Németh Zsanett megvédte Eb-címét!
A szombathelyi U23-as birkózó Európa-bajnokság negyedik, a hölgyek küzdelmeinek második napján lépett szőnyegre egyik legnagyobb reménységünk, a címvédő Németh Zsanett.
Németh Zsanett a 75 kilogrammosok között a legesélyesebb versenyzőként szállt harcba a címvédésért, ugyanis tavaly megnyerte ezt a versenyt Bulgáriában. Bár a szombathelyi viadal első mérkőzésén igencsak meglepték az újpesti birkózót, spanyol ellenfele négy pontért dobta el őt a selejtezőben. Zsanett azonban fordítani tudott, végül 14-9-re győzött, elődöntős lett. Következett a junior Eb-második német, olimpikonunknak viszont ő sem okozott problémát, taktikus birkózással 6-0-ra győzött, döntőbe jutott Szombathelyen
A fináléban a másik ágon a lengyelt (6-1), a norvégot (3-0) és az ukránt (‘4-4) legyőző fehérorosz Lanko következett, aki 2016-ban harmadik volt a korosztály kontinensbajnokságán. Zsanett korábban már birkózott a fehérorosszal, legutóbb januárban, a francia nagydíjon, ahol 4-0-s vezetésnél két vállra fektette őt.
Bár a mostani összecsapás első három perce nem hozott akciót, a bírók azonban Zsanit látták aktívabbnak, ezért megintették a fehéroroszt, tehát 1-0-s magyar előnnyel mentek szünetre a felek. A második félidő már jóval izgalmasabb volt, Németh ellenfele hibáját kihasználva gyűjtött újabb pontokat, végül 7-3-ra győzött, ezzel megvédte U23-as Európa-bajnoki címét.
„A döntőben arra számítottam, hogy a fehérorosz lábra fog támadni, ezt sikerült védenem. Nagyon szeretem Szombathelyet, és a szombathelyi közönséget, amely nagyon sokat segített nekem most is, csak úgy, mint hat évvel ezelőtt, amikor kadet-világbajnok tudtam lenni.” – mondta Németh Zsanett.
A többi pénteken szerepelt magyar versenyző – Váncza Ivett (53 kg, BHSE), Dollák Tamara (58, UTE) és Szabó Eliána (63, Vasas) – kiesett. Szombaton a kötöttfogásúak kezdőnapján a mieink közül Torba Erik (59, BHSE), Fritsch Róbert (71, Pénzügyőr), Nagy Péter (80, ESMTK) és Török Zsolt (98, FTC) szerepel majd.