Péni István nem várhatott tovább a fegyvercserével

Péni István március elején, a győri légfegyveres Európa-bajnokságon elért második helyével szerezte meg a kvótát az idei, párizsi ötkarikás játékokra. A huszonhét éves sportlövő harmadik olimpiájára készül, a korábbi kettőn is erős eredményeket ért el, de világ- és Európa-bajnokként az ötkarikás érem még hiányzik a gyűjteményéből. Péni István az olimpiai részvétel bebiztosítása után nyugodt felkészülésben bízik, különösen az után a kálvária után, amit a tokiói játékok előtti hónapokban át kellett élnie.

Péni István (fotó: Mirkó István)

– Hogyan élte meg az olimpiai kvóta megszerzését?
– Fantasztikus élmény volt, egyrészt amiatt, hogy Győrben, hazai pályán sikerült megszerezni a kvótát, másrészt azért, mert Európa-bajnoki éremmel párosult – felelte lapunknak Péni István. – Rengeteg jó eredményem volt a kvalifikációs időszakból, az elmúlt két évből, de azok a versenyek, amelyeken közvetlenül kvótát lehetett szerezni, nem sikerültek kiemelkedően, márpedig a kvótaszerzéshez még most, az olimpia évében is érem kellett. Hosszú időszak volt, de egyáltalán nem bánom, mert az, hogy hazai közönség, a családtagok, barátok, ismerősök és a hazai sportvezetés előtt sikerült ilyen jól versenyeznem, nagyon nagy élmény volt.

– A kvóta megszerzése módosított a következő hónapokra tervezett programon?
– Igen, habár az olimpiai indulásom a világranglista alapján is 99,9 százalékig biztos volt, de így nyugodtan kihagyhatom az utolsó, áprilisi riói kvalifikációs viadalt. Kicsit pihenhetek, miután az elmúlt két évben körbejártuk a világot a versenyek miatt, illetve nyugodtan tudok menni lőszert tesztelni is.

– Mennyire fontos a sportágnak ez a technikai része?
– Egyértelműen technikai sportágról van szó, ugyanakkor ezen a szinten már nincsenek számottevő különbségek, akik a világversenyeken részt vesznek, azok közel egyforma fegyverekkel, közel egyforma lőszerrel lőnek. Régen, harminc-negyven évvel ezelőtt sokkal nagyobb különbség volt ilyen tekintetben egyes országok között. Ugyanakkor a szükséges lépéseket most is mindenkinek meg kell tennie, hogy megkapja a megfelelő fegyvert a gyártótól, aztán megtalálja az ahhoz megfelelő lőszert.

– Miért döntött úgy, hogy lecseréli a fegyverét? Mekkora kockázatot jelent ez az olimpia előtt kevesebb mint egy évvel?
– Kilenc éve ugyanazzal a fegyverrel versenyeztem, tizenhét éves korom óta pedig a testem sokat változott, hiába próbálkoztam kisebb beállítási módosításokkal, a testtartásom torzult, javítani kellett a hibákat. A gyártó jelezte, hogy lesz új fegyvere, de minőségben még nem tud olyat adni, amilyen hozzám hasonló kvalitású lövőnek kellene. Viszont tudtam, hogy ha tavaly novemberben, legkésőbb decemberben nem lépem meg a cserét, utána már nem mertem volna az Európa-bajnokságon az új fegyverrel lőni, s ha ott nem azzal lövök, akkor már az olimpia előtt sem váltottam volna. Úgyhogy bevállaltam, hogy az Eb-n lövök egy olyan fegyverrel, amelyik még nem tökéletes, ki is jöttek a gyermekbetegségek, még az Európa-bajnokságon is cseréltek benne alkatrészeket. Ha most satuba fognánk őket, a régi fegyverem még verné a mostanit.

– Párizsra ez megfordul?
– Igen, folyamatosan egyeztetek a fegyvergyártóval, és most, hogy megvan a kvóta, van is idő megtalálni és végrehajtani azokat az apró változtatásokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy minél kevesebb milliméter legyen a szórás.

– Ha már a technikai részleteknél tartunk: 2018-ban fair play diplomát vehetett át, miután az előző évi világkupadöntőn kisegítette alkatrésszel cseh riválisát. Mennyire magától értetődő, hogy ilyenkor a különböző felszereléselemek kompatibilisek más versenyző fegyverével?
– Többnyire kompatibilisek a dolgok, de akkor egy olyan csavarról volt szó, amilyen senki másnál nem volt. De természetes, hogy segítjük egymást, ahogy tudjuk. Ha én kérnék hasonló segítséget egy versenyen, én is kapnék.

Mikor kezdett lőni Péni István?

– A szülei, id. Péni István és Lencz Erika egyaránt válogatott sportlövők voltak, de ez azért nem az a sportág, amit kicsiként el lehet kezdeni. Mikor fogott először fegyvert a kezébe?
– Játék puskát nagyon hamar, édesapám ahányszor versenyen járt, mindig hozott egyet. Az edzését mindig végignéztem, amint már tudtam, én is kipróbáltam a légfegyvert, nyilván az ő jelenlétében és segítségével. Hamar látszott, hogy van hozzá érzékem, a lőtéren rendre jöttek nézni, hogy milyen jó szórásokat lövök. Úgyhogy amióta az eszemet tudom, a fegyver mindig része volt az életemnek. Eleinte úsztam és fociztam, utóbbit versenyszerűen, de aztán megsérült a térdem. Édesapám utána vitt le a lőtérre, de a sportlövészetet amúgy sem érdemes tizenegy éves kornál hamarabb elkezdeni, a fegyverünk öt és fél kilogrammos.

(A teljes interjú a magyarnemzet.hu/sport tárhelyen olvasható)