Schmitt Pál: Az olimpiára kijutó sportolók erősítik az egészséges hazaszeretetet

A csapatban kétszeres olimpiai bajnok Schmitt Pálról a Nemzet Sportolói sorozatban írt bemutatás első részében szó esett arról, hogy  a közgazdász végzettségű sportdiplomata hogyan és mikor került be a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) apparátusába és az olimpia programjára felkerülni szándékozó sportágak egyre növekvő táboráról is. A folytatásban a pénz szerepe is témát jelentett.

– Az egyre keményedő életfeltételek közepette mind több szó esik a pénzről. Mi a véleménye erről a tendenciáról, befolyásolhatja-e ez az olimpiai mozgalom alapvető lényegét?     

– Az új létfeltételekhez folyamatosan alkalmazkodnia kell mindenkinek, a nehézségek leküzdéséhez pedig a MOB is igyekszik lehetőleg minél több élsportolónak segítő kezet nyújtani. Itt nem mindig a konkrét pénzre kell gondolni. Meggyőződésem ugyanis, hogy hosszú távon a közelmúltban beindított „Életút” nevet viselő programunk vagy a következetesen, tudományos alapossággal vitt utánpótlás gondozás sokkal több segítséget jelenthet, mint bizonyos összeg havonkénti átutalása. Büszke vagyok arra, hogy ebben a programban a hétszáz olimpiai kerettagunk közül háromszázan különböző felsőoktatási intézményekben tanultak. Hasonlóan jó dolognak tartom, hogy a 159 londoni részvevőnk közül igen sokan ingyenes nyelvtanfolyamokon is bővíthették ismereteiket. Ezeket a tényeket előrebocsátva természetesnek tartom, hogy az alapvető célok és funkciók nem változnak. Az olimpiára kijutó sportolók és szakemberek küldetést látnak el, erősítik az egészséges hazaszeretetet, növelhetik az ország nemzetközi megbecsülését. Az ifjúság nevelésében is komoly részük lehet, hiszen eredményességükkel a korábbi hagyományokat is erősíthetik, egyidejűleg ők maguk is példaképekké válhatnak.

Schmitt Pál Széles Sándor mesteredzővel

– A nemzet olimpiai bajnokai anyagi támogatásban, úgynevezett olimpiai járadékban is részesülnek. Ez a korosabbaknak különösen jól jöhet…                     

– Sok idős versenyzőnek és edzőnek ez szinte létkérdés. Ami engem illet, azért örülök különösen, mert a javaslat parlamenti tárgyalásakor – 1997-ben – a politikai pártok ritka kivételként, teljes összhangban szavazták azt meg.

– 2004 óta Magyarország is tagja lett az Európai Uniónak. Ez az alapvető változás mit hozott a magyar sportélet számára?       

– Nagyon komoly nyomást. Amennyiben ugyanis valóban fel akarunk zárkózni az EU-tagállamok mellé, úgy nagyon komolyan el kellett gondolkodni az egyes tagállamok sportélete között éktelenkedő különbségeken. Amíg ugyanis a jelenlegi tagállamokban a nyilvánvalóan jóval magasabb költségvetésből 1,5 százalékot fordítanak évente az iskolai-, a tömeg- és a minőségi sportra, addig ez a szám hazánkban a sokkal kisebb költségvetésből is csak 0,6 százalék. A kedvezményes társasági adó lehetőség bevezetése óta azért a helyzet, legalább is a csapatsportok számára lényegesen javult. Nem véletlenül olyan az ország általános egészségügyi helyzete, mint amilyen. Sajnálatosnak tartom, hogy a magyar gyerekek közel 60 %-a nem sportol semmit. A sok év óta tartó egyhelyben járás után végre rá kellene jönni, hogy a sport a nevelési és az egészségügyi célokat egyaránt kiválóan szolgálja, s hogy az ide megítélt beruházások, pénzösszegek hosszútávon bőségesen megtérülnek. A jelenlegi tendenciák – sportkörök megszűnése, az igazolt versenyzők számának csökkenése, az egyetemisták testnevelésének jelentős csökkenése – ugyanis rossz irányba viszik az ország sportéletét. A sport szerepének és jelentőségének mindenképpen fel kell értékelődnie. Örömömre, ez a jelenlegi kormány a sportot stratégiai ágazatnak tekinti, és attól is sokat várok, hogy fokozatosan bevezetésre került a mindennapos testnevelés.

– Az elmúlt néhány év az Ön életében sok változást hozott, bekerült az EU parlamentjébe, annak alelnökének választották, egy ideig a Magyar Országgyűlés elnöke volt, majd köztársasági elnöknek választották, amely megbízatásáról 2012 áprilisában lemondott. Ezek mind különleges kihívások voltak. Immár 74 évesen nincs nosztalgiája?

– Egy amerikai mondást idézek szívesen ezzel kapcsolatban: „ne sírj, ha valaminek vége, mosolyogj, hogy megtörtént.” Ám bárhogyan is alakult az életem, azt meg kell mondanom: feleségem, Makray Katalin sokoldalú gondoskodása nélkül idáig sem jutottam volna el.

Az olimpiai ezüstérmes Makray Katalin (jobbról) az aranyérmes Köteles Erzsébettel. Fotók: JochaPress.hu

– Végül szólna néhány szót családjáról, esetleges civil passzióiról ?               

– Három lányom közül Alexa Amerikában, Petra és Gréta pedig itthon, Budapesten él. Hat unokánk van, s ami különös öröm számunkra, hogy közülük négyen budapestiek. Mindannyian jó tanulók és rendszeresen sportolnak. Ami pedig engem illet, ha néha adódik rá alkalom, hát felpattanok a kedvenc Harley Davidson motoromra, vagy sportolni megyek, amire mostanában több időm jut. Néha otthon, családi körben leülök a zongorához, sőt az utóbbi időben a tárogató is előkerül…