Nyolcadik alkalommal elődöntős a Veszprém

Shares

A Veszprém nyolcadik alkalommal jutott elődöntőbe a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, miután a negyeddöntő szombati visszavágóján 29-25-re nyert a német Flensburg ellen, amelyet így kettős győzelemmel búcsúztatott.

MIrsad Terzic és Borut Mackovsek pórbálja megállítani Goeran Soegaard Johannessent. Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

A találkozón nézőcsúcs született a Veszprém Arénában, a klub közlése szerint 5321 szurkoló tekintette meg a visszavágót a helyszínen. A hazaiaktól Jamali Iman és a dán René Toft Hansen hiányzott sérülés miatt, a vendégeknél pedig a svéd Jim Gottfridsson nem játszott.

Pocsékul kezdett a hazai csapat, a lövések pontatlanok voltak, és a védekezés sem bizonyult kellően hatékonynak. David Davis vezetőedző a hatodik percben kikérte első idejét, de ekkor a német bajnokságban címvédő és listavezető vendégek Hampus Wanne vezérletével már 5-0-ra vezettek. A Veszprém két perccel később megszerezte első találatát, majd ahogyan az első meccsen, hamarosan ezúttal is kapuscsere következett, és Mikler Roland állt be Sterbik Árpád helyére.

A magyar válogatott kapus jó teljesítményére alapozva a házigazdák előbb felzárkóztak, majd egy 8-2-es sorozattal fordítottak, és összeszedett, lendületes játékkal a szünet előtt eldöntötték a továbbjutást.

A második felvonásban Nagy László megszerezte 900. gólját veszprémi színekben, a svéd Andreas Nilssont viszont térdfájdalmak miatt le kellett cserélni, ám később visszaállhatott. A játék képe nem változott jelentősen, a házigazdák egy 7-3-as szériával tovább növelték előnyüket, és magabiztosan győztek.

A Flensburg legeredményesebb játékosa a svéd Hampus Wanne volt hét találattal.

Férfi Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágó:

Telekom Veszprém – Flensburg-Handewitt (német) 29-25 (17-13)
Veszprém: Mikler, Sterbik (kapusok), Blagotinsek 1, Gajic 6 (5), Ilics 1, Lékai 2, Mackovsek 1, Mahé 4, Manaszkov 1, Marguc 2, Nagy 2, Nenadics 3, Nilsson 5, Strlek 1, Terzics, Tönnesen.
Flensburg: Bergerud, Buric (kapusok), Glandorf 1, Golla 1, Hald Jensen 4, Jeppsson 3, Joendal, Johannessen 1, Karlsson, Lauge Schmidt 4, Röd 1, Steinhauser 1, Svan 2, Wanne 7 (2), Zachariassen.

Továbbjutott: a Veszprém kettős győzelemmel, 57-47-es összesítéssel

A két együttes 12. alkalommal találkozott egymással tétmeccsen: két döntetlen és három Flensburg-siker mellett a Veszprém hetedszer nyert.

Az idei lesz a tizedik négyes döntő Kölnben, és – ráadásul sorozatban – a harmadik, amelyen nem vesz részt német csapat.

„Nagyon, nagyon boldog vagyok!” – mondta magyarul David Davis. A veszprémiek spanyol szakvezetője angolul hozzátette, ezúttal is minden játékosa hozzátette a magáét a sikerhez, és ő is megpróbálta a legjobb tudása szerint felkészíteni a csapatot.

„A játékosok megtették, amit kellett, nagyszerűen teljesítettek. A klubnál mindenki azért dolgozott, hogy sikerüljön elérni a négyes döntőt, ahova teljesen megérdemelten jutott el az együttes” – nyilatkozta.

A másik szombati mérkőzésen a Barcelona hazai pályán is legyőzte a francia HBC Nantes csapatát, így szintén kettős sikerrel jutott a négy közé. A kilenc arany- és négy ezüstérmével a BL legeredményesebb klubja huszadik alkalommal szerepelhet az elődöntőben.

Barcelona (spanyol)-HBC Nantes (francia) 29-26 (17-14)
Tj.: a Barcelona kettős győzelemmel, 61-51-es összesítéssel.

(MTI)