Olimpiai bajnokokkal együtt evez Pétervári-Molnár Bendegúz
A harmadik évezred első évtizedében még három felnőtt világbajnoki címet szereztek a gazdag tradíciókkal rendelkező magyar evezőssport akkori legjobbjai. A legutóbbi években viszont nem megy olyan jól a sportág hazai élmezőnyének. Így kétszeresen nagy örömöt okozott, amikor véglegessé vált: Pétervári-Molnár Bendegúz Rio de Janeiro után Tokióban is ott lehet, miután megszerezte a nagyon áhított kvótát.
Az ötkarikás játékokra történő felkészülés hajrájában, ha lehet, még nehezebb elérni olimpikonjainkat. A 29 éves evezős edző-édesapjával együtt most éppen Zágrábban készül. A jochapress.hu ott érte el az édesapa-edzőt, Molnár Zoltánt.
– Régi, jó baráti kapcsolatunkat tartva, éppen ezekben a napokban is közösen edzünk világszínvonalat képviselő horvát evezősökkel, a Sinkovics testvérekkel – közölte Molnár Zoltán. – Martin és Valent extra sikerlistával rendelkező versenyzők, hiszen a 2012-es, londoni olimpián benne ültek az ezüstérmet szerzett normálsúlyú négyesben, 2016-ban, Rio de Janeiroban pedig olimpiai bajnokok lettek kétpárevezősben. Remélem, ez az évek óta tartó kapcsolat idén a fiamnál is meghozza a jó olimpiai szereplést.
– Zágráb után mi a következő állomásuk?
– Az utolsó világkupán veszünk részt az olaszországi Sabaudiában, onnan pedig egy Splithez közei, tizenhat kilométer hosszú víztározón folytatjuk a felkészülést. Ott a Sinkovics-testvéreken kívül török élversenyzők is „beszállnak” a közös munkába.
– Hazai vizeken is feltűnnek majd?
– Igen, június 27-től ott tartjuk az edzéseinket, Budapesten szinte csak átutazunk. Július 8-án vesszük fel az olimpiai ruhákat, 10-15 között ismét Szeged következik, majd 15-én repülünk Japánba – zárta a sűrű program vázlatos felsorolását Molnár Zoltán.
(jochapress / Jocha Károly)