Simán nyert a Veszprém és a Szeged is
A címvédő Veszprém a Budakalászt, a Szeged pedig a Tatabányát győzte le simán a férfi kézilabda NB I keddi játéknapján.
Nagy taps fogadta a népes szegedi szurkolótábor részéről a MOL-Pick Szeged korábbi bajnokcsapatának edzőjét, Vladan Maticsot és a korábban Szegeden is játszott Ancsin Gábor, Vladimir Vranjes duót, viszont a vendégek így is több alapemberüket, köztük az egykori szegedi kedvencet, Balogh Zsoltot is nélkülözni kényszerültek. Ráadásul annyi hiányzójuk akadt, hogy nem is tudták feltölteni a 16 fős meccskeretet.
4–4-ig tartották magukat a vendégek, ám ezt követően sorra jöttek a jó védekezésből indított könnyű szegedi gólok. Jonas Källman gyorsan háromszor is beköszönt, Bánhidi Bencével pedig nehezen bírtak a falban: a beállósról hiába szaggatták le a pólót, így is hetest harcolt ki. Stabilizálódni látszott a négygólos szegedi előny a félidő közepére, időt is kért Vladan Matics.
A folytatásban a videóbíró került főszerepbe: előbb Bánhidit állították ki két percre, majd Vranjest videózás után kizárták a további küzdelmekből, miután letarolta Matej Gabert – a meccs harmadára tehát alapemberét veszítette a Bányász.
Joan Canellas négy értékesített büntetőt követően akcióból is betalált: gólja után alakult ki az addigi legnagyobb, hatgólos különbség. Támadásban jóval pontosabban játszott a Szeged ellenfelénél, az első félidőt pedig Matej Gaber zárta le egy bedobott ziccerrel, így harminc perc után 18–12-re vezetett a MOL-PICK Szeged.
Óriási Bodó-bombákkal kezdődött a második félidő, a kékek pedig folyamatosan növelték előnyüket, így már a tízgólos különbség is elérhető közelségbe került. Ekkor még zárkózni tudott a Tatabánya, amelynek védekezését könnyen megbontotta a Szeged a folytatásban is.
Öt perccel a vége előtt Nik Henigman ziccerével lett meg a „közte tíz”, így számolhatott az újszegedi sportcsarnok közönsége 34–24-nél. Mirko Alilovic második hétméteresét is hárította, a Pick Szeged pedig nem vett vissza a tempóból az utolsó percekre sem.
A meccset egy időn túli hetes zárta, Holpert hetesét már nem tudta megfogni a Szeged horvát kapusa, ám csapata így is roppant magabiztos, 36–25-ös győzelmet aratott.
A tabellát így továbbra is a szegediek vezetik két ponttal megelőzve ősi riválisukat, ám a Veszprém két mérkőzéssel kevesebbet játszott.
Férfi kézilabda NB I
17. forduló:
MOL-Pick Szeged – Grundfos Tatabánya KC 36-25 (18-12)
Szeged: Alilovic, Mikler, Nagy (kapusok), Bánhidi, Bodó 4, Bombac 4, Canellas 9(6), Gaber 1, Henigman 3, Kallman 6, Kasparek 3, Maqueda, Radivojevic 2, Rosta 2, Sigurmannsson 1, Sostaric 1.
Tatabánya: Bartucz, Borbély (kapusok), Ancsin 6(2), Borzas 5, Davidovic 1, Dénes, Holpert 2 (1), Hornyák 1, Komogorov 3, Pásztor, Sipos 3, Szász 3, Vranjes 1.
19. forduló:
Telekom Veszprém-Budakalász 35-23 (16-12)
Veszprém: Cupara, Székely (kapusok), Blagotinsek 2, Bodor 1, Borozan, Hornyák, Ilic, Mackovsek 3, Manaskov 7 (1), Marguc 9 (2), Moraes 4, Nenadic 3, Nilsson 1, Paczkowski 4, Schmidt 1, Terzic.
Budakalász: Boros, Váczi (kapusok), Borbényi, Czina, Gábor, Glück, Hrabák 2, Koller 8 (3), Mazák, Nemes 4, Simotics, Sinkovits 1, Tóth 2, Tóth, Török 2, Váczi 4.
A tabella:
1. MOL-Pick Szeged 19 18 – 1 694-459 36 pont
2. Telekom Veszprém 17 17 – – 620-421 34
3. HE-DO B. Braun Gyöngyös 16 10 1 5 479-440 21
4. Grundfos Tatabánya KC 16 10 – 6 456-424 20
5. FTC-HungaroControl 16 10 – 6 455-426 20
6. Balatonfüredi KSE 16 9 1 6 458-434 19
7. Csurgói KK 16 9 1 6 400-400 19
8. Sport36-Komló 16 7 2 7 412-427 16
9. Eger SZSE 16 5 2 9 428-485 12
10. Dabasi KC 17 5 1 11 431-503 11
11. Orosházi FKSE-Linamar 17 4 1 12 421-490 9
12. Mezőkövesdi KC 16 2 5 9 397-480 9
13. Budakalász 18 2 1 15 444-537 5
14. Váci KSE 16 – 1 15 371-540 1
Február 28. péntek
16:00 FTC-HungaroControl – Mezőkövesdi KC
Február 29. szombat
18:00 Csurgói KK-HE-DO B. BRAUN Gyöngyös
18:00 Dabasi KC VSE-Budakalász
18:00 SBS-Eger- Balatonfüredi KSE
18:00 Sport36-Komló-VKSE Vác
Forrás: Délmagyar.hu/MKSZ/MTI