Nyolcvan éves Rupnik Károly, a kézilabdázás megszállottja
Rupnik Károly a Magyar Edzők Társasága egyik előadásán
Minden sportágban dolgoznak olyan lelkes szakemberek, akik az egész életüket a sport vonzásában élik meg. Vannak komoly részsikereik, mégis elég ritkán hallani róluk. Közéjük tartozik a február 22-én 80. születésnapját ünneplő Rupnik Károly is, aki mindmáig a kézilabdázás elkötelezett híveként fogadta a JochaPress.hu jókívánságait.
– Kispesten töltöttem diákéveimet, s természetesen a grundok világa, a foci varázsa engem sem került el – emlékezett a komoly jubileumhoz érkezett sportember. – A METRO kispesti végállomásának helyén volt kiserdőben rúgtuk a labdát, majd kapusként játszottam a Siemens serdülő, később ifi csapatában, amellyel a Budapest bajnokságon 2. helyet is szereztünk. Ezt követően a Honvéd korosztályos csapataiban védtem 1953 és 1955 között.
– Tizennyolc éves korában már a labdarúgó játékvezető vizsgát is letette.
– Legalább száz meccset vezettem, melyek közül különösen emlékezetes maradt számomra a Budapesti Dózsa – Salgótarján NB I-es ifjúsági bajnoki. Később egy váratlan helyzet megint a pályára vezetett. Szurkolóként mentem a Honvéd-Partizán Belgrád KEK- meccsre, amikor a kapunál szóltak, vezessem a Honvéd-FTC ifi meccset, ami telt ház előtt nagy kihívást és élményt jelentett.
– Ez idő tájt már rendszeresen látogatta a Budapesti Spartacus kispesti, a Klapka utcában volt sporttelepét.
A ma is aktív Nádori Pál már 89 éves…
– 1958-ban lehetőséget kaptam, hogy a serdülő lányokkal elkezdhetek foglalkozni. Élveztem Nádori Pál és Cséfay Sándor szakmai támogatását. A TF-en végzett edzői tanulmányaim során olyan kiváló tanárok palléroztak, mint Nádori László, Kiss Jenő, Gombócz János és Varga Jenő. Az ő segítségük is benne volt abban, hogy 1965-ben pontveszteség nélkül meg tudtuk nyerni az ifjúsági lányok Budapest-bajnokságát. Egyébként 1974-ben szereztem meg a szakedzői diplomámat.
– Önről köztudott, hogy nem csak az edzői munkában élte ki magát, hanem egyéb feladatokat is szívesen elvállalt.
– 1963-ban tagja lettem az MKSZ edzőbizottságának, s ezt a feladatot megszakítás nélkül, 2012-ig elláttam. 1988 és 1992 között a bizottság elnöke, egyben az MKSZ elnökségi tagja is lehettem.
– Edzői pályafutása során is érdekes utat tett meg.
– 1969-ben elköszöntem a Szpariból és az OGSC-ben folytattam. Az ottani lányokkal 1971-ben az országos ifjúsági bajnokság döntőjében a Vasas és a Csepel mögött a 3. helyet szereztük meg. 1972-ben a Postás SE akkor NB I/B-ben szereplő felnőtt női csapatát vettem át, velük 1975-ben feljutottunk az élvonalba és két évig a középmezőnyben tudtunk végezni. Egy későbbi időszakban visszatértem a Postáshoz, ahol kétszer is felkerültünk az NB I-be. Ott töltött utolsó évemben, 1994-ben az ifi lányokkal 100 százalékos eredménnyel nyertük meg a Budapest-bajnokságot.
– Klubcsapatai mellet a korosztályos válogatottaknál is komoly feladatokat kapott.
– Több nemzetközi sikerben is volt részem. Különösen két tornára emlékezem szívesen. 1976-ban Lengyelországban a szocialista országok junior válogatottjainak hatos tornáján a szovjetek mögött a 2. helyen végeztünk. 1984-ben pedig az akkoriban 3-400 csapatot vonzó olaszországi Teramoban Budapest ifi leány válogatottját vezethettem tornagyőzelemre Csehszlovákia ellen. Később egy ideig a fiúk junior válogatottjánál Fazekas László munkáját segíthettem.
Az országszerte ismert., tisztelt és szeretett Fazekas László
– 1996-ban vonult nyugdíjba, de ez a változás csak adminisztratív valami volt…
– Előtte és utána is dolgoztam, a szövetségben 2005-ig, ahol a titkári tennivalókat is én láttam el. Ekkor költözött a szövetség a sportok Házába, ahol egészen 2012-ig az edzőbizottság titkáraként tettem a dolgomat, de besegítettem a szakmai- és a versenyigazgatónak is.
– Hogyan emlékezik vissza a kézilabda vonzásában eltöltött hat évtizedre?
– Az átélt események, élmények szinte naponta „előjönnek”. Ma is folyamatosan figyelek: az internet és a televízió jóvoltából szinte mindenről tudok, és szurkolok csapatainknak. Csak azt sajnálom, hogy a magyar játékosoknak és edzőknek klubszinten kevesebb bizonyítási lehetőség jut. Hogy a kép teljes legyen, az is kikívánkozik belőlem, hogy két lányom és négy unokám folyamatosan bearanyozzák az életemet.
(jochapress.hu – Jocha Károly)
