Nagy teniszező ment el Jancsó Antal személyében
Március 3-án, 88 esztendős korában elhunyt a magyar tenisz egyik csillaga, Jancsó Antal, aki Budapesten született 1934. október 28-án.
Jancsó Antal
Nyolcszáz kilométerről indultak a Jancsók az 1600-as években – külön utakon, kilenc ágra szakadva jutottak el Erdélyből Magyarországra. Közéjük tartozott a filmrendező Jancsó Miklós, a színész Jancsó Adrienn, s a teniszező Jancsó Antal is, aki 2008 szeptemberében a Kovászna megyei székely településen, Gelencén a falu meghívására szervezett nagyszabású családi találkozót, csaknem száz résztvevővel.
Jancsó Antal a II. világháború utáni évek egyik legkiemelkedőbb játékosa volt. Hatalmas tehetségnek tartották, jelzi ezt egy 1952-es tudósítás is.
Az 1954-es budapesti Universiadén egyesben és párosban (Sikorsky-Zsolnay István társaként) főiskolai világbajnok lett, vegyes párosban (Zimándi Sarolta) oldalán második. Asbóth Józseffel 1956-ban páros magyar bajnoki címet ünnepelhettek, a magyar nemzetközi bajnokságon ugyanebben az évben diadalmaskodott egyéniben. Davis Kupa csapatunkban az ötvenes évek elején szerepelt, négy alkalommal kapott játéklehetőséget.
Az ötvenes évek második felében Párizsban telepedett le, az európai ranglista 7. helyén jegyezték. Legjobb nemzetközi eredményeit tekintve Wimbledonban a második, a Roland Garroson a negyedik fordulóig jutott el, a monte-carlói versenyt megnyerte, Rómában és Hamburgban párosban diadalmaskodott. 1957-ben, mielőtt a rövidítés szabályát bevezették, a valaha volt leghosszabb (83 játékig tartó) mérkőzést játszotta a francia nyílt teniszbajnokságon Bob Mark ellen, amit végül öt szettben (15:13, 3:6, 8:6, 6:8, 8:10) elveszített.
Főleg párosban ért el kiemelkedő eredményeket, a legnagyobbak is szívesen választották partnernek. A szakemberek Asbóth-szintű sportembernek tekintették, aki fényesebb pályaívet is befuthatott volna, ám – saját bevallása szerint – a teniszben is a játékot szerette, nem a futást, a kínlódást és a sok edzést. Stílusa a modern játék sok elemét hordozta: gyakorta rohamozta a hálót, ott hasznosította robbanékonyságát, nagyszerű labdaérzékét.
Az 1962-es hazatérése után a BSE-ben és a Vasasban versenyzett, vegyes párosban (Doba Renátával) 1966-ban magyar bajnok lett, aztán 1967-től edzőként tevékenykedett a városmajori klubnál, majd a NIM egyesületében, illetve az ifjúsági válogatott keretnél. Közel húsz évig Bécsben oktatott teniszt, s a hetvenes évek közepén az osztrák nemzeti együttesnél is dolgozott. 2004-ben tért végleg haza, és még sokáig indult veterán versenyeken is. Egykori tanítványa,
Machán Róbert így emlékezett vissza rá a huntennis.hu hasábjain:
Machán Róbert
„Szenzációsan teniszezett, az akkori fiatalok velem együtt, mint géniuszra néztek rá fel. Modern teniszt játszott, az első olyan magyar játékos volt, aki a tenyeresnél már nem nyeste, hanem pörgette a labdát, valamint gyakran rohamozta a hálót, s ott hasznosította robbanékonyságát és nagyszerű labdaérzékét. A magyar bajnokságon partnerekként elődöntőt játszottunk, nagyon sokat tanított mérkőzés közben és a pályán kívül is. Roppant jó indulatú, kedves, humoros emberként emlékszem rá, fiatalon tehetséges és nagy reményekkel megáldott játékos volt. Nincs olyan ember a teniszberkekben, aki bármi negatívat mondhatna róla, mindenkivel barátságosan és segítőkészen viselkedett.”
Három gyermeke (Gábor orvos, Antal közgazdász, Rita tolmács), tíz unokája, s az egész magyar tenisztársadalom gyászolja.
A Magyar Tenisz Szövetség saját halottjának tekinti Jancsó Antalt.
Búcsúztatása április 6-án 12.45 órakor lesz a Farkasréti temető Makovecz-termében.
(tenisz.palya.hu)
