Péni István világbajnoki aranyérmes

Shares

Megszületett a második magyar érem, az első aranyérem az azerbajdzsáni Bakuban zajló sportlövő-világbajnokságon, miután a 300 méter standard puska open versenyszámban Péni István 587 körrel (térdelő: 194, fekvő: 200, álló: 193) az első helyen végzett.

Péni István

Kissné Oroszi Edit tanítványa a fekvő testhelyzetben hibátlanul teljesített, de jól lőtte a térdelőt és az állót is. A második helyen a norvég Kim Andre Lund végzett szintén 587 körrel, a belső tízesek száma (25-22) döntött a magyar versenyző javára.

A harmadik helyen az amerikai Timothy Sherry zárt 586 körrel. Mivel nem ötkarikás ez a versenyszám, ezért az alapverseny rangsorolt a 24 fős mezőnyben.

Péni István: “Nagyon örülök a világbajnoki címnek! Főleg, hogy standard puskával sikerült nyernem, mert ez egy elég speciális lövészszám, kötött szabályokkal, és 1,5 kg-os sütéserővel, ami nagy kihívás azoknak, akik főként szabadpuskás versenyzők. Bakuban – már szokás szerint -ma is szeszélyes volt az idő, küzdöttünk a széllel. A térdelő „csak” jól sikerült, de javítottam egy hibátlan fekvővel, és végül az utolsó 10 lövés állóval nyertem meg a versenyt. Még hátra van az a szám is 300 méteren, az összetett, amivel 2018-ban ezüstöt, 2021-ben pedig bronzot nyertem a vb-n, úgyhogy pozitívan készülök a maradék két számra.” 

Ez a magyar küldöttség második érme az azerbajdzsáni világbajnokságon, múlt csütörtökön a Fábián Sára, Major Veronika, Jákó Miriam trió második lett a női légpisztolyosok csapatversenyében.

300 méter standard puska open

Világbajnok:
    
   Péni István (Magyarország) 587 kör
2. Kim Andre Lund (Norvégia) 587
3. Timothy Sherry (Egyesült Államok) 586

További részletek a hunshooting.hu honlapon és a Hungarian Shooting Federation Facebook-oldalon.

Fábián Sára negyedik és olimpiai kvótás légpisztolyban