Novák Gábor: Ma testedzés helyett inkább a test kizsákmányolása folyik!

Novák Gábor még citromkarikákkal doppingolt

Rohamosan közeleg a riói olimpia. Minden bizonnyal ebben az utolsó időszakban is a korábbi aranyérmeseink kerülnek elsősorban fókuszba. A jochapress.hu talán ezért is döntött úgy, hogy inkább a méltatlanul háttérbe szorult, egykori ezüstérmesekkel kíván kiemelten foglalkozni. Ez alkalommal az egyik legeredményesebb olimpiai sportágunk, a kajak-kenu második  olimpiai érmesét,(az elsőt ugyanott a Varga Ferenc-Gurovits József kajak kettes szerezte, egy órával korábban!) az 1952-ben, Helsinkiben ezüstérmet szerzett kenust, Novák Gábort sikerült beszélgetésre kérni.

A Szentendrén, visszavonultan élő, 82. évében járó Novák Gábor már 1969 óta gyakorlatilag kivonult a sportéletből, s így szinte csak véletlenszerűen lehet vele találkozni.

„Egy személyes sérelmet követően máról holnapra felfüggesztettem minden kapcsolatomat a sportélettel” – hangsúlyozta a házigazda. „ Ma már csak egy biztos pont van, ahol találkozhatok a többiekkel. Ez a decemberi, a MOB által hagyományosan megrendezett nyugdíjas találkozó, de már ott is alig vannak kortársaim. Szép lassan elmegyünk, legutóbb például a Rómában ezüstérmes Mészáros Gyurka, akinek a temetésére Taksonyba már nem is tudtam elutazni. Maradt még az olimpiai bronzérmes, 90 éves Varga Feró és az egykori világbajnok Vagyóczki Imre.”

Varga Ferenc 90 évesen is kajakozik

   – Lassan hetven éve, hogy eljegyezte magát a sportágával?

„A Józsefvárosban születtem, 1947-ben, 13 évesen már a Fradi pályán forgolódtam, ahol a később leszakadt, fából készült tribün alatt a nagybátyám borkimérésénél segédkeztem. 1948-ban költöztünk át Angyalföldre. Bátyám akkor már rendszeresen járt a Nemzeti Torna Egylet (NTE) Szúnyog-szigeti csónakházába, ahova én vittem utána szatyorban az ebédnek valót, majd egy másik fordulóval a vizet is. Ladikkal jártam át a Meder utcából…”

– Azután egyszer a ladikból a kenura váltott át…

„1949-ben államosították az NTE-t, az Építők SC vette át a szakosztályt. Lejjebb is költöztek az Elektromos alatti Duna-szakaszra, egy korábbi kis cserkésztelep helyére. Ekkor tizenöt éves voltam és összetérdeltem egy nálam két évvel idősebb sráccal, a Kerekes Ferivel. Amikor őt két év múlva bevonultatták, nem kerestem másik partnert, hanem egyedül maradtam.”

– Az eredmények ismeretében ez jó döntésnek bizonyult.

„Az akkoriban divatos, országok közötti csapatversenyek egyikén, a magyar-csehszlovák-lengyel hármas viadalon lettem válogatott, és 10.000 méteren legyőztem az előző évben világbajnok csehszlovák Josef Holeceket! Ezren harmadik lettem, s ugyancsak bronzérmet vehettem át C-2 tízezren is, Vajda Józseffel párban. 1951 őszétől lettem stabil tagja a válogatott keretnek.”

– Hogyan készültek a helsinki olimpiára?

„Ma már elképzelhetetlen körülmények között! Hat és tizenkét ágyas szobákban aludtunk, s a szoba közepén, az asztalon tányérokban volt kitéve a mi doppingunk: citromszeletek és kristálycukor. A teát viszont citrom helyett csak citrompótlóval ihattuk!”

– Minimális nemzetközi versenytapasztalattal jutott ki a finn fővárosba, ahol ezüstérmes lett. Elégedett ezzel az eredménnyel?    

„Rossz versenyzőtípus voltam, az edzéseken minden sokkal jobban ment, a versenyeken viszont állandóan „liftezett” a gyomrom. Helsinkiben ezer méteren is indulhattam volna, hiszen én voltam a bajnok, de ott Parti Jánost nevezték, így nekem maradt a tízezer méter. Az első ezerötszáz méteres egyenesben még vezettem, de azt követően mind tanácstalanabbá váltam, s végül másodikként értem célba. Talán furcsa, de elégedett voltam, s mindmáig az is vagyok.”

– Az 1956-os, Melbourne-i olimpiára indokolatlanul nem utaztatták, de a mellőzöttség sem szegte a kedvét.  

Balról jobbra: Füzesséry Gyula, Vagyóczki Imre, Mohácsi Ferenc, Kassai Farkas András, Wieland Károly, Hunics József, Hernek István

„Ezer méteren jött egy fiatal, mindenkit megelőző tehetség, a már szintén meghalt Hernek István, aki egyértelműen a legjobb volt, s végül ő is ezüstérmet szerzett. Tízezren viszont nekem kellett volna indulnom, de valamiért Parti János élvezte a vezetők bizalmát. Amikor ezt közölte velem Szabó „Satya” állami edző, azonnal otthagytam az edzőtábort és akkor úgy gondoltam, végleg abbahagyom.”

– Azután viszont olyannyira meggondolta magát, hogy még hét évig folytatta.

„1957 tavaszára már erősebb volt bennem a „csakazértis” hangulat, így újrakezdtem. Komoly elégtételt jelentett számomra, hogy abban az évben a kenu egyesben mindhárom bajnoki számot (500, 1000, 10000 méter) én nyertem. A belgiumi Gent városában lebonyolított Európa-bajnokságon ezer méteren én állhattam a dobogó legmagasabb fokára. Első és egyetlen klubomban, az Építőkben 1963-ig versenyeztem, de abban az évben kenu kettesben Szopkó Györggyel csak tizenegyedikek lettünk Jajcéban, a világbajnokságon. Ezt már keveselltem, s bejelentettem a visszavonulásomat. Edzőként 1969-ig foglalkoztam a kezdőkkel. Tanítványaim közül a Vaskuti Pisti vitte a legtöbbre: ő Foltán Lacival 1980-ban, Moszkvában olimpiai bajnok lett.”

–

Moszkva, 1980 bajnokai: Vaskuti István és Foltán László

Visszavonulását követően mi mindennel foglalkozott?

„Már 1952-ben géplakatos szakmunkás bizonyítványt szereztem, később programozó lettem. A leghosszabb időt a Magyar Acélnál töltöttem el; összesen öt helyen dolgoztam, s a Hungexpótól jöttem nyugdíjba.”

– Augusztusban betölti a 82 évét. Hogyan telnek mostanában a napjai?

„Egyre nehezebben. Tavaly ugyanis mélyvénás trombózist szenvedtem a lábamban, azóta már a szobakerékpáromra sem ülhetek fel. A testsúlyommal is vannak gondjaim, bár minden relatív. 1992-ben, a sevillai világkiállítás idején kinn a dolgoztam, s akkor 136 kiló is voltam. Ma szerencsére csak száztizet mutat a mérleg, de ez is éppen elég. A feleségemmel hetente négyszer-ötször sétálunk, a napi fejadagom 1800 lépés lehet. Két fiam van, az egyik legény, a másik megnősült, de unokánk nincsen. A család nagyon összetart, minden hétvégén együtt ebédelünk. Hol a feleségem főz, hol én…”

– És a mai sportvilág eseményeit mennyire követi?

„Hát nem különösebben. Az olimpiát azért gondolom, majd elnézegetem, de alapvetően távol kerültem a sporttól. Tudja, a mi időnkben a sport tényleg testedzést jelentett, ma viszont inkább a test kizsákmányolása folyik. Túl nagy lett a pénz szerepe…”