Női kosárlabda Euroliga: győzött a DVTK, kikapott a Győr

Shares

A DVTK hazai pályán legyőzte az ASVEL-t, míg a Győr – ugyancsak itthon – kikapott a szintén francia Villeneuve d’Ascq LM együttesétől szerdán a női kosárlabda Euroliga nyolcadik fordulójában.

Darcee Garbin
Darcee Garbin 10 ponttal és 9 lepattanóval zárta a mérkőzést. Fotó: FIBA

Az NB I-ben még veretlen DVTK egy hete először kapott ki az Euroligában, odahaza nem bírt a címvédő török Fenerbahcéval. A 6/1-es mérleggel álló miskolciak a nyolcadik játéknapon toronymagas esélyesként fogadták az 1/6-nál tartó ASVEL-t, amelyet októberben 67-57-re vertek Villeurbanne-ban.

Azóta a franciáknál felépült a Sopronban is megfordult Gabby Williams, a WNBA-sztár Marine Johannes, és csatlakozott a kerethez az előző szezont szintén Sopronban töltő Stefanie Dolson. A hazaiak ellen szólt az is, hogy Milica Jovanovic és a válogatott Kányási Veronika továbbra is harcképtelen.

A DVTK Arénában rendezett meccs elképesztő pontínséggel indult, három és fél perc elteltével még csak 2-0 állt a nagyórán. Az ellenfél 5-0-nál talált először a gyűrűbe, de hét perc alatt csak két pontot hozott össze. Völgyi Péter vezetőedző együttese többször is tíz ponttal elhúzott, a válogatott Lelik Réka remekelt, de a nagyszünetben csak 34-29 volt az állás.

Térfélcsere után kisebb visszaesés következett, az izgalmas hajrában azonban az ausztrál Darcee Garbin fontos kosarakat szerzett a palánk alól, így a miskolciak magabiztosan megszerezték idénybeli hetedik sikerüket a nemzetközi porondon.

A DVTK, amely minden sorozatot figyelembe véve 14/1-es mérleggel büszkélkedhet, egy hét múlva a spanyol Zaragoza csarnokában lép pályára.

Völgyi Péter, a DVTK vezetőedzője

„Először is köszönjük a szurkolást, a hangulatot és a rengeteg szaloncukrot a szurkolóinknak. Nagyon örülök, hogy egy győzelmet tudtunk adni nekik Mikulásra. Ami miatt számomra nagyon értékes ez a győzelem, hogy nagyon mélyen voltunk jópárszor a mérkőzés alatt, a fizikai határainkat feszegettük, de mindig sikerült kicsit megújulni, és a védekezések ellen megtalálni az aktuális ellenszert. Kevesebb gyors kosarat dobtunk, mint amira számítottam, alulmaradtunk a lepattanócsatában is, míg eladott labdában egál körül voltunk, viszont ami a legfontosabb, hogy nagyjából kétszer annyi asszisztot adtunk, szerintem ez döntötte el a mai találkozó sorsát. A Lyon készül a francia bajnokságra is, 20-25 percet játszott minden játékosuk, másfajta rotációval dolgoztak. Mi rettenetesen akartuk ma ezt a sikert, nagyon örülök, hogy megvan a hetedik győzelmünk is, próbálunk az évből  hátralévő időben gyűjteni még ehhez, ha adódik rá lehetőségünk.”

Lelik Réka
Lelik Réka 18 pontja mellett kiosztott 4 gólpasszt és leszedett 3 lepattanót. Fotó: FIBA

Lelik Réka 18 pontig jutott

„Egy nagyon kemény mérkőzésen vagyunk túl, azt gondolom, hogy ennél sokkal több van ebben a Lyonban, de ma sem tudtak mindent kihozni magukból, míg mi ezúttal is a legjobbunkat tudtuk nyújtani. Azt gondolom, ez számított a végén, ezért tudtunk győzelemmel lejönni a pályáról. Voltak hibák, mindig vannak hibák, igyekszünk ezeket mérkőzésről mérkőzésre kijavítani. Most koncentrálunk a következő bajnokira, amit Sopronban fogunk majd játszani szombaton.”

A B csoportban az 1/6-tal sereghajtó Győr a 3/4-gyel álló Villeneuve d’Ascq LM csapatát fogadta, amelytől a nyitókörben hosszabbítás után 93-92-re kikapott. A „visszavágón” a Rába-partiak négypontos hátrányból fordították meg az első negyedet, majd főként a magyar válogatott Goree Cyesha kosaraival a második játékrészben hét ponttal is vezettek (23-16). A folytatás mégis szorosan alakult, de az ellenfél csak az egyenlítésig jutott (34-34), a félidőben 36-36 állt az eredményjelzőn.

Fordulás után gyakorlatilag eldőlt a találkozó, mivel Cziczás László vezetőedző tanítványai hullámvölgybe kerültek, és 13 ponttal elvesztették a harmadik negyedet. Innen már a házigazdák nem tudtak visszakapaszkodni, így begyűjtötték hetedik vereségüket az Euroligában. A magyar csapat legjobbja a kanadai Bridget Carleton lett 14 ponttal.    

A Győr jövő szerdán az olasz Bolognánál vendégeskedik.

Női kosárlabda Euroliga

8. forduló

A csoport: 

DVTK Hun-Therm – ASVEL (francia) 70-64 (18-11, 16-18, 15-19, 21-16)
DVTK:
Charles 11, Aho N. 9/9, Lelik 18/12, Garbin 10/6, Tadic 8. Csere: Aho T., Grigalauskyte 12, Toman P.
ASVEL Feminin: Williams 6/3, Chartereau 10/3, Ciak, Allemand 2, Johannes 17/3. Csere: Jocyte 5/3, Fauthoux 14, Dolson 6, Miyem 4.

B csoport:

SERCO Uni Győr – Villeneuve d’Ascq LM (francia) 61-89 (17-14, 19-22, 13-26, 12-27)
Győr:
Carleton 14/6, Dombai 2, Török 1, Goree 7/3, Slocum 13/9. Csere: Dubei 8, Hegedűs 3/3, Ruff-Nagy 6, Bach 7/3.
Villeneuve d’Ascq LM: Smalls 11/6, Heriaud 14/6, Diaby 15, Burke 15/9, Salaun 11/3. Csere: Causeur-, Gueye 7, Abraham 3/3, Hirsch-, Mbaka 13.

Forrás: DVTK.eu / MTI / kosarsport.hu

A DVTK először, a Győr hatodszor kapott ki