Otthon gálázott a Sopron Basket
A címvédő és listavezető Sopron fölényes győzelmet aratott házigazdaként a Csata együttese felett a női kosárlabda NB I szombati játéknapján.
A 18 forduló után is százszázalékos soproniak már az első negyed után 25 pontos előnyben voltak, és végül egy pont híján háromszor annyit szereztek, mint riválisuk.
Gáspár Dávid, a Sopron Basket vezetőedzője: „A cél az volt, ezt kértem a lányoktól, hogy folytassuk ott, ahol abbahagytuk. Energikus volt a csapat, pontosan kosárlabdázott, bármilyen rotációban is voltunk jelen a pályán. Kemény munkát végeztünk a héten. Gratulálok nekik, nagyon koncentráltak voltak! Egyúttal sok sikert kívánok a Csatának azon kihívások elé, amik elõtt állnak, és kívánom hogy érjék el céljaikat!”
Határ Bernadett: „Nagyon jól játszott a csapat a hosszabb kihagyás után is. Nehéz feladatok állnak elõttünk, de ha minden mérkõzéshez így állunk hozzá, és így teljesítünk, akkor nem lesz probléma.”
Tursics Krisztián, a Csata vezetőedzője: „Gratulálok a Sopronnak, a játék minden elemében felülmúltak minket! Nagyon örülök annak, hogy olyan nyomást kaptunk az elsõ félidõben, melyet edzésen nem tudunk modellezni. Sokat ismételjük kollégámmal, mit, hogyan kell edzésen csinálni, most igazán megtapasztalhatták a játékosaim, hogyan kell védekezni ilyen szinten. A jövõ héten két nagyon fontos mérkõzésünk van, szeretnénk mindkettõt megnyerni. Ez a mutatott játék kevés lesz. Van két napunk felkészülni a DVTK-ból és gyõzni hazai pályán.”
A Cegléd szintén magabiztosan nyert Zalaegerszegen, míg a két pécsi csapat szoros vereséget szenvedett.
Női kosárlabda NB I:
Sopron Basket – Ludovika-FCSM Csata 98-33 (28-3, 26-14, 19-10, 25-6)
Sopron Basket: January 8/6, Czukor 13/3, Williams 13, Varga A. 13/3, Krajisnik 9. Csere: Határ 20, Walker 11/3, Brooks 8, Fegyverneky 3, Varga S. -, Varga K. – .
Csata: Horváth B. 9/9, Mányoky R. 3, Lelik 13/6, James -, Zempare 3/3. Csere: Hegedûs J. 3/3, Böröndy V. 2, Angyal B. -, Gyöngyösi -, Balogh L. -, Angyal N. -, Rakita –
További eredmények:
Vasas Akadémia – PINKK-Pécsi 424 73-72 (20-14, 16-19, 20-21, 17-18)
ZTE Női Kosárlabda Klub-VBW CEKK Cegléd 49-90 (17-30, 6-21, 12-19, 14-20)
PEAC-Pécs – Atomerőmű KSC Szekszárd 51-54 (20-14, 9-11, 7-18, 15-11)
TFSE-MTK – Uni Győr MÉLY-ÚT 71-74 (13-20, 26-21, 18-18, 14-15)
A tabella:
1. Sopron Basket 18 18 – 1603- 989 36 pont
2. Uni Győr MÉLY-ÚT 18 16 2 1452-1226 34
3. Atomerőmű KSC Szekszárd 18 15 3 1521-1243 33
4. Aluinvent DVTK 19 12 7 1498-1367 31
5. Ludovika-FCSM Csata 18 10 8 1358-1287 28
6. TFSE-MTK 18 9 9 1387-1354 27
7. VBW CEKK Cegléd 18 8 10 1271-1264 26
8. PEAC-Pécs 18 8 10 1220-1218 26
9. Vasas Akadémia 18 8 10 1285-1359 26
10. ELTE BEAC Újbuda 18 3 15 1278-1489 21
11. PINKK-Pécsi 424 18 2 16 1181-1508 20
12. ZTE Női Kosárlabda Klub 19 – 19 1066-1816 19
Forrás: MTI/wb-sopron.com