Rudolf Gergely után Adamo Coulibaly is szórakozik a Debrecennel!
Örülnék, ha minél többen emlékeznének arra, amikor 2010-ben a szépreményű Rudolf Gergely a bolondját járatta akkori kenyéradójával, a Debreceni VSC-vel!? Rudolf elegáns mozdulatokkal többször is „átlépett” korábban rá kötelezőnek vélt, írásos egyezségeken. Már mindenki azt hitte, megy Hollandiába, amikor saját kezébe vette ügyei intézését és Genovában kötött ki. Amint akkor magyarázta, ő csak a mindenki számára legjobb megoldást akarta elérni.
Első pillanatban úgy tűnt, Rudolf jól belehúzott, elvégre az olasz élvonalba nem minden héten szerződnek magyar labdarúgók. Jómagam a kételkedő kisebbséget képviselve akkor írásban úgy vélekedtem: szerintem Rudolf nem fogja kitölteni a szerződésében foglalt négy esztendőt. Nálunk természetesnek mondanám, hogy „hosszú, tömött sorokban” érkeztek a gyalázkodó kommentek, amelyekben néhai édesanyám minden volt, talán csak felmosórongy nem…
Az élet azután messzemenően igazolta kétségeimet, hiszen Rudolfot elég hamar és több helyre is kikölcsönözték, ám még a második vonalban sem tudott érdemben produkálni. Erre mi történt: 2012. őszén a Diósgyőr kapta be a horgot és a kicsit leamortizált csatárt havi nyolc és fél millióért szerződtette.
A 2012/2013-as idényben általa produkáltakat most inkább nem minősíteném. Inkább egy másik, ugyancsak labilis labdazsonglőrt, a DVSC-t „szédítő” Adamo Coulibalyt szeretném fókuszba helyezni azon szívmelengető hír birtokában, mely szerint a Franciaországból jött légiós szóban elkötelezte magát a Lokihoz. Azon sem csodálkoznék, ha a „megállapodás” hallatán néhány, tehetősebb debreceni törzsszurkoló alkalmi tűzijátékkal is megünnepelte volna a magyar NB I legeredményesebb góllövőjének maradását.
S itt jön megint az én óvatos mértéktartásom, amit mások talán rám jellemző pesszimizmusnak ítélnek. Jómagam ugyanis egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy a gólgyáros Adamo tényleg Debrecenben folytatja (Magyarországon) egyre feljebb ívelő labdarúgó pályafutását. Annak a szavára ki mer komoly csapatépítési terveket szövögetni, aki az írásos kötelezettségeit is (és nem is egyszer, hiszen utána is eltűnt vagy két napra!) szemrebbenés nélkül képes felrúgni.
Persze gyorsan hozzáteszem, azok a hazárdjátékosok, akik például most Debrecenben tesznek Coulibalyra, ezt akár csak Ausztriában is egészen bizonyosan nem tehetnék meg! Amikor pedig megy a „nyivákolás” meg a sóhajtozás, hogy a magyar labdarúgás az immár évek óta bezúduló pénzfolyamok ellenére miért nem tud tartósan előbbre lépni, az ilyen és hasonló „apróságokat” egyszerűen nem akarják észrevenni. Hiába okozott már számtalanszor kárt a „szemlehunyósdi”, a recept nem változik.
Csak egy, időben közeli példa: hol van már a megváltóként felkonferált fehérvári csodaedző, Paulo Sousa? Az az ember, aki pedagógiai csődöt vallva, egy barátságos meccsen lefejelte a nála nyilvánvalóan sokkal szerényebb képességű újságírót. Aki fél évig notóriusan tagadta, majd egy váratlan fordulattal, hirtelen mégis elismerte a bírósági tárgyalás második fordulójában, hogy mégis fejelt… Hegyeshalmon túl gyalog küldték volna el, még az eset napján. Nálunk minden illetékes sunyított, a hatalmas Sousa pedig stílszerűen köszönte meg az elnézést. Évközben, csapot-papot hátrahagyva, cserbenhagyta azokat, akik agyba-főbe istenítették őt…
Most tehát Coulibaly szóbeli „elígérkezésében” kételkedem. És sajnálom, hogy minden marad a régiben a magyar labdarúgásban. Hogy a remélt és legfeljebb pillanatnyi sikerekben vakon bízva, feláldozzák a sportág még meglévő erkölcsi tőkéjét.
Egyébként pedig az a véleményem, hogy ilyen egyoldalú huzakodást követően, amennyiben Coulibaly mégis visszatérne Debrecenbe, abban sem lesz sok köszönet. Az egészben a legszomorúbb pedig az, hogy – amennyiben lehet hinni a sajtóban megjelent információknak? – a Győr és a Videoton is „rárepült” volna a finoman szólva is megbízhatatlan Adamo Coulibalyra…
Fotó: Nemzeti Sport / Szabó Miklós
