Miskolci siker a Tüskecsarnokban
A MAC Újbuda hazai pályán 2-0-ra kikapott a DVTK Jegesmedvéktől a szlovák jégkorongliga alapszakaszában vasárnap.
Két gól nélküli harmad után a záró játékrészben magasabb sebességre kapcsoltak a csapatok és élvezetes játék alakult ki a jégen. Előbb Magosi és Crawford lövését védte bravúrral Bálizs, majd Brown találta el a kapuvasat. A 46. percben egy szépen végigvitt támadás során megszerezte a vezetést Glen Hanlon csapata. Loiseau indította Harrisont, aki középre tette a korongot, Magosi Bálint pedig fordulásból a rövidbe lőtt (0-1).
Két perccel később ismét Magosi volt a főszereplő, amikor egy kapu előtti kavarodás során úgy tűnt, hogy a kapuba juttatta a korongot. A játékvezetők hosszas videózás után úgy döntöttek, hogy a játékszer nem haladt át a gólvonalon. A következő cserében viszont ismét Bálizs kapujába került a korong. Kulmala egyéni akcióját csak három védő tudta megállítani, a játékszer pedig a második hullámban érkező Vas Jánoshoz került, aki a bal sarokba lőtt (0-2). A folytatásban mindent megtett a szépítő találatért a MAC, de Vay magabiztosan hárított minden kísérletet.
Majoross Gergely, a MAC Újbuda vezetőedzője: „Mezőnyjátékban sikerült kivitelezni amit elterveztük, a kapu előtt viszont nem. Az első gólig a mi akaratunk érvényesült, de mi a kapuvasat találtuk el, ellenfelünk pedig a kapuba talált. A helyzeteink megvoltak, de sok esetben a még jobb lehetőséget kerestük. Nyerhető meccset buktunk el.”
Glen Hanlon, a DVTK Jegesmedvék vezetőedzője: „Az első két harmadban nem volt magas a játék színvonala, inkább a küzdelem dominált. A második szünetben rendeztük sorainkat, úgy jöttünk ki a jégre, hogy mindent kiadunk magunkból és megnyerjük a találkozót. Ellenfelünk játéka is feljavult a záró játékrészre, így élvezetes csatát vívtunk. Végül két remek támadás és a kapusteljesítményünk döntött a mi javunkra.”
A DVTK egymást követő harmadik meccsét nyerte a szlovák élvonalban, az újbudai gárda sorozatban negyedszer kapott ki.
Tipsport liga:
MAC Újbuda-DVTK Jegesmedvék 0-2 (0-0, 0-0, 0-2)
Gól: Magosi Bálint (46.), Vas János (49.)
Hosszabbításban nyertek otthon a Fehérvári Titánok
A Fehérvári Titánok együttese hosszabbításban győzte le a vendég Hokiklub Budapest csapatát a jégkorong Erste Liga középszakaszának alsóházában.
A másik vasárnapi találkozón a Gyergyói HK simán nyerte saját közönsége előtt a Vienna Capitals ellen.
Erstet Liga, középszakasz, alsóház:
Fehérvári Titánok-Hokiklub Budapest 2-1 (0-0, 0-1, 1-0, 1-0) – hosszabbítás után
Gyergyói HK (román)-EV Vienna Capitals II (osztrák) 7-0 (2-0, 3-0, 2-0)
A tabella:
1. Fehérvári Titánok 3 1 2 – – 6-3 13 pont
2. Gyergyói HK 2 2 – – – 14-2 10
3. Hokiklub Budapest 3 1 1 1 – 8-6 6
4. Dunaújvárosi Acélbikák 2 – – – 2 2-8 2
5. EV Vienna Capitals II 3 – – 1 2 3-13 2
6. Schiller-Vasas HC 1 – – 1 – 3-4 1
Az alapszakasz eredményei alapján az alsóház hat együttese 6, 4, 2, 1, 0 és 0 ponttal kezdte meg a középszakaszt, amelynek végén az első három helyezett negyeddöntőbe jut.
Szétlövéssel kapott ki Grazban a Fehérvár
A Fehérvár AV19 szétlövéssel kikapott a tabellán második Graz vendégeként az osztrák jégkorongliga alapszakaszának vasárnapi játéknapján.
A székesfehérvári együttes két harmad után még 3-1-re vezetett. Az alapszakasz vége előtt két mérkőzéssel a Fehérvár a felsőházi szereplést érő hatodik helyen áll.
EBEL:
Moser Medical Graz99ers (osztrák)-Fehérvár AV 19 4-3 (1-1, 0-2, 2-0, 0-0, 1-0) – szétlövéssel
A Fehérvár gólszerzői: Sofron (8.), Sárpátki (23.), Szabó D. (30.)
Forrás: DVTK.eu/MTI