Schmitt Pál: short trackben mindig ott lesznek a magyarok
Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) magyar tagja bízik benne, hogy a rövidpályás gyorskorcsolyázók a vegyes váltóban szombaton elért harmadik hely után szereznek még érmet a pekingi téli olimpián.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tiszteletbeli elnöke vasárnap az MTI-nek elmondta: nagyot dobbant a szíve, amikor kiderült, a váltó végül harmadik lett.
„A bizonytalansági tényező benne van a sportágban, ennek volt köszönhető, hogy Kónya Zsófiát hátulról elgáncsolták, majd emiatt kizárták a kanadaiakat. A harmadik hely így is fantasztikus!”
– fogalmazott a 79 éves sportdiplomata, korábbi köztársasági elnök, kétszeres olimpiai bajnok vívó.
„Bízom benne, hogy szereznek még érmet. Egy helyre jelentkezhettem be a NOB-nál éremosztóra, én a férfi váltóra kértem. Négy éve én adtam át Phjongcshangban a magyar aranyérmet, szeretném megint a fiúknak átadni az aranyakat. A többi magyar induló számára az volt a fontos, hogy megszerezze a kvótát, magához képest jó eredményt érjen el, és képviselhesse hazáját.”
Schmitt Pál kiemelte, hogy az olimpia és mindenki szegényebb azzal, hogy a koronavírus-járvány miatt nem lehetnek jelen nézők, vagy csak korlátozott számban, és külföldi szurkolók egyáltalán nincsenek Pekingben.
„Az olimpia a sportról és a kultúráról szól. Minden résztvevő bemutathatja a maga történelmét, kultúráját, gasztronómiáját. Most ilyenre nincs lehetőség, nem lehet például Magyar Házat működtetni Pekingben az olimpia alatt”
– jegyezte meg.
Hozzátette: most az volt a legfontosabb, hogy a játékokat megrendezzék, de a világjárvány miatt csak szigorú feltételek mellett. Szerinte a szervezők remekül vizsgáznak, a létesítmények döntő része már készen volt, hiszen ezekben a 2008-as nyári olimpián már rendeztek versenyeket, most igazán a hegyi zónákban kellett beruházásokat végezni.
Schmitt Pál szerint nagyot dobna a magyar téli ötkarikás mozgalmon, ha egy csapat ki tudna jutni az olimpiára. Példaként hozta fel a jégkorongosokat, a nők például az utolsó mérkőzésen bukták el a pekingi részvételt.
„Az elmúlt téli olimpiákon nagyjából 15-25 indulónk volt, most 14. Nagyot dobna a létszámom egy csapatsport kijutása. Az viszont nem kérdés, hogy short trackben mindig ott leszünk, ráadásul versenyképesen!”
– hangsúlyozta a NOB magyar tagja az MTI-nek.
Elmondta, hogy a rövidpályás gyorskorcsolya vegyes váltó vasárnap esti éremátadásra nem mehet el a szigorú protokoll miatt. A nap folyamán pedig találkozott Gyulay Zsolttal, a MOB múlt szombaton megválasztott elnökével.
Schmitt Pál nyilatkozott a Xinhua kínai hírügynökségnek is
Schmitt Pál történelmi élménynek nevezte a pénteki megnyitót, hangsúlyozva, hogy Peking az első város, amely nyári és téli játékoknak ad otthont.
„Másodszor vagyok itt ebben a stadionban: 2008-ban a nyári, most pedig a téli olimpián. Mindkettő a kiváló és felejthetetlen élmények közé tartozik”
– mondta a 79 éves NOB-tag. – „Nagyon nagyra értékeljük a kínai vezetésnek, a Kínai Olimpiai Bizottságnak, a szervezőbizottságnak a munkáját, hogy mindezt lehetővé tették.” Az olimpiára korlátozott számban csak meghívott nézők mehetnek be, a megnyitón is így lehettek jelen. Figyelembe véve a sportolók biztonságát a koronavírus-járvány alatt, Schmitt elmondta, megérti a döntést, mert a versenyzők a fontosak. A televíziónak, valamint közösségi médiának köszönhetően a világ ettől függetlenül képes nyomon követni az eseményeket.
A NOB magyar tagja a kínai hírügynökségnek azt is jelezte: sajnálja, hogy bizonyos országok diplomáciai bojkott-ott hirdettek Kína ellen, mert az olimpia nem a politikáról szól.
„Az olimpia a békét szolgálja, célja, hogy egyesítse a különböző embereket. Legyünk együtt, nyilvánítsuk ki, hogy egyek vagyunk, együtt teszünk a közös jövőért” – hangsúlyozta Schmitt Pál.
Forrás: 168 óra/MTI/Xinhua