Pásztor István remekül érzi magát az edzői szerepben
Másfél éve irányítja a Ferencváros férfi kézilabdacsapatát az egykori világklasszis, világválogatott balszélső, Pásztor István, aki határozott elképzelésekkel érkezett a Népligetbe, és már látszik is a keze nyoma a zöld-fehér gárdán. A Nemzeti Sport interjúja.
Pásztor István (fotó: fradi.hu)
Mikor érezte játékosként először, hogy érdekli az edzői szakma?
A balatonfüredi éveim végén. Hat évet töltöttem a klubnál, 2008 és 2014 között, és az utolsó egy-két esztendőben elkezdtem kijárni a kapcsolódó iskolákat. Amikor abbahagytam a játékot Füreden, az volt a tervem, hogy a klubnál folytatom edzőként, de bejelentkezett a Veszprém azzal az ajánlattal, hogy átvenném-e a juniorcsapatot Csoknyai Istvántól, és én igent mondtam.
Milyen volt az utánpótlásban dolgozni?
Nagyon érdekes, és mivel szinte rögtön a játékoskarrierem befejezése után ültem le a kispadra, még izgalmasabb. Nagyon sok mindent tudtam használni, ami játékoskoromból megmaradt, ez egyébként azóta is így van. Igyekszem visszaemlékezni arra, milyen volt régen, amikor az edző kért valamit, mi hogyan reagáltunk rá, és próbálom elkerülni azokat a hibákat, amelyeket játékosként tapasztaltam.
Az első edzői munkája megerősítette abban, hogy ezt akarja folytatni később is?
Igen, mert nemcsak remekül éreztem magam ebben a szerepben, de egyre inkább úgy gondoltam, hogy elkezdődött valami új az életemben. A szakedzői iskolák elvégzésével az évek alatt minden szépen rakódott egymásra, aztán jött a mesteredzői, azaz a legmagasabb szintű licenc megszerzése. A Pénzügyőrnél volt egy sportvezetői időszakom, de akkor is a szakmával foglalkoztam, párhuzamosan az ifjúsági válogatottnál lehettem másodedző. Akkor már éreztem, hogy felnőttcsapattal szeretnék dolgozni, ezért folyamatosan képeztem magam, készültem a feladatra.
Edzőként is megmaradtam sportolónak, ma is megvan bennem a meccsláz, az izgalom, az adrenalin, a feszültség, a nyomás, és minden, ami ezzel jár. Egész életemben kézilabdáztam, és tudom, hogy nagyon sokan megkönnyebbülnek, amikor visszavonulnak és kilépnek a körforgásból, én viszont egyáltalán nem, nekem mindig is hiányzott a pörgés.
Azért változott valamit ezen a téren?
Játékosként egyéni felelősségem volt, edzőként viszont az eredményesség miatt nagyobb és összetettebb felelősség van rajtam a játékosok, a szurkolók és a klub iránt is. Sokkal több teher nyomja az edzőt, több mindenre kell odafigyelnie, több feszültség jár a szakmával, amit nehéz kezelni, mert számos dolog nem rajtad múlik. Játékosként világos volt, hogy mikor végzek valamit jól vagy rosszul, edzőként viszont nem mindig derül ki azonnal, mit rontottam el. Persze van, amikor rögtön jön a büntetés egy mérkőzésen, de a legtöbbször nem ez a jellemző.
A teljes interjút elolvashatják a nemzetisport.hu oldalon, IDE KATTINTVA!
(Magyar Edzők Társasága)
