Sakkolimpia 2024: máris nő a sakkozás népszerűsége!

Újra reflektorfénybe került itthon a sakk, miután Budapest megkapta a 2024-es sakkolimpia rendezési jogát. Ennek okán Papp Gáborral, a magyar női válogatott szövetség kapitányával beszélgettünk pályafutásáról, az edzői munkáról és a Vezércsel című sorozat sikeréről és hatásáról.

Mióta dolgozik sakkedzőként és hogyan lett az?

Nyolc éve, 2012 óta. Magam is nagymester, profi sakkozó voltam, átléptem a 2600-as Élő-pontos határt, de idővel késztetést éreztem, hogy tanár legyek és fiatalokkal foglalkozzam. Sokáig nem volt ez teljesen tudatos, Pécsen több szülő is megkeresett, hogy foglalkozzam a gyerekükkel, de nemet mondtam nekik.

Miért?

Egyrészt mert a saját versenyzői karrieremre szerettem volna koncentrálni, másrészt közben a közgazdasági egyetemen tanultam. De aztán mégis belekóstoltam az edzői munkába, és az első két tanítványom után annyira megkedveltem, hogy azóta sem hagytam abba.

A kettőt együtt csinálta?

Végigjártam a tanulás teljes folyamatát, komolyan foglalkoztam a sakkozói karrieremmel, de úgy érzem, a szó hagyományos értelmében véve sosem voltam igazán profi. Voltak szép eredményeim, 1999-ben korosztályos Európa-bajnoki ezüstérmet szereztem, de én fontosnak tartottam a továbbtanulást, márpedig igazán profi sakkozó nem lehet senki az iskola mellett. Kevés példa akad arra, hogy az egyetem mellett valaki nagymester lesz, és bár én megpróbáltam erre az útra lépni, 2011 volt egy törés, mikor beláttam, hogy így nem fogom elérni azt a szintet, amit szeretnék.

Abbahagyta a sakkozást?

Három évig más területen dolgoztam, és éppen egy edzői munka hozott vissza a sportágba 2015 végén. A hazai sakkszövetség felkért, hogy legyek szekundáns a női válogatottnál, azóta főállásban szövetségi kapitány és edző, illetve még most is aktív játékos vagyok. Megtaláltam köztük az egyensúlyt, évente 50-60 játszmát tudok vállalni, ez mondjuk öt erős nemzetközi versenyt és a csapatbajnokságot jelenti. Egy profi évente 80-120 mérkőzést játszik, én ezt nem tudom már tartani.

Mennyire nehéz az edzői és a versenyzői karrier együtt?

Aki profi edző akar lenni, annak valamilyen szinten le kell számolna a versenyzői karrierjével. A kérdés attól is függ, kit edz, gyerekeket vagy egy olyan szupertehetséget, mint Lékó Péter a most tizenhat éves német Vincent Keymert. Minden edzőnek megvan az a terület, amiben a legjobb, én rájöttem, hogy nekem a legalább 2100–2200 Élő-pontot elért fiatalok edzése fekszik a leginkább. Jelenleg hét tanítványom van, velük én is formában tartom magam. Abban nem vagyok erős, hogy kiszúrjam a tehetségeket, és a nulláról felhozzak valakit a nagymesteri szintre. Bizonyos szint felett nem is edzőről, hanem inkább edzőpartnerről, szekundánsról beszélünk. Lékó Péter például ilyen hatalmas tudással, munkabírással, kitartással és sakk iránti megszállottsággal nem edzene akárkit, de Keymer már neki is nagyon jó szint.

Ön mennyit dolgozik egy héten edzőként?

Nagyjából harminc órát. A magasabb szintű tanítványokkal heti nyolc-kilenc órát is foglalkozom, akiknek nincsenek olyan nagy ambíciói, azokkal csak néhány órát edzünk.

Mettől meddig van szüksége egy sakkozónak edzőre?

Hoang Trang, a magyar válogatott éltáblása

Érdekes kérdés, hogy egy fiatal tehetségnek hány edző kell, de fordítsuk meg a kérdést! Én 13 év alatt húzom meg a határt, addig nem ajánlok kettőnél több edzőt senkinek, mert fontosnak tartom, hogy a tanítványnak erős kötödése legyen az edzőjéhez, ez megalapozza a sakk szeretetét. Ezen a szinten még nincs is szükség csúcsedzőre. Ez az a kor, ami után kiderül, hogy mi lehet belőle, és csak ezután érdemes több és tapasztaltabb edzőt keresni. Aztán a nagymesteri szint elérése után, 2500-2600 Élő-pont körül jön megint egy váltás, utána már a társaival edz az ember, szekundánsokkal, edzőpartnerekkel, hasonló tudású játékosokkal dolgozik össze. Nekem például 2550 Élő-pont felett nem is volt edzőm.

Egyedül nem megy?

A mai sakkban nem lehet úgy eredményt elérni, hogy nincs mögötted egy csapat. A legnagyobbak is így dolgoznak, mert hétről hétre annyi újdonság jön be, olyan gyorsan változik a sakk, hogy egyedül ezt nem lehet feldolgozni. A sakkozó csak így tud pihenni, közben a csapata este kielemzi, amit kell másnapra. A világbajnok Magnus Carlsen keze alá 10-15-en biztosan dolgoznak.

Hogyan néz ki az edzés?

Sakkban nincs pihenő, mert száz százalékban ott kell lenni a három órás edzésen, és előtte is órákat vesz igénybe a felkészülés. Ez korfüggő is, mert egy gyereknek le kell kötni a figyelmét, neki ez egy társasjáték, ezért is tisztelem különösen a nevelőedzőket, mert ez nagyon nehéz terület. Gondoljunk csak bele, ha egy gyerek hazaért a suliból, ahol már éppen eléggé leterhelték az agyát, akkor még le kell ülni a táblához, és nem engedheti ki a gőzt, mint egy fociedzésen.

Az elmúlt időben a koronavírus-járvány miatt nem volt ilyen probléma.

Betört az online sakk, kinyílt a világ, nekem három magyar tanítványom van, a többi külföldi. A sakk tanulása elment a megnyitás tanulása felé, ami nem baj, de komoly adatbázist igényel, a lépések memorizálását és jegyzetelését. Van, amikor feladványokat adok, állásokat mutatok a tanítványoknak, és nekik kell rájönniük a megoldásra, kiszámolniuk, ami komoly megterhelést jelent. A szakma szerint, aki igazán komoly szinten akar sakkozni, magántanulónak kell mennie, a nagy sakkozók már középiskolába sem jártak, mert a profi sportkarrierükre koncentráltak.

A karantén alatt hogyan változott a sakk és annak oktatása?

Edzőként a napirendem semmi sem változott, csak most nem a tábla mellett oktatok, hanem online, ami nem ideális, de egyrészt kényelmes, hiszen nincs buszozás, és ma már nagyon hatékonyak a sakkszoftverek, nem kell állandóan pakolgatni a figurákat, óriási információtömeg van az adatbázisokban. Emlékszem, gyerekkoromban úgy jártunk versenyekre, hogy egy táskában sakk-könyveket cipeltünk, mára ez teljesen megszűnt, laptopon edz mindenki. Ami viszont nehéz volt a karantén alatt, az a tanítványok motiválása, mert bennük volt, hogy mire edzenek, hogy ha nem is lesznek versenyek? Nehéz rávenni magad, hogy bármit memorizálj, ha talán csak egy év múlva tudod majd használni. Más sportágban sokkal rövidebb távon jönnek az eredmények, sakkban viszont csak hosszú távon lesz eredménye a munkának. Erősnek kell lenni fejben, nemcsak a tanítványnak, hanem a szülőnek is.

A Vezércsel című Netflix-sorozat mennyire népszerűsítette a sakkot itthon?

Én is meglepődtem a sikerén és a nézettségén, hiszen korábban is próbálkoztak már sakkról szóló filmekkel, sorozatokkal, de nem jött be annyira a közönségnek. Itthon is nagyobb lett az érdeklődés, számos interjút kértek tőlem is ezzel kapcsolatban, és a szakmát is foglalkoztatta, én kifejezetten élveztem a sakkos részeket. Szerintem megfogta a szülőket azzal, hogy akár az ő gyerekükből is lehet sztár. Elkezdődött egy folyamat, amit régóta várok: népszerű lett a sakk, újra a megfogta az embereket, és remélem, itthon is meglátják benne a lehetőséget a szponzorok és az üzletemberek.

Mit vár a 2024-es budapesti sakkolimpiától? Milyen hatással lehet a sportágra itthon?

Nagyon reménykedem, mert nagy lehetőség a magyar sakknak. Nem az a lényeg, hogy a 2024-es olimpián milyen eredményt ér el a magyar csapat, hanem az, hogy ráirányul a figyelem a sakkra, amely az alulfinanszírozott sportágak közé tartozik itthon. Pedig hatalmas eredményeink és csodálatos sakktörténelmünk van, Maróczy Gézától, Portisch Lajoson és Polgár-nővéreken át, Lékó Péterig, Almási Zoltánig és Rapport Richárdig, rengeteg zseniális sakkozónk volt és van. A tömegbázis itthon nagyon leapadt, de bízom benne, ha idehozzuk az olimpiát, akkor egy hosszú távú állami támogatással el tudunk kezdeni egy szakmai programot, mert azt látni kell, hogy a most elindított programok nem érnek be a 2024-es olimpiára, sokkal inkább a 2032-esre. Az olimpiának azért örülök annyira, mert szerintem éppen ez kell a sakknak itthon, figyelem és pénz, amivel el lehet kezdeni, és le lehet tenni az alapokat.

(Magyar Edzők Társasága / Vincze Szabolcs)