Rasovszky Kristóf: visszajött minden érzés, minden kis mozzanat

Kiválóan indította a dohai vk-viadalon a szezont a világbajnok Rasovszky Kristóf – az ezüstéremmel edzőjét is köszöntötte.

Rasovszky Kristóf (Fotó: Derencsényi István/MÚSZ)

– Megnyugodott?     
– Meg – szakadt ki a világbajnok Rasovszky Kristófból (Balaton ÚK Veszprém).

– És már mosolyogni is tud? Tavaly nem, vagy csak ritkán láttuk vidámnak.     
– Pedig volt olyan is, szerintem csak rossz pillanataimban látott.

– Tizenhárom hónapja nem versenyzett nyílt vízen, ha nem számítjuk a Balaton átúszást, és az augusztusi Ironman váltóversenyt.     
– Ennek kapcsán felemás érzéseim vannak. Hol úgy érzem, elröpült ez az egy év, hol meg úgy, csigalassúsággal teltek a napok, a hónapok. És a legfurább, hogy mikor benne voltunk a nehéz időszakban, amikor alig volt mit csinálni, és amikor nagyobb versenyek nem voltak, akkor mondtam azt, hogy telik szépen az idő – most viszont, hogy végre újra versenyezhettünk Dohában, a rajthoz készülődve az hasított belém, hogy Jézusom, de hosszú volt ez a tizenhárom hónap!

– A versenyzés mellett a társak is hiányoztak? Mindig azt meséli, hogy a nyílt vízi úszók igazi családot alkotnak.     
– Nagyon jó volt újra találkozni az ellenfelekkel. Persze, tudtunk egymásról, tisztában voltam azzal is, hogy az a francia Marc-Antoine Olivier, aki végül győzött Dohában, komolyan és keményen készül, mást ne mondjak, januárban nyolcszáz és ezerötszáz méteren olimpiai A-szintet úszott. De például egy másik francia fiúról, Logan Fontaine-ről, aki egyébként mögöttem lett második öt kilométeren a kvandzsui világbajnokságon, nem tudtam semmit, aztán Dohában csak odaért a hatodik helyre. Ezen a világkupa-viadalon azért azt mindenképpen megállapíthattuk, hogy a versenyt komolyan vette mindenki – a legjobbak is, az első tízben azok végeztek, akik máskor is rendre ott vannak a legjobbak között.

– Mint például Rasovszky Kristóf.     
– A 2019-es esztendőt indítottam így, az volt eddig a legjobb évkezdésem, aztán tudjuk, mi lett a folytatás.

– Világbajnok lett öt kilométeren – de hogy fokozzuk: a magyar nyílt vízi úszás első vb-címét szerezte meg.     
– És akkor ne is folytassuk ezt a gondolatmenetet.

– Rendben, ne jósolgassunk Tokiót illetően, de azt árulja el, hogy ez az ezüstérem mit hozott: visszacsatolást, bizonyságot, vagy esetleg hiányérzetet?     
– Mindenképpen megerősített abban, hogy jó úton járunk. Amikor tavaly kiderült, hogy elhalasztják az olimpiát, változtattunk a felkészülésen, hiszen jóval kevesebbet úsztunk – egyszerűen azért, mert nem lehetett azon a hőfokon dolgozni, mintha Tokióra készültünk volna. Az úszás mennyiségét tehát csökkentettük, viszont a konditeremben annál többet dolgoztunk. Aztán januárban visszatértünk a korábbi menetrendhez, a szárazföldi munka háttérbe szorult, újra sokat úsztunk az edzéseken. Egyértelműen bebizonyosodott, hogy ez kell nekem a tíz kilométerhez, ezt kell majd csúcsra járatni az olimpiára.

– Mindig győzni akar, ez egyértelmű, de ugye ezúttal volt plusz motivációja is a jó szerepléshez? Másként: igazán rendes tanítvány.     
– Motoszkált bennem, ha már az edzőm, Szokolai László születésnapja éppen a verseny napjára esik, meg kellene próbálni valami szép eredményt elérni. Hála Istennek, sikerült. Elégedett is volt Laci bá. És én is, mert bár tizenhárom hónap után fura volt újra versenyezni, alapvetően visszajött minden érzés, minden elfeledett kis mozzanat és mozdulat.

– Rögtön a vízbe ugrásnál?     
– A verseny előtti nap úsztunk először a pályán, akkor nagyon nem éreztem az úszást, olyan voltam mint az az óvodás kölyök, akit először dobnak be a vízbe. Szerencsére másnap új nap virradt. És meg is nyugtattam magam, hiszen tudtam, olyan rosszul nem szerepelhetek, mint egy évvel korábban – tavaly hatvannegyedik lettem Dohában, ezúttal viszont csak hatvanketten indultunk…

– A kiesett hónapoknak köszönhetően lettek az egyébként négyzet alakú pályából körök…?     
– Minden bizonnyal ez is közrejátszott benne, meg az is, hogy a verseny elején kaptunk a szélből is rendesen – valóban nem sikerült végig egyenesen úszni, úgy legalábbis biztosan nem, ahogyan egy mérnök a vonalzó segítségével húz egy egyenest a papírra. Kicsit ívesebbre sikeredett a pályám, mint kellett volna, emiatt aztán szerintem a tíz helyett tizenegy kilométert úsztam.

– Azt mondja, megnyugodott. Ez azt is jelenti, hogy szép lassan visszatér a régi Rasovszky Kristóf – a rajtnál is? Dohában bemutatott valamit a korábbi mutatványokból, úgy mint háttal rajtolás, segges ugrás, és hasonlók?     
– Ennyire durván nem indítottam az első versenyt, de azért a lehető legkésőbb ugrottam be a vízbe. Bohóckodni még nem mertem, nem akartam, ráadásul a járványhelyzet miatt roppant szigorú szabályok voltak végig, a maszkot csak az utolsó pillanatban vehettük le, a célba érkezés után egyesével kellett kijönnünk a vízből. A viccelődés ezúttal a last call roomra korlátozódott, ott már csak mi, úszók vagyunk együtt – néhány perccel a rajt előtt még zrikáltuk egymást. És ez is nagyon hiányzott már mindannyiunknak.

(nso.hu / Kovács Erika)