Rajna Miklós a MAC Budapestben folytatja

Shares

Rajna Miklós a MAC Budapest jégkorongcsapatában folytatja pályafutását – ezt a fővárosi együttes Facebook-oldalán jelentette be hétfőn. Kanadai vezetőedző a DVTK Jegesmedvéknél.

Rajna Miklós

Az Erste Liga legutóbbi kiírásában aranyérmes MAC a következő idényben a szlovák élvonalban szerepel, a Fehérvár AV19-től szerződtetett kapus elmondta: ez a váltás kihatott az ő döntésére is.

„Nagy kihívást éreztem ebben az egész idei projektben, a szlovák Extraliga nagyon csábító kell legyen a magyar játékosoknak” – nyilatkozta a kapus, aki pénteken ünnepli 27. születésnapját.

A dunaújvárosi születésű hokis tíz éve véd a felnőtt mezőnyben, az elmúlt hat idényben a fehérváriak alkalmazásában állt. Rajna hat vb-n szerepelt a válogatottal.

Kanadai vezetőedző a DVTK Jegesmedvéknél

A kanadai Glen Hanlon lett a DVTK Jegesmedvék jégkorongcsapatának vezetőedzője.

A diósgyőriek honlapja szerint Hanlon 20 évesen mutatkozott be az NHL-ben, ahol 14 éven keresztül védett 1991-es visszavonulásáig. Pályafutása során szerepelt a Vancouver Canucks, a St. Louis Blues, a New York Rangers és a Detroit Red Wings csapatában.

Edzőként dolgozott az NHL-ben, az AHL-ben és a KHL-ben. Hét alkalommal is vezetett válogatottat A csoportos világbajnokságokon, volt a fehérorosz, a szlovák és a svájci együttes szövetségi kapitánya.

A 61 éves kanadai szakember egy plusz egyéves szerződést írt alá.

A DVTK a következő idényben a szlovák bajnokságban szerepel.

(MTI)