Simon Krisztián duplázott a DVSC ellen
A kiesés ellen küzdő csapatok mérkőzésén az Újpest 3-1-re legyőzte a vendég Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójában.
Bátran kezdett az Újpest, ennek eredményeként a 9. percben Kire Ristevski szöglet utáni góljával vezetéshez jutott (1-0). A jó iramú folytatásban a csapatok nyílt, de szervezett játékot vállaltak fel, és nagy helyzeteket ugyan nem dolgoztak ki a felek, de mindkét oldalon sokszor jutottak el a kapukhoz.
A második félidő elején Simon Krisztián nagyszerű lövésével növelte előnyét a házigazda, amely ezt követően átadta a kezdeményezést és a területet a vendégeknek (2-0).
A kapura továbbra is veszélytelen DVSC öngóllal szépített, de mielőtt lendületbe jöhetett volna, Simon csukafejessel visszaállította a kétgólos különbséget (3-1).
A folytatás sok hibát és taktikai szabálytalanságot hozott, az eredmény pedig már nem változott.
Az új újpesti vezetőedző, Predrag Rogan a második mérkőzését is megnyerte, a debreceniekhez Kondás Elemér ezzel a vereséggel tért vissza a kispadra.
Az Újpest tovább őrzi több mint hat éve tartó veretlenségét hazai pályán a Debrecennel szemben: három döntetlen mellett hatodszor nyert.
A DVSC immár ötmeccses nyeretlenségi sorozatban van: egy döntetlen mellett negyedszer maradt alul. Vendégként a legutóbbi öt találkozóján vereséget szenvedett a debreceni gárda, amelynek hasonlóan rossz sorozata a 2000-01-es idény óta nem volt.
OTP Bank Liga, 28. forduló:
Újpest FC-Debreceni VSC 3-1 (1-0)
Szusza Ferenc Stadion, v.: Berke
Gól: Ristevski (9.), Simon (48., 62.), illetve Heris (59. – öngól)
Újpest: Banai – Pauljevic, Heris, Ristevski, Burekovic – Simon (Bacsa, 78.), Nwobodo, Szakály P. (Onovo, 66.), Perosevic (Rácz, 86.) – Zsótér (Balázs B., 66.), Novothny.
Debrecen: Nagy S. – Bényei (Habovda, 64.), Kinyik, Pávkovics, Ferenczi – Tőzsér – Bódi, Csősz (Kusnyír, 29.), Szécsi (Adeniji, 46.), Varga K. (Trujics, 79.) – Garba
(MTI)