Nem jutott elődöntőbe a Mosonmagyaróvár

Shares

A Mosonmagyaróvár kikapott a román Gloria Bistrita-Nasaud vendégeként, így kettős vereséggel nem jutott tovább a női kézilabda Európa-liga negyeddöntőjéből.

Mosonmagyaróvár

Az első mérkőzést saját közönsége előtt 32-30-ra vesztette el Gyurka János együttese, így idegenben kellett volna megfordítania a párharcot a visszavágót húszmeccses veretlenségi sorozattal váró román gárda ellen, ráadásul a hiányzó Albek Anna és Tóth Nikolett nélkül.

A Bistrita-Nasaud kezdte jobban a találkozót, tíz perc sem pörgött le, és három gólra el tudott távolodni (6-3). Negyed óra elteltével viszont már csak egy találat volt a különbség (9-8), a 25. percben pedig a vezetést is átvette a Mosonmagyaróvár (13-14). Pihenni döntetlennel vonulhattak a felek.

A második játékrész eleje ismét a hazaiaké volt, a félidő derekára azonban beérte elbizonytalanodni látszó vendéglátóját a mosonmagyaróvári alakulat, 11 perccel a dudaszó előtt pedig már továbbjutásra állt (21-24). Innen azonban a bisztricai együttes egyenlített, a hajrára pedig a vendégek lettek némileg tanácstalanok, két támadásuk is lövés nélkül zárult a hajrához közelítve, a kulcsfontosságú helyzetekben elkövetett hibák pedig a továbbjutási esély elúszásához vezettek.

A találkozó legeredményesebbjeként Cristina Laslo kilenc találattal vette ki a részét a románok sikeréből, a Mosonmagyaróvárt erősítő, szlovák válogatott Lancz Barbora hat gólt szerzett. A hazai kapuban Renata de Arruda 16, a magyar válogatott Szemerey Zsófi a vendég gólvonalon 17 lövést hárított.

Női kézilabda Európa-liga

Negyeddöntő, visszavágó:

CS Gloria Bistrita-Nasaud (román) – Motherson Mosonmagyaróvári KC 27-25 (15-15)
Beszterce:
Babovic Vujovic, De Arruda, Dumanska (kapusok), Bazaliu, Dahl, De Araujo 4, Dinca, Fujita 1, Kpodar, Laslo 9 (7), Mbengue 4, Niombla 1, Nosek 2, Posavec 3, Pristavita, Seraficeanu 3.
Mosonmagyaróvár: Hadfi, Horváth, Szemerey (kapusok), Bardi, Faragó 2, Ivancok 3, Lancz 6, Pásztor 2, Schatzl, Stranigg 4, Sztankovics, Tóth E. 5 (1), Tóth G. 2, Udvardi 1, Varga. 

(MTI)

A Mosonmagyaróvár kétgólos vereséggel kezdte a negyeddöntőt