Nadal szerint is rászolgált Zverev a kizárásra
Rafael Nadal szerint Alexander Zverev megérdemelte a kizárást az 1,7 millió dollár (535 millió forint) összdíjazású acapulcói férfi kemény pályás tenisztornán.
A volt világelső spanyol játékos kifejtette: jó a kapcsolata német riválisával, de mostani viselkedésével kiérdemelte a büntetést, és szerinte ezzel már az érintett is tisztában van.
– Remélem, hogy a történtek tanulságként szolgálnak neki, miként a többi fiatal számára is, akik néha elveszítik a türelmüket a pályán
– nyilatkozta a 21-szeres Grand Slam-győztes Nadal.
Hozzátette: megérti, hogy egy mérkőzésen vannak frusztráló és dühös pillanatok, ennek ellenére mégis meg kell próbálniuk példát mutatni. Kiemelte: az ATP-nek gyorsan és szigorúan kell fellépnie ilyen esetben, mert az arról készített képek gyorsan terjednek a közösségi médiában, gyerekek milliói láthatják, formálva az ő hozzáállásukat, viselkedésüket is.
Nadal azzal kapcsolatban viszont nem akart állást foglalni, hogy a kizáráson túl jár-e súlyosabb büntetés – pénzbírság vagy eltiltás – a vétkesnek.
(nso.hu)