Ötpontos diósgyőri előny a rájátszásban
A DVTK házigazdaként ötpontos előnyre tett szert a görög Olimpiakosz ellen csütörtökön a női kosárlabda Európa Kupa rájátszásának első mérkőzésén.
A miskolci csapat ezúttal Kazincbarcikán fogadta ellenfelét, mivel az otthonául szolgáló Generali Aréna rendezvénynek adott otthont. Cziczás László együttese az előszezon során, szeptemberben kétszer is összecsapott a görögökkel, és mindkét alkalommal legyőzte őket Miskolcon.
A csütörtöki meccs 9. percében még mindig csak 2-6 volt az állás, a nyitónegyedben összesen 17 pont született. A folytatásban a chilei Ziomara Morrison révén a magyar csapat kezdeményezett többet, és 30-25-re vezetett a nagyszünetben.
Fordulás után fej fej mellett haladt a két együttes, mígnem a hajrából a hazaiak jöttek ki jobban. A DVTK legeredményesebbje Morrison lett 26 ponttal.
Cziczás László, a DVTK vezetőedzője: „Nagyon intenzív mérkőzést játszottunk a kiváló erőkből álló Olympiacos ellen. Mindkét csapat megszenvedett a másik ellen. Az első félidő döcögősebb játékot nyújtottunk, ami talán annak is betudható, hogy két órát tudtunk edzeni ebben a csarnokban. Így sikerült edzői pályafutásom legpontszegényebb negyedét produkálni. Örülök a győzelemnek, a lélektani előny nálunk van. Köszönjük a Don Bosco Sportközpont segítségét, és Kazincbarcika szíves vendéglátást.”
Női kosárlabda Európa Kupa
Rájátszás a nyolcaddöntőbe jutásért, 1. mérkőzés:
Aluinvent DVTK-Olimpiakosz (görög) 59-54 (8-9, 22-16, 14-21, 15-8)
DVTK: Medgyessy 6/3, Walker-Kimbrough 14, Škorić 2, Goree 11, Morrison 26/6. Csere: Pusztai, Szűcs R., Kányási, Kiss A., Katona.
Olympiacos: Thomas 10, Nikolopoulou 9, Gemelos 19/9, Jurcenková, Graves 10. Csere: Sotiriou, Stamati, Stamolamprou 3/3, Spyridopoulou, Pavlopoulou 3/3.
A visszavágóra január 9-én kerül sor Pireuszban, továbbjutás esetén a nyolcaddöntőben a török Orman Genclik lesz a diósgyőriek ellenfele.
A csoportkörből a legjobb nyolc – köztük a Szekszárd – egyből a nyolcaddöntőbe került, ahol a fehérorosz Cmoki Minszkkel vagy a spanyol Gernika Bizkaiával találkozik január 23-án és 29-én.
Forrás: DVTK.eu/MTI