyomi “szurkolók” egy csoportja a DVTK Jegesmedvék–HKM Zvolen Extraliga-mérkőzésen verekedést kezdeményezett a biztonságiakkal, majd a kordonokat áttörve megtámadták a hazai drukkereket – nőket, gyerekeket, idősebbeket is –, közülük sokakat bántalmaztak, ütöttek-rúgtak, többen megsérültek.

Sajnos bekövetkezett az, amire a miskolci jégcsarnok megnyitása óta, 12 éve nem volt példa: verekedés tört ki a vendégszektornál. Maszkos, az arcukat sállal eltakaró zólyomi huligánok közelharcot provokáltak, ütötték a közelükben álló hazai szurkolókat, az elválasztó kordont ledobálták a lelátóról, végül a rendőrség bevetésére is szükség volt. Sajnos láttunk a lelátón vérző arcú miskolci drukkert is.

A rendőrség meccs közben kiürítette a vendégszektort, néhány embert őrizetbe vettek. A HKM Zvolen vezetőedzője közvetlenül a lefújás után elnézést kért, a DVTK pedig közleményt adott ki, amelyben a zólyomi szervezett szurkolói csoportok felelősségét firtatta, illetve azt a kérést intézte saját híveihez, hogy vasárnap, szeptember 23-án ne utazzanak el Gyetvára, elkerülendő a konfliktusok folytatódását.

A helyzet azonban a mai nap folyamán a konszolidáció felé mozdult el. Több érintett is megnyilvánult. Köztük a DVTK Jegesmedvék és külön a csapatkapitány Magosi Bálint az egyik oldalról, a HC Detva és a HKM Zvolen a másikról, valamint közös nyilatkozatot adott ki a Magyar Jégkorong Szövetség, a Szlovák Jégkorong Szövetség, illetve a Tipsport Extraligát működtető Pro-Hokej igazgatója.

Ezeknek az embereknek semmi keresnivalójuk a rendezvényeinken

A szlovák–magyar közös közlemény, amelyet magyar részről Such György MJSZ-elnök és Sipos Levente főtitkár, szlovák részről Martin Kohut SZLH-elnök, Miroslav Valíček főtitkár és Richard Lintner, a Tipsport Liga igazgatója jegyez, így hangzik:

A Szlovák és a Magyar Jégkorongszövetség, a Tipsport Liga vezetése és a bajnokságban részt vevő valamennyi klub egyöntetűen és mélységesen elítéli a Miskolci Jégcsarnokban a DVTK Jegesmedvék–HKM Zvolen mérkőzésen a lelátón történteket. Olyan cselekményeknek, amelyeket a magukat vendégszurkolóknak hazudó huligánok kezdeményeztek és elkövettek, nincs helyük a jégkorongcsarnokokban és azok környékén sem. Ezeknek az embereknek semmi keresnivalójuk rendezvényeinken. A továbbiakban is mindent megteszünk közösen annak érdekében, hogy a Tipsport Liga mérkőzésein felhőtlenül és háborítatlanul szórakozhassanak és biztassák kedvenc csapatukat az igazi szurkolók, függetlenül nemzeti és klubhovatartozásuktól, a szlovák–magyar barátság és együttműködés jegyében. A mi sportunk nem háború. A mi sportunk fesztivál.

A Zólyom zéró toleranciát hirdet az erőszakkal és a diszkriminációval szemben

A HKM Zvolen vezetői is rendkívüli ülést tartottak szombaton, melyet követően az alábbi közleményt adták ki:

A miskolci szurkolói kirándulást egy olyan csoport szervezte, amely nem a klub hivatalos szurkolói klubja. Klubunk határozottan elítéli ennek a csoportnak a huligán viselkedését és a rendbontást, amely szégyent hoz nemcsak egyesületünkre, hanem a tisztességes szlovák szurkolókra is. Elnézést kérünk a miskolci szurkolóktól, és mindenkit szeretnénk biztosítani arról, hogy levonjuk a megfelelő következtetéseket ezekből az eseményekből, és megszigorítjuk a belépés feltételeit a hasonló személyek számára a HKM Zvolen által szervezett eseményekre, mivel a klub zéró toleranciát hirdet az erőszakkal és a diszkriminációval szemben. Készek vagyunk együttműködni a magyar hatóságokkal, hogy segítsünk teljes mértékben kivizsgálni és megbüntetni ezt az agresszív cselekedetet. Ezzel egy időben lépéseket teszünk azért, hogy megakadályozzuk az incidens kezdeményezőinek belépését a zólyomi jégcsarnokba. Ameddig a teljes vizsgálat le nem zajlik, megtiltjuk a teljes csoport belépését a zólyomi jégcsarnokba, már a következő, Érsekújvár elleni mérkőzéssel kezdődően.

Forrás: jegkorongblog.hu