Női kézilabda Európa-liga: kilencgólos előnyben a Siófok

Shares

A Siófok KC házigazdaként 33-24-re nyert a román Magura Cisnadie ellen a női kézilabda Európa-liga selejtezőjének második fordulójában, a párharc szombat délutáni első mérkőzésén.

Siófok
Fotó: Sonline

A hazai csapatból Dounia Adbourahim, Lapos Laura és Török Lilly hiányzott.

Marina Rajcic védéseire alapozva a Siófok egy 3-0-s sorozattal kezdett, ám a románok gyorsan felvették a meccs tempóját, és kettős emberelőnyüket kihasználva a 18. percben egyenlítettek.

A magyar csapat egy 4-1-es szériával megint ellépett, és egy félidő után 16-13-ra vezetett. Mindkét csapatnak voltak jó időszakai támadásban és védekezésben is, de egyiknek sem volt kiegyensúlyozott a teljesítménye.

A második felvonást is a házigazdák kezdték jobban, ekkor jó védekezésükre alapozva egy 4-0-s sorozatot produkáltak. A románok 22-14-es állásnál kértek időt, de nem tudták megtörni ellenfelük lendületét. Csakhamar már 10, sőt 11 gól is volt közte, de a folytatásban némileg akadozott a siófokiak támadójátéka.

A Magura Cisnadie ekkor kevesebbet hibázott, egy 4-0-s szériával csökkentette hátrányát, ám a hajrában a Siófok visszaállította a tízgólos különbséget, és végül a vártnál is magabiztosabban győzött.

A hazaiaknál Dejana Milosavljevic kilenc, Debreczeni-Klivinyi Kinga nyolc góllal, Marina Rajcic 14 védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Marinela Neagu nyolc találattal zárt.

Női kézilabda Európa-liga

Selejtező, 2. forduló, első mérkőzés:

Siófok KC-CS Magura Cisnadie (román) 33-24 (16-13)
Siófok:
Csapó, Herczeg, Rajcsics 1 (kapusok), Debreczeni-Klivinyi 8 (1), Juhász, Kajdon 1, Kiss 3, Kojics 1, Lakatos 1, Mavsar 4 (1), Milosavljevic 9, N’Diaye 3, Puhalák, Sirián, Such 1, Wald.
Nagydisznód: Mazareanu, Pasca (kapusok), Abed Kader 3 (1), Bardac 3, Gariaeva 2, Guariero 1, Ianasi, Ilie, Iskit-Caliskan 3, Jlezi 1, Neagu 8 (4), Rosu 3, Tomescu, Valean. 

A visszavágót egy hét múlva rendezik, a párharc győztese a csoportkörbe jut.

Női kézilabda Európa-liga: négygólos előnyben a Vác